Gulyás István egy százéves, használaton kívüli malomra, majd egy mellé vásárolt elöregedett, gépek nélküli kenyérgyárra építette fel a ma már csaknem 30 milliárdos forgalmat bonyolító Félegyházi Pékséget.
Gulyás István az ötvenhetedik születésnapján is bement kiskunfélegyházi irodájába. Hiába volt december 23., a sütőipar kicsit olyan, mint a vendéglátás: nincs születésnap vagy hétvége, főleg nem a bejgliszezon kellős közepén. Leült az íróasztalához, és a mailjeit kinyitva meglepő levélre lett figyelmes. Lánya, Szilvia írta, és csatolta az önéletrajzát. „Szólt, hogy jelentkezne munkára” – mosolyog István. Akkoriban, 2019 végén már évek óta igyekezett a családi cégbe csábítani kisebbik gyermekét. „Próbáltam mindenféle akciót, de rájöttem, hogy minél jobban erőlteti az ember, annál rosszabb. Taktikát kellett változtatnom, de sohasem adtam fel a reményt, hogy hazajön.”
„Mi nem a homokozós homokot borítottuk ki esténként a cipőnkből, hanem a lisztet” – meséli Szilvia. Persze más egy gyereknek madarakat kergetni a gabonaraktárban, más liszteszsákokon ugrálni, és más a felnőttnek együtt dolgozni a szüleivel. Ennek nehézségeivel István is tisztában volt. Nagyobbik gyerekük, Gergő már korábban becsatlakozott szülei cégébe, rögtön az Élelmiszertudományi Egyetem elvégzése után.
Szilvia a Corvinuson tanult kereskedelmet és marketinget, és szerette volna máshol is kipróbálni magát. Volt marketingasszisztens a Gerbeaud-ban, majd a Magyar Bocuse D’or Akadémiánál belecsöppent a rendezvényszervezésbe. Azt mondja, az első olyan pillanatban tudott teljes szívvel igent mondani a családi cégre, amikor édesapja már épp lemondott róla.
„Nehéz elfogadni, hogy a cégért, és nem az egónkért küzdünk, de ez előbb-utóbb letisztázódik, és jó vitáink lesznek, mert külön tudjuk kezelni a családi, és külön a céges ügyeket. Ekkor beszélhetünk generációváltásról.” István szerint ezek a folyamatok már jól működnek náluk. Azért ő is aktívan részt vesz mindenben, felesége, Beatrix pedig a könyvelést irányítja. „Mindenki anyukája a cégnél, és az alappillér, amire édesapám fel tudta építeni a vállalkozást” – mondja Gergő.
Félegyházi Piknikség
A Gulyás testvérek az egyik legnagyobb Piknikségben Kecskeméten.
Malmot előtte csak képeken láttam
István fiatalon a Kecskemét profi kosárlabdázója volt, bejárta Európát. Amikor kiderült, hogy a versenysportból nem lehet megélni, „és valószínűleg az amerikai csapatok sem állnak sorba értem, hogy jó fizetésért elvigyenek a tengerentúlra”, más foglalkozás után nézett. De már sportolókorában is hol Rubik-kockával, hol arannyal vagy kávéval, hol orosz pezsgővel kereskedett, mindig az adott ország lehetőségeit kihasználva.
Vendéglátó családból jött, így először vett egy kisvendéglőt Tiszakécskén, nyolc évig üzemeltette a feleségével, közben mentőszolgálatot, szerencsejátékos és fuvarozócéget, sőt benzinkutat és autókereskedést is alapított. „Mindent kipróbáltunk, amiben lehetőséget láttunk.” Az 1990-es évek közepén beszállt egy olyan üzletbe, aminek a kiskunfélegyházi malom volt a fedezete, de az üzlet nem jött össze, így náluk landolt a kicsi és korszerűtlen, 1800-as évek végén épült gőzmalom, valamint egy Credo nevű pékség a városban.
„Malmot előtte csak képeken láttam. De úgy voltam vele, hogy ha már ennyi mindent megtanultam, ez is sikerülni fog.” A tanulópénzt azért bőven megfizette, mire meg tudta különböztetni a búzát a rozstól, vagy a nedves, dohos gabonát a jó minőségűtől. Istvánt az üzleti kényszer is a malomipar felé sodorta a többi vállalkozása felől, szinte teljesen csődbe ment.
A malom, a pékség és pár ingatlan maradt nála. Az 1999-ben beindított haldokló malom két év múlva már teljes kapacitással működött, aztán 2001-ben megvette a kiskunfélegyházi kenyérgyárat is. „Jó ötletnek tűnt, de nem volt az. A lepukkant, százéves malom mellé lett egy elöregedett, gépek nélküli kenyérgyáram. Piac is szinte alig volt.”
Hamar rájött, hogy mindkettőt költséges lenne felújítani, így a sütőipar lett a nyerő, a malmot eladta. Már csak azért is, mert ekkor települt Kiskunfélegyháza mellé, Kunszállásra a máig működő, német tulajdonú Júlia Malom. „Száz évvel később, amikor 2004-ben eladtam, pontosan ugyanígy nézett ki” – mutat az irodája falán lógó régi képre. Valójában nem az épület, hanem a telek volt értékes, ennek az árából indult el teljes gőzzel a kenyérgyár fejlesztése a 2000-es évek elején.
A teljes cikk a Forbes friss számában olvasható – vagy előfizetés ellenében online itt is. Itt pedig belelapozhatsz a legújabb lapszámba!
SZINTÉN A MÁRCIUSI FORBESBAN
