Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Negyedmilliárdos festmény, 35 milliós verseskötet – egy sorozat a hazai műgyűjtők világáról, és arról, számít-e nekik a pénz

Miért ad valaki negyedmilliárd forintot egy festményért? Mi kerül egy versesköteten 35 millió forintba? A Spektrum Home-on induló Minden pénzt megér című sorozat arra keresi a választ, hogy mi mozgatja a hazai műgyűjtőket egy tárgy megszerzésénél, mennyire fontos a pénz, és mi az, ami jó befektetésnek számít. Veiszer Alinda műsorvezetőnek olyan emberek szólalnak meg, akik korábban ritkán nyilatkoztak ebben a témában, most azonban nyíltan beszélnek összegekről és érzelmekről is. Interjú a producerrel, Lovas Barnabással és a rendezővel, Vargha Mátéval.

A műtárgypiac meglehetősen szűk réteget érint. Hogyan jött az elgondolás, hogy mégis szükség van itthon egy műsorra, ami ezt a témát boncolgatja?

Lovas Barnabás: Mátéval sokat beszélgettünk arról, hogyan lehet ma olyan televíziós tartalmat gyártani, ami a művészetről szól, de nem kapcsolnak el rögtön. Végül arra jutottunk, hogy csináljunk egy olyan műsort, ami ezt a pénz oldaláról értelmezi. Az emberbe már gyerekkorában belenevelik, hogy mit gondoljon erről az egész művészeti dologról, viszont a pénz része valahogy soha nem jelenik meg. A tematikus csatornák műsorain azt láttuk, hogy amikor hajókról, autókról, vagy lakásokról van szó a pénz kapcsán, azok átmennek a nézőknek, érdekli őket. Érdekes módon a művészeteket a többség valamiért kevésbé hajlandó elfogadni a hasonló analógiák mentén.

Vargha Máté: Ez sokrétű dolog, vannak pozitív és negatív vélemények is ebben a kérdésben. Sokszor jutunk arra a megállapításra a sorozat alatt, hogy valójában nem attól lesz feltétlenül értékes valami, mert drága. Mégis, akármennyire megvetjük a pénzt, az jó mérőeszköz tud lenni arra, hogy összehasonlítsunk dolgokat. A témáról úgy akartunk beszélni, hogy olyan összefüggéseket mutassunk meg, amiről az átlagos, művészetekhez nem értő is érti, miről van szó, és a művészetre fogékony nézők is találnak benne olyan pontokat, amik érdekesek.

Lovas Barnabás, a műsor producere // fotó: Minden pénzt megér

Régóta érlelődött bennetek az ötlet, de mi volt az a konkrét pillanat, mikor eldöntöttétek, belevágtok?

L. B.: Alapvetően a reklámszakmában dolgozunk, és az egyik ügyfelünk a Virág Judit Galéria. Az egyik aukción döbbenten tapasztaltuk, hogy milliárdokért kelnek el a műtárgyak, és ez teljesen lenyűgözött.

V. M.: Forgattuk a szpotokat a galériában, és ott álltunk a Vaszary kép mellett, aminek a kikiáltási ára 40 millió forintról indult. Közben Juditék történeteket meséltek arról, hogyan érkeznek be hozzájuk a képek. Napi szinten megesik náluk, hogy besétál valaki, és azt mondja, hogy van egy Kádár Béla vagy Csontváry festménye, ezekről aztán 99 százalékban kiderül, hogy félreértés. És persze vannak azok az izgalmas sztorik, amikor a szekrény mögül kerül ki valami értékes. Azt láttuk, hogy van egy csomó történet, amit Juditék tudnak elmesélni. A kapcsolatrendszerük sokat segített abban, milyen irányba lehet tovább menni, kiket érdemes megkeresnünk.

Vargha Máté, rendező // fotó: Minden pénzt megér

Három évig tartott, amíg az ötletből eljutottatok a premierig, az előkészítés jó sokáig tartott.

