A Tesla vezére csütörtökön jelentette be egy tweetben a legújabb filantróp törekvését, ami szerint 100 millió dollárral jutalmazza azt, aki a leghatékonyabb szén-dioxid-leválasztási technológiát tudja bemutatni.
Musk januárban, miután a Tesla-részvények árfolyama 2021 első hetében 25 százalékot ugrott, egy rövid időre megelőzte Jezz Bezos Amazon-alapítót, mint a világ leggazdagabb emberét. Bezos január közepére már vissza is vette a helyét. Az amerikai Forbes listáján Jeff Bezos jelenleg 192,3 milliárd dolláros vagyonával áll az első helyen, Musk 182,9 milliárd dollárral csúszott a hetedik helyre.
A Tesla-alapító nemrég a Twitter-követőitől kért tanácsot arról, milyen ügyekre adományozzon. 2012-ben Musk aláírta a Giving Pledge elnevezésű kezdeményezést, amelyet Bill Gates és Warren Buffett indított el, és amely arra kéri az aláírókat, hogy vagyonuk legalább felét adományozzák el életük során.
Az amerikai Forbes szeptemberi becslése szerint Musk eddig 100 millió dollárt ajánlott fel, ami a vagyonának kevesebb, mint 1 százaléka.
Musk következő 100 millió dollárnyi adománya a szén-dioxid-leválasztási technológiákra nagy szerepet játszhat a klímaválság elleni küzdelemben, főleg a Biden-kormány alatt.
Joe Biden az Egyesült Államok január 20-án beiktatott, 46. elnöke a beiktatása után nem sokkal visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, és a kampánya során is hangsúlyozta, hogy szélesebb körben elérhetővé, olcsóbbá kívánja tenni a szén-dioxid-leválasztást, támogatja az erre irányuló beruházásokat és a technológia fejlesztését szolgáló adókedvezményeket.