Egy hetvenéves történet végére kerül pont azzal, hogy a Panasonic bezárja összes, tévék előállításával foglalkozó üzemét. Mindezt úgy, hogy a vállalat készülékei elismerten ott voltak és vannak a világ legjobb televíziói között. De hogyan és miért jutottunk idáig?
Az 1918-ban Oszakában alapított Matsushita egyike azon japán cégeknek, amelyek a XX. század közepétől globálisan is egyre komolyabb szerepet játszottak a technológiai szektorban. A rádiókkal, világítóberendezésekkel, telekommunikációs eszközökkel foglalkozó holding 1952-ben kezdte meg a televíziók gyártását, és 1955-ben vezette be a Panasonic brandet, majd ezt követően e név alatt kezdte forgalmazni készülékeit. Évtizedeken át tartó stabil növekedés után az ezredfordulóra azzal a céllal fordult rá a vállalat, hogy az iparág egyik legerősebb szereplőjévé váljon.
70 éve kezdődött a tv-gyártás -idáig jutottak.
Tíz évvel később pedig úgy tűnt, hogy sikerrel jártak, és még a globális gazdasági világválság sem tudta megroppantani a konszernt, amely 2008-ban Matsushita Electric Industrialról Panasonic Corporation-re változtatta a nevét. 2009-ben felvásárolták a Pioneer televíziós üzletágát,