L. B.: Nem nagyon voltak fogódzkodóink, mivel nem láttunk olyan dokumentumfilmet, ami kimondottan erről az oldalról közelíti meg a témát. Volt két év anyaggyűjtés, és csak aztán kezdtünk el forgatni. A rengeteg téma miatt alkalmazkodnunk kellett, ezért volt hosszadalmas idő. Egy évben van négy-öt aukció, azokon ott kellett lennünk és nagyon izgultunk, hogy leütnek-e olyan képeket, ami jó lesz az anyagba. (Sikerült: a felvételek között ott van a rekordáron, 240 millió forintért elkelt Csontváry Traui tájkép leütése is – a szerk.)

Az alkotók és műkereskedők sokszor arra panaszkodnak, hogy Magyarországon még mindig leginkább a festményeknek van piaca. A sorozat erre ráerősít, de a festett képek mellett látunk különleges kéziratokat is, és felbukkan a Seuso-kincs vagy a Zsolnay porcelán is. Mi alapján válogattátok ki a témákat?

L. B.: Nemcsak festményeket akartunk bemutatni, hanem megnéztük, hogy a magaskultúra területén hol vannak még érdekes történetek.

Láttuk, hogy például a könyvek, kéziratok is döbbenetes összegekért kelnek el: egy 16 milliós verseskötet simán el tud menni 35 millió forintig is.

Olyan anyagokat mutatunk meg, amik most elérhetőek és populárisak, nem mentünk bele olyan területekbe, ahol csak pár emberről szól a gyűjtés. Azért nagyobbat nyitottunk, beszélünk például a közgyűjteményekről is, amik szintén érdekesek, mert eredendően azok is magángyűjteményekből indultak ki.

V. M.: Fókuszáltan forgattunk, például amikor a kortárs képzőművészetről beszélünk, ott is inkább a festészet felé hajlítottuk az irányt. Jellemzően több területen dolgoztak az alkotók, de azt éreztük, hogy be kell határolni, mi az, ami egy médiaműsorba bekerül. De sok különböző dolog belefér ebbe, van olyan részünk például, ami az építészetről szól.

Mennyire ment könnyen a műgyűjtők felkérése? Szívesen kiléptek a fényre a műsor kedvéért?

L. B.: Ez egy faramuci történet, mert nem a műsorral volt bajuk, hanem az általános hozzáállással. Az, hogy mi a művészetről akarunk filmet készíteni, sokak szemében unalmas dolog. Ők sem értették, hogy lehet ezt feldolgozni úgy, hogy azt ne csak a művészeti körök tudják értelmezni, hanem az mindenkinek szóljon. Emiatt volt egy fura ellenállás is, nem nagyon tudták bekategorizálni, mit is akarunk mi most csinálni. Sokan nem akartak a pénzről beszélni vagy a lakásukba beengedni. Az egész világ nagyon zárt rendszer, az elején Virág Juditon keresztük beszélgettünk a gyűjtőkkel.

Onnantól kezdve, hogy két-három fajsúlyosabb arc már a nevét adta hozzá, nem volt probléma.

Veiszer Alinda és Gerlóczy Gábor, a Csontváry hagyatékot megmentő Gerlóczy Gedeon örökösével beszélget. Csontváry hagyatéki árverésén a legtöbben azért licitáltak, hogy az erős vásznat kocsiponyvaként használhassák // fotó: Minden pénzt megér

V. M.: Sok ember szívesen beszél a pénz és műtárgyak viszonyáról, mások ezen felháborodnak. Voltak olyan megszólaló művészettörténészek is, akik nem is kedvelik ezt az egész műtárgypiacot, felfújt dolognak tartják, de ennek is helye van a sorozatban. Vannak pozitív és negatív vélemények ebben a kérdésben.

Milyen szempontokat vettetek figyelembe a műgyűjtőknél? Ez egy tévéműsor, ahol az, hogy valakinek érdekes sztorija van még nem elég, fontos, hogy kameraképes is legyen.

