Szerelemnek indult ez a történet de nagyon más lett belőle. A dzsentri és a polgárlány, avagy a szabályozó állam és a napelemekbe beruházó magánszféra története sem lesz romantikus regény, legalább is a jelen állás szerint. Gyurcsik Attila vendégírása.
(A szerző befektetési szakember. Korábbi cikkei itt érhetők el.)
Van Magyarországon valamivel több mint 200 ezer háztartás, amely önmagától, nagyrészt állami támogatásoktól mentesen, úgy döntött, hogy beruház, napelemet telepít, vállalja az ezzel járó adminisztratív és kivitelezői macerát.
Ez az egész valójában egy sikertörténet.
Az elmúlt 30 év gyakorlatilag egyetlen olyan energetikai sikertörténete, ahol állami pénz nélkül, vagy annak minimális bevonásával az ország energiafüggetlensége számottevően javult.
Igen, ez a 200 ezer háztartás többet tett ezért, mint az a több tucat politikus, akik vélhetően nagyobb hatalommal és pénztárcával sem haladtak ennyit az elmúlt 30 évben. Sikertörténet, mert Pakssal összemérhető kapacitás épült ki nagyjából annyi idő alatt, amennyi idő alatt pont azt a bizonyos Paks II-t állami pénzből, azaz az adófizetők pénzéből kellene megépíteni.
Ne de az, hogy hogyan bánik a dzsentri a rábízott polgárlánnyal, az most úgy fest, épp az elkövetkező hónapokban dől el.
Kétségtelen tény, hogy a szaldó elszámolása nem túl igazságos. Nem szerencsés, hogy a háztartások gigantikus évszakokat átölelő akkumulátorként használják a hálózatot, hosszú távon ezen kell és érdemes változtatni. Ugyanakkor az, hogy a fenti döntést meghozókkal hogyan bánik a politika, igenis fontos kérdés.
Fontos, mert ha azokat, akik hosszú távon a saját pénztárcájukat sem kímélő és jövőbe mutató döntést hoztak, túlbünteti a rendszer, akkor hazánkban a lakossági beruházások ösztönzése újabb pofont kap.
Vegyünk egy egyszerű példát! Van két szomszéd: az egyik Pazarló Feri, a másik Gondolkodó István. István 2020 nyarán telepít napelem rendszert, a két szomszéd épp a kertben beszélget. Feri jelzi Istvánnak, hogy nem érti miért nem inkább egy új kocsit vesz abból a pénzből, amit a napelemekbe fektet. István akkor úgy számol, hogy a beruházása 10-12 év alatt megtérül, ami az akkor alacsony kamatkörnyezetben nem tűnt rossz döntésnek.
A szomszédok aztán időről időre összefutnak a kert kerítése mellett. 2022-ben, amikor kitör az energiaválság, István épp azzal dicsekszik Ferinek, hogy hiába a megemelt lakossági áramár, ő nyugodt, mert a napeleme még többletet is termel a saját fogyasztásához képest. Aztán 2022 végén kiderül, hogy a többletet már csak szinte gombokért veszi meg tőle a szolgáltató. Nyel egyet, eddig azt gondolta, hogy a magasabb áramárak miatt jó döntést hozott, és pár év alatt megtérül a beruházása, ezzel a lépéssel visszacsúszik pár évet a megtérülése. A 2023 végén bejelentett havi szaldóval István
beruházásának megtérülési ideje szerencsétlen esetben 20 év fölé csúszhat.
Jobban jártál volna szomszéd azzal az új kocsival, én mondom, kapja kritikát István, miközben Feri tovább élvezi a rezsicsökkentett áram és gázár kedvező hatását, és minden reggel új kocsijával vastag gázzal hajt el Gondolkodó István háza előtt.
Természetesen a fenti példa pontatlan, a megtérülési időket nagyban befolyásolja számos dolog, például a fogyasztási görbe alakulása, stb.
Ettől függetlenül azt jól mutatja, hogy
hazánkban beruházási döntést hozni elképesztően kockázatos, állandó alkalmazkodást igényel.
Az éves szaldó visszamenőleges eltörlése kevés pozitív hozadékot jelent az országnak, némi pénzt hoz, de nagyságrendileg kevesebbet, mint amit a rezsicsökkentés visz. Az eltörlés pont azt a torzítást viszi a rendszerbe, mint amit Feri és István példájában leírtam. A rezsicsökkentés, amely mára a hazai politika egyértelmű szent tehene, pont azért káros, mert torzítja az ösztönzőket. Ferinek nem új kocsi kellene, hanem – ha szembesülne a valós energiaárakkal – neki is szigetelnie és beruháznia.
Fontos kiemelni, hogy természetesen vannak olyan háztartások, amelyeknek a rezsicsökkentett árak is kifizethetetlenül magasak. Ezeket a háztartásokat továbbra is segíteni kell, de ezzel párhuzamosan azokat, amelyek megengedhetnék maguknak a szigetelést, a fűtéskorszerűsítést, vagy akár a napelemek telepítését, ösztönözni a helyes beruházási döntéseikben, mert ez az ország érdeke.
Ettől függetlenül, ha meg is születik egy ilyen döntés, az ördög mindig a részletekben rejlik, így ne ítéljünk elsőre. A döntéshozók alakíthatják úgy a szabályokat, hogy kevésbé legyen az fájdalmas a napelemet telepítőknek.
Egyik ilyen lépés lehetne, ha a többlet termelést piaci áron vennék meg a szolgáltatók, nem pedig annak töredékéért.
A másik szerencsétlen hazai szabályozási gyakorlat, hogy a hőszivattyús, tehát H és Geo órák fogyasztásával szemben nem lehet elszámolni, vagy ha úgy tetszik elfogyasztani sem a saját termelést.
Mivel a hőszivattyús rendszerek jelentik a jövőt, ezért ezek támogatása minden szempontból hazai érdek.
A fentieken túl természetesen még számos apró részlet édesítheti meg a váltást.
Ezzel együtt büntetni azt, aki jót tesz a közösségnek, nem szerencsés, mert akkor nem házasság lesz, hanem menyasszonyszöktetés, értem ez alatt a magánberuházások drasztikus visszaesését, pont akkor, amikor erre a legnagyobb szükség lenne.
Gyurcsik Attila
az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
