A balatonszemesi kemping területén tervezett beruházás a Balatonnal összekötött mesterséges tó miatt járta be a sajtót.
Mi történt? Egyelőre nem kapott megvalósítási engedélyt a kormányhivataltól a korábbi balatonszemesi tóparti kemping helyére tervezett Vadvirág lakóközösség – írta meg a HVG. A balatonszemesi Vadvirág kempinget 2018 márciusában szerezte meg az akkor még Jellinek Dánielhez tartozó Capetown Real Estate Zrt., majd a területet elkezdték felosztani projektcégek között.
Most kié ez a telek? Jellinek Dániel 2018 óta nem tulajdonosa a Vadvirág Kempingnek, a fejlesztési projektben pedig semmilyen formában nem vett és vesz részt – közölték lapunkkal. Az egykori Mészáros-vagyon többször is cserélt gazdát, most
egy török befektetőcsoport és Gattyán György pártjának volt elnöke, Huszár Viktor is megjelent a balatonszemesi Vadvirág Campingben.
Egy részen elindult az építkezés, a Vadrózsa Tréning Kft. viszont nem kapta meg az engedélyt.
Kontextus. A cég egy 161 lakásos lakóparkot tervezett, a terepszinten 205 parkolóval, belső utakkal, hidakkal és az épületek között kialakításra kerülő belső tóval. Az terv egyik változata esetében a tó csatlakozna a Balaton vízfelszínéhez, míg a második változat esetén önálló tó lenne. A kormányhivatal határozata alapján azonban egyik változat sem valósítható meg.
Miért? A határozat szerint a Balatonnal közvetlen összeköttetésben lévő tó megvalósítása ellentétes a Natura 2000-es terület kijelölési, fenntartási céljaival, negatív hatással lenne a területre, ezért a terv nem fogadható el.
A második változat a dokumentum szerint természetvédelmi szempontból kedvezőbb,
ugyanakkor nem zárható ki, hogy a belső tónál jelentkező kémiai szennyeződés vagy a meszezéssel történő vízfertőtlenítés a talajvíz közvetítésével lokálisan hatást gyakorol a beruházással érintett területtel szomszédos Balaton-mederre.