V. M.: Többet forgattunk, mint ami az adásba került, pont azért, hogy a legizgalmasabb embereket tudjuk majd hangsúlyozni. Sokszor az jött ki, hogy valaki jobban működik a kamerán keresztül, és ez független a valós sztorijától vagy akár a pénzösszegek nagyságától. Kerültek ki olyan anyagok, amikre azt mondtuk, hogy a többi erősebb, úgyhogy ez most nem fér bele. Volt, akivel azért nem forgattunk, mert ugyan izgalmas lenne, de nem engedett be a gyűjteményébe.

Olyan volt, aki utólag jelezte, mégsem szeretne szerepelni?

V. M.: Fordított esetünk volt. Bent ültünk egy kávézóban, és arról beszéltünk hatalmas elánnal, hogyan fogunk gyűjtőket találni, és kikkel beszéltünk. Ment egy hatalmas agyalás, hogyan tovább. Mint kiderült, mellettünk ült Kiss Ferenc (az egyik legnagyobb hazai kéziratgyűjtő – a szerk.), aki akkor nem szólt nekünk, de egy nap múlva felhívta Alindát, hogy tudna nekünk segíteni. Egy előre nem tervezett dolog mentén átsúlyoztuk az adást, és Kiss kapott benne egy jelentős szerepet.

Annyira, hogy a vele készült jelenet az adás egyik legerősebb pillanata.

L. B.: Mikor Alinda felolvasta Füst Milán Faludy Györgynek írt levelét, legnagyobb megdöbbenésünkre azt láttuk, hogy Kiss majdnem elsírja magát. Mikor pénzemberekről beszélsz, akik milliárdokat forgatnak be műkincsekbe, hajlamos vagy azt gondolni, hogy ez egy irdatlan jó befektetés.

Kilencvenkilenc százalékban kiderült, hogy mindegyiküknek van olyan műtárgya, amit azért vásárolt meg, mert szerette a művet, vagy kötődött hozzá érzelmileg.

Emiatt válik a műsor emocionális tartalommá is. Kiderül, hogy a műkincskereskedelem nagyban függ a nem racionális dolgoktól is. Ennek a műsornak nem az volt a célja, hogy mindenkit szépen bemutassunk, inkább azt szerettük volna megmutatni, hogy a műkincskereskedelem és az aukciók mögött milyen történetek vannak.

Veiszer Alinda felolvassa a Kiss Ferenc gyűjteményébe tartozó Füst Milán levelet // fotó: Minden pénzt megér

V. M.: A Füst Milán levélnek történelmi és irodalomtörténeti jelentősége van. Olyan viszonyt, érzelmi szálat és történelmi vonalat vezet fel, ami nagyon érdekes az irodalomszeretők számára, miközben az érzelmisége szerintem mindenki számára érezhető.

Ezek mennyire voltak spontán jelenetek?

V. M.: Ahogy Alinda, úgy a szereplőink sem színészek, ha másodszorra forgatnánk, már nem lennének ugyanolyanok. A szerkesztőink utánajártak a témának, megvoltak az irányok, ki és miért érdekes. A szereplők is fel voltak készülve, tudták, hogy a Minden pénzt megér mit jelent. Nekünk nem az volt a fontos, hogy arról beszéljen, hogy nála a csapból is pénz folyik, hanem hogy a műtárgyak és a pénz viszonyáról mondjon valamit. Végül mindig visszakanyarodtunk ugyanoda: születtek jó üzleti befektetések, de néha az érzelmeik vitték őket, és bizony százmillió forintot buktak egy-egy ilyen üzleten.

A stábra vonatkozott bármilyen előírás? Kellett kötni bármilyen biztosítást, vagy titoktartási szerződést?

