Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

Lyman Hansel Gerona / Unsplash

Mire készül az Airbnb? Felvették a Virgin America volt elnökét

Újabb fronton támad az Airbnb: a közlekedésben. Csütörtökön a cég bejelentette, hogy felvették Fred Reidet, aki feketeöves utazásszervezőnek számít a szakmában, nem mellesleg a Virgin America légitársaság egykori alapító elnöke. Reidet az új, közlekedési üzletág irányítására vették fel, de az Airbnb vezetője, Brian Chesky hangsúlyozta, hogy nem áll szándékukban légitársaságot kiépíteni.

„Nem akarok saját légitársaságot, vagy egy újabb olyan internetes oldalt, ahol repjegyeket árulnak. Azonban a közlekedésfejlesztésben hatalmas lehetőségek vannak, szeretnénk mindenkinek jó utazásélményt adni” – mondta a lakásmegosztásra épülő cég vezetője, Brian Chesky.

A frissen érkezett Reid elmondta, hogy mind a földi, mind pedig a légi közlekedésben keresik a lehetőségeket.

A cél az, hogy az Airbnb-s élmény több legyen, mint egy szálláshely, vagy tevékenység: legyen fontos az is, hogy az ügyfél hogyan érkezik meg az adott helyre.

„Ezeknek a megvalósítása évekig tarthat és folyamatos kísérletezést igényel”- folytatta Reid.

Reid céljai tökéletesen megegyeznek az Airbnb ambícióival, azaz, hogy többek legyenek, mint egy lakáskiadó vállalat. A legnyilvánvalóbb lépés az autókölcsönzés lenne, ahol hasonlóan a lakáskiadáshoz, az emberek saját kocsijukat tennék bérelhetővé.

A cégről már korábban is terjedtek olyan pletykák, hogy repülőjegy értékesítéssel is szeretne foglalkozni sőt, 2017-ben Chesky azt is megkérdezte Twitter-követőitől, hogy számukra mit jelent a tökéletes repülésélmény. A közlekedésfejlesztés valahol szükségszerű a cég számára. A 31 milliárd értékű Airbnb próbálja igazolni, hogy többet ér, mint az Expedia vagy az American Airlines.

Chesky már egy ideje átalakítja a céget, új kategóriákat és üzletágakat épít ki.

„Egy ponton túl, a nagy számok törvénye alapján új magokat kell ültetni” – mondta még 2018 októberében az amerikai Forbesnak.

fotó: Lyman Hansel Gerona // Unsplash

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő