Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze május 11-12-én Egerben. 9 ország 20 egyetemének 40 csapata áll rajthoz a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen.
19 magyar, 21 külföldi csapat indul a tizenegyedszer megrendezett versenyen – ennyien igazolták videóval a jelentkezők közül a megadott határidőig azt, hogy járműveik működőképesek. Magyarországi mellett cseh, észt, lengyel, lett, litván, román, svéd és szlovák egyetemisták jelentkeztek a megmérettetésre. A pályázatoknak a videón kívül időtervet, költségvetést és komplett projektleírást is tartalmazniuk kellett.
Az egyetemisták három számban mérhetik össze tudásukat: hosszú távú futamon az a jármű nyer, amelyik a legnagyobb távolságot képes megtenni a kijelölt pályán egy palacktöltettel.
Tavaly a győztes csapat 7402 métert ment, a kötelező minimális 15 km/h-s sebességet és a két pilótacserét betartva.
Az ügyességi futam három menetből áll, a továbbjutás kieséses alapon dől el. A gyorsulási szám győztese pedig az adott szakaszt legrövidebb idő alatt teljesítő csapat lesz. A zsűri díjazza a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést, a fődíjat – és az 1 millió forintos pénzösszeget – a három versenyszám összesített győztese kapja majd.
Borítókép: Aventics Hungary Kft.