V. M.: A gyűjtők határozták meg a gyűjteményük szabályrendszerét, nekünk nem kötöttek ki semmit. Nem is feltétlenül tudtuk előre, hogy megengedik-e, hogy hozzáérjünk-e a műtárgyakhoz. Bíztak benne, hogy figyelünk és egy pici stábbal dolgoztunk, ami sokkal jobban koordinálható volt.

Alindát hogyan választottátok ki?

L.V.: Személyesen ismertük őt és egy hosszas beszélgetés után esett rá a választás. Van egy megosztó megítélése, amit én kimondottan szeretek. Olyan alkat, aki otthon van ezekben a körökben, és ugyanúgy tud lelkesedni, akár az alany. Engedte, hogy rendezzük, de közben szabadjára engedte a saját véleményét és gondolatait. Alinda tisztában volt a koncepcióval: a művészetekről van szó, de mindig vissza kell kanyarodni a pénzhez. Innen viszont szabad kezet kapott. Szerencsére, olyan beszélgetések születtek, amik tele vannak érzelmekkel is. Sok esetben megtörtént az áttörés, például Kiss Ferencnél.

Vagy Pákh Imrénél.

L. B.: Ő egy igazi playboy csávó, nagyon kemény arc, a műkincskereskedelem James Bondja. És mégis odajött és azt mondta, hogy oké, srácok, mehet. Az, hogy valaki ennyire megnyíljon, és ennyire őszintén beszéljen minden félelem nélkül, az a műsor egyik legnagyobb ereje.

Vargha Máté, Veiszer Alinda, Pákh Imre és egy Munkácsy-kép. Pákh és a magyar állam sokáig harcolt a festő Golgota című képéért, a műgyűjtő végül 3 milliárd forinttért adta el // fotó: Minden pénzt megér

Pákh Imre amerikai-magyar üzletember Munkácsy képekkel veszi magát körbe, és az interjúra egy drága autóval gurul be. Martos G. Csongor ezzel szemben egy vékonyka, eredeti Weöres Sándor jegyzetfüzet boldog tulajdonosa, aki simán a többi könyv között tartja a családi ereklyét és fogalma sincs arról, hogy az mennyit ér. Az ő sztorijával mi volt a cél? Ő testesíti meg a figurát, aki bárki lehet a nézők közül?

V. M.: Az előkészítés során felmértük azokat a témákat, amik érdekesek lehetnek, mert valamilyen kapcsolatban állnak a művészetekkel, ugyanakkor a gazdagság és luxus szavak is kapcsolódnak hozzájuk. Rengetegen vásárolnak könyveket és nemcsak azért, hogy olvassák, hanem azért mert első példány, hiba van benne, valamitől különleges. Elkezdtünk gondolkozni, mit lehetne ezzel kezdeni, és mindenki bedobta a saját ötletét. Alinda korábbról ismerte Csongort, és tudta, hogy van neki egy hasonló füzete. Ő maga sem tudta, hogy néz ki, de eszébe jutott, hogy ez egy jó vonal lehet. Innentől kezdve azon gondolkoztunk, hogyan tálaljuk, mert ő nem fog tudni beszélni arról, hogy ez mennyit ér. Kitaláltuk, hogy csináljunk ebből egy olyan történetet, amiben megmutatjuk, hogy sokszor otthon, a polcon lapuló történetek is meglepően sokat érhetnek.

A Spektrumhoz már a kész anyaggal mentetek?

L. B.: Az elejétől biztos volt, hogy tematikus csatornát szeretnénk. Az egész koncepció is így készült, olyan televíziós tartalmat akartunk, ami egyrészt szórakoztató, másrészt ismeretterjesztő. A reklámszakmában és a tévében dolgozunk, így ismertünk embereket. Az volt a szerencsénk, hogy Málnay B. Levente és producer csapata szintén műgyűjtők, és tudták, miről beszélünk. Az elején volt bennük kétkedés, hogy „jól van srácok, de a művészet elég necces terület, ha az ember meglát egy festményt, akkor elkapcsol”, de végül megkaptuk a bizalmat.

