Az ott kezdődött, hogy a kis Gyuri visszaütött. Vagy ott, hogy a nagy Marci elvette Gyuri lapátját? Ki tudja. Csak az ovisszintű cicaharc biztos a kormányzati gazdaságpolitika döntéshozói és a jegybank között. Legkésőbb két év múlva ennek is vége – és nyilvánvaló, ki fog irányítani.
A villongások nem az elmúlt fél évben kezdődtek, a beszólogatások már évek óta tartanak. Igazából azóta ennyire látványos az oda-vissza mondogatás, amióta a korábbi jegybankalelnök Nagy Mártonból gazdaságpolitikát meghatározó tótumfaktum lett, a miniszterelnök kedvence.
Az egyszerűség kedvéért most csak tavaly őszig menjünk vissza. Akkor azzal kezdődött, hogy a jegybank kénytelen volt az égbe emelni az irányadó kamatot, hogy megállítsa a forint zuhanását. Ennek utolsó körét Matolcsy György jegybankelnök indította el azzal, hogy bejelentette, a maga részéről lezártnak tekinti a kamatemelési ciklust. A spekulánsok köszönettel elfogadták a felhívást a keringőre, a forint 430 körül elérte újabb történelmi mélypontját, alig 10 nappal később pedig a jegybank 180 fokos fordulattal bejelentette a vészkamatemelést.
Nyilván sose tudjuk meg, mi lett volna a malőr nélkül, de az biztos, hogy a gigakamat kiélezte a feszkót a jegybank és a gazdaságfejlesztési tárca között. Az nyilvánvaló, hogy a 18 százalékos irányadó ráta gyilkolja a gazdaságot, ebben talán egyet is értenek a felek.
Abban már nem, hogy kinek a sara a brutális kamat. Abban meg főleg nem, hogy mit is kellene csinálni.
A kormány maga fűtötte az inflációt a brutális választási osztogatással, keresletbővítéssel, ezért a külső sokkok mellett neki is nagy felelőssége van – gondolják a jegybankban. Márpedig a jegybank az Európában legmagasabb infláció letörésén dolgozik, ami bizony nem megy magas kamat nélkül. A kormányban meg azt hiszik, hogy a jegybank túltolja a bringát és nehezíti a kormány dolgát a világraszóló magyar utas gazdaságpolitika kivitelezésében. Ezért hiába független elvileg a jegybank és hiába az ő dolga a monetáris politika, a kormányoldal feljogosítva érzi magát arra, hogy ebbe is belebarmoljon.
Most lépünk be a kiscsoportba. A magas irányadó kamatnak van egy olyan – befektetőnek kedvező, államnak kedvezőtlen – kézenfekvő hatása, hogy mindenki szívesen kapna ekkora kamatot a pénzére. A spekulánsok távoltartása miatt, a forint védelmében a külföldi szereplőkkel nem lehet babrálni. De nehogy már gazdag magyarok, meg holmi alapkezelők is hozzáférhessenek a 18 százalékos betéthez a magyar bankokon keresztül. Ezért a kamatkiadásait kordában tartani kívánó kormány bevezette a betéti kamatstopot.
Matolcsyék eszén azonban nem lehetett ennyivel túljárni. A jegybank nem hagyta, hogy az állam „gyengítse a monetáris transzmisszió hatékonyságát”, vagyis felpuhítsa a szigor inflációletörő hatását. Igazi rafkós, kurucos megoldással behoztak egy olyan konstrukciót, a diszkontkötvényt, amellyel a kamatstoppal kizárt magyar intézmények megint csak ráúszhattak a 18-ra. De a jó minisztert se olyan fából faragták, hogy ne venne észre a cselt. Csak neki nem kell kacskaringós megoldáshoz folyamodnia. Elég egy gyors rendeletet megalkotni délután, és szerdán be is csukta a jegybankosok kiskapuját.
Üzenet: közöm nincs hozzá, de velem ne szórakoztatok.
Tehát kutyagumi került a homokozóba, Marci szerint Gyuri a hunyó, Gyuri szerint viszont Marci tacskója tehet róla. Gyuri lassan, akkurátusan eltakarítaná, a házirend szerint az ő dolga lenne, de Marci kikapja a kezéből a lapátot és a térdén töri darabokra. Amíg Marci félrenéz, Gyuri hoz a bokor mögül egy tarcsilapátot. Az erősebb kutya elve viszont itt is győz. A pótlapátot is ripityára töri a Marci, aki más, gyorsabb módszer híve, rögtön egy kis játékmarkológépet hozna.
Érthető, hogy eltérő utakon, de mindenki gyors eredményt akar produkálni. A magyar gazdaságot kutyaszorítóba kormányozták azzal, hogy a kimagasló inflációhoz recesszió közeli állapot társul, amelyet még a jó öreg ár-bér spirál felpörgése is fenyeget.
De ha a döntések folyamatosan egók harcai mentén születnek, az sose jó. Matolcsy régóta kritizál és irányt mutat a gazdaságpolitikának, amire lehet mondani, hogy nem ez lenne a dolga.
Nagy Márton viszont nemcsak beleszól, konkrétan bele is avatkozik a monetáris politikába, amihez alapvetően közel mennie se szabadna. De megvan rá a legmagasabb politikai szintről a felhatalmazása.
Ez biztosan nem erősíti a bizalmat az ország iránt. Persze, nem számszerűsíthető, hogy a magasabb másodpiaci hozamszinten és a gyengülő forinton keresztül mekkora kárt okoz a jegybanki függetlenség semmibe vétele. Nagyon úgy tűnik, változás akkor lesz a jelenlegi felállásban, amikor lecserélődnek a kamatpolitikát meghatározó Monetáris Tanács tagjai a jegybankban. A kilenc tagból kettőnek a napokban jár le a mandátuma, érdekes lesz látni, hogy az újak hogyan szavaznak majd. Eddig egységes volt a döntéshozatal, de az első érkezőről úgy hírlik, hogy Nagy Márton köreihez áll közel.
Mindenesetre ha a kormány nem nyúl valami extrém, előre nem kitalálható eszközhöz, és a most érkező két ember mellé nem áll át legalább három a Monetáris Tanácsban, még két évet kell várnia Nagy Mártonnak, hogy új emberek küldésével az általa elvárt lazább irány kerüljön többségbe – Matolcsy mandátuma is 2025 márciusában jár le.
Jelen állás szerint tehát nem az a kérdés, hogy az lesz-e az irány a jegybankban, amit Nagy Márton jónak lát. Hanem csak az, hogy mikortól.