Vörösváry Ákosnak felajánlották, hogy Korniss Dezső: Citerás csendélet című képéért megkaphatja Gulácsy Lajos: Dal a rózsatőről festményét. A gyűjtő végül nemet mondott, üzletileg rosszul járt. A Gulácsy-kép később százmillió forintért kelt el, a Korniss-kép ennek a töredékéért. Döntését mégsem bánta meg. fotó: Minden pénzt megér

V. M.: Talán az segített, hogy mikor először megkerestük őket, hogy van egy műsortervünk és szeretnénk megvalósítani, akkor nem csak szavakat vittünk nekik. Virág Juditék elmeséltek több történetet, például a Csontváry képről, ami utána aukciós rekord lett, vagy arról, hogyan került elő egy Czóbel Béla kép az ágyneműtartóból. Ezekből összeraktunk egy pilotadást és bemutattuk nekik. A Spektrumnál azt mondták, hogy ezt a minőséget szívesen látnák a saját csatornáikon, és végül kaptunk egy igent.

Mennyire szóltak bele a végeredménye?

L. B.: Az egész anyag úgy készült el, hogy az a mi kezünk munkája. Senki nem mondta, hogy vágjátok át, vagy ne így csináljátok. Háttérinfókat kaptunk, de olyan sose volt, hogy essetek neki újra.

Tervezitek, hogy esetleg a netre is felkerül?

L. B.: A mostani megállapodás az az AMC-vel, hogy két éven keresztül futtatjuk a Spektrumon a műsort. Az anyag a Video-On-Demand-on nyolc dollárért letölthetőek (a külföldi nézők miatt – a szerk.), így nem teszi tönkre a Spektrum exkluzivitását sem.

V. M.: A bemutatók most futnak a Spektrum Home-on, a Spektrumos vetítés pedig július 4-én indul el. Elég sok mindent forgattunk, amikből készítettünk plusz anyagokat, ezek a saját oldalainkon elérhetőek. Az adások nyilván érdekesebbek, mert sokkal komplexebbek, a valódi összefüggések igazán ott állnak össze.

Csontváry dilettáns volt vagy zseni? Molnos Péter művészettörténész és Alinda a festő önarcképe előtt // fotó: Minden pénzt megér

Milyen visszajelzések érkeztek eddig?

L. B.: Kérdéses volt, hogy egy ilyen típusú műsor milyen nézettséget hozhat más szórakoztató műsorok mellett és mennyire kapcsolnak el, feltételezve, hogy ez egy szárazabb téma lesz, ami a kultúrával foglalkozik. A második rész átlagnézettség felett futott. Persze az ember mondhatja azt, hogy elégedettek vagyunk, ha csak néhány embert érdekel, de egy tévénél fontos az eladhatóság. Erős az Instagram- és Facebook-jelenlétünk is, ezeken keresztül is tudjuk mérni, mennyire tetszik az embereknek a projekt. Mindenhol azt látjuk, hogy aktívak az emberek.

Lesz második évad? Esetleg tervezitek, hogy ha lehetőségetek lesz rá, a nemzetközi piacon is körbenéztek?

L. B.: A sikerek alapján tervezzük a második évadot, de még csak gondolkozunk, egyelőre a bemutatók futnak. Nemzetközi területen mozogni nagyon más büdzsét igényel, nekünk meg nincs végtelen mennyiségű pénzünk a gyártásra. Ami viszont újszerű dolog lenne és nem dolgozták még fel, az a közép-európai történet. Itt végig zakatolt két világháború, és már csak az megérne egy külön témát, hogy a nagy gyűjtők anyagai hova kerültek azóta.

A kiemelt képen Nagy András esztéta és Veiszer Alinda beszélget Csontváry Magányos cédrusa előtt // fotó: Minden pénzt megér

 

"Hétvégén bármi megtörténhet, szegény dolgozók szoktak is félni, pénteki döntéseink élnek-e még hétfőn"

Kelényi Kolos, Szamos Marcipán