Riz Diana és norvég férje, Morten Estensmo mindig is vállalkozni akartak: a digitális média területén működő első cégüket Magyarországon alapították, aztán Norvégiába költöztek, és ott eleinte pop-up bisztrókkal próbálkoztak. Pár éve magyar éttermet nyitottak Oslóban, idén február óta pedig magyaros streetfoodot kínálnak – egy volt belvárosi uszoda medencéje helyén.
Hétfő délután öt órakor már tele van az oslói Torggata Bad nevű egykori uszoda medencéje. De nem fürdőzőkkel: az asztaloknál kisebb-nagyobb társaságok esznek-isznak, beszélgetnek, kellemes jazzes háttérzene szól, körben pedig különleges dizájnú bárok sorakoznak a gasztrocsarnokká alakított térben. A legtöbb vendég söröspoharat fog a kezében, és az italhoz papírtölcsérbe csomagolt, ropogósra pirított tepertőt rágcsál.
A helyiség távolabbi sarkában sárga budapesti villamos, színesen világító Street Food Budapest felirattal, a tábláján Gulasj és Langos.
„A legjobban menő fogásunk a lángostrió: három kisebb lángosra különféle toppingokat pakolunk. Lehet, hogy lesz majd pörkölt is, meg sültkolbász is. Figyeljük a vendégek visszajelzéseit, egyelőre minden jól megy, nehéz levenni bármit is az étlapról” – mondja a tulajdonos, Riz Diana, aki norvég férjével, családi vállalkozásként nyitotta meg a Street Food Budapestet február elején, amikor az egész csarnok újjászületett. Mint meséli, komoly verseny volt a helyekért, az ingatlan tulajdonosa nem akart tucatkajákat árusító büféket, így nincs pizza, burger vagy sushi, csak csupa nemzeti specialitás.
Van itt autentikus görög, hawai, olasz, karibi, japán, indiai és inka étterem, no és persze vegán bisztró is.
Diana és Morten a februárban nyílt Street Food Budapest előtt. Fotó: Jonatan Estensmo
Az étteremtulajdonosok százalékot fizetnek a forgalmuk után az uszodatulajnak. „Van egy minimumösszeg” – mondja Diana, de hogy mennyi, azt nem árulja el. Azt viszont igen, hogy minél nagyobb a forgalom, annál kisebb a fizetendő bérleti díj – vagyis nekik valószínűleg jó dolguk van, mert az itteni vendégek imádják a lángost, a gulyást és a pulled pork szendvicseiket. Igaz, mint Diana mondja, ők úgy vágtak bele, hogy előzőleg különféle pop-up helyeken már kitapasztalták az oslóiak preferenciáit.
Egy ideig például kürtöskalácsot árultak a belvárosban de az nem nagyon ment. Körülnéztek, és rájöttek, hogy amiatt lehet így, mert egy alkoholüzlet mellett volt a standjuk.
„Elkezdtünk kisebb, sós, fűszeres kalácsokat kínálni, amit kimondottan a borokhoz készítettünk. Vitték, mint a cukrot” – meséli Diana.
A Street Food Budapest kedvencei. Fotó: Diana Riz Estensmo
Gyűjtötték a lemezkiadóktól a zenei klipeket
Diana és Morten Budapesten ismerkedtek meg „sok-sok évvel ezelőtt”, amikor Morten NATO-tisztként tartózkodott Magyarországon. Mindketten vállalkozó szelleműek voltak, így miután összeházasodtak, azon kezdtek gondolkodni, mi lenne az, amivel mindketten szivesen foglalkoznának. Diana korábban ruhatervezést tanult, aztán a Magyar utcai Talk Talk Caféban dolgozott annak indulásakor. (Fiatalabbak kedvéért: ez volt az a hely, ahová a hajnalig tartó buli végén még be lehetett ülni, ugyanis nonstop működött.) A 90-es évek végén férjével négy évig Norvégiában éltek, aztán visszaköltöztek Magyarországra.
„Mindig is szerettünk valami újat létrehozni. A gyerekek nagyon kicsik voltak, amikor visszamentünk Budapestre: a kisebbik hathónapos, a nagyobb hároméves. A miénk volt az első cég, amely a Mahasszal együttműködve zenei klipeket sugárzott a nagyobb áruházakban, így például az Ikeában és az Electro Worldben, valamint a Telenor uzleteiben” – meséli Morten. „A Databeat Kft. igazi úttörő cég volt, ekkor jöttek be a laposképernyős tévék az áruházakba, hirtelen nagy sikerünk lett. Gyűjtöttük a lemezkiadóktól a klipeket, és a Sláger Rádióból ismert Szabó Tamással dolgoztunk, vele közösen alakítottuk ki az üzletek zenei profilját.”
Tíz év Magyarországon töltött év után úgy érezték: eljött az idő, hogy a gyerekek „gyökeret növesszenek” Norvégiában is, ezért a család ismét költözött. „Magunkkal akartuk hozni Magyarország ízeit” – magyarázza Morten. Eleinte kisebb projekteken dolgoztak, például fesztiválokon és különféle rendezvényeken. Egy idő után pedig elkezdték keresni az ideális helyet, ahol megnyithatják az első éttermüket.
„És közben sokat utaztunk. Mindketten evekig éltünk külföldön, nem félünk attól, hogy ne mindig ugyanott legyen az otthonunk” – mondják.
Két hétig rágták a körmüket
Az első magyar oslói éttermet 2017 novembereben nyitották meg, Bistro Budapest néven. Még a téglákat és a bútorok faanyagait is Magyarországról hozták – utóbbit például egy 150 éves Pécs melletti parasztházból. A mindössze 46 négyzetméteres vendéglőben összesen 40-en tudnak egyszerre leülni, és szinte állandóan tele van. „A nyitás után három hónappal annyira jól működött az addigra összeszokott csapat, hogy el mertünk menni több hétre meglátogatni a nagyfiunkat, aki pont a nyitás hektikus hetében költözött el Floridába. Hazaérve a reptérről persze egyből a bisztróba mentünk, ahol azt láttuk, hogy valaki áll az ajtóban, és fotózza az éttermünket. Kiderült, hogy a legnagyobb norvég napilapba (VG) készítettek étteremkritikát. Tudtuk, hogy a szakácsaink nagyon ügyesek, és hogy nálunk minden helyben készül, nem használunk porokat és félkész alapanyagokat sem, de azt nem, hogy az ételkritikus mit gondol a norvég ízlésnek esetleg szokatlan, ismeretlen magyar ételekről, borokról. Két hétig rágtuk a körmünket, hogy vajon mit írnak rólunk, aztán megjelent a cikk, és hatalmasat durrant. A maximum elérhető 6 pontbol 5-ot kaptunk” – meséli Diana.
Utána küzdöttek a vendégek az asztalokért, akkora hájp alakult ki a magyar étterem körül.
Az első pozitív étteremkritika a Bistro Budapestről.
A szakácsok hárman vannak a Bistro Budapestben, és nincs közöttük főszakács. Diana szerint így mindenki szabadabb, nem gátolja senki a kreativitásban. Az étlapot maga Diana rakta össze, igaz, segítségül hívta hozzá Budapestről Kerekes Sándor séfet, aki most a Gléda Éttermet viszi Óbudán. „Én elmondtam, mit szeretnék, ő pedig segített kitalálni, hogy készüljön, hogy nézzen ki az adott fogás.”
Magyar gulyás a Bistro Budapest étteremben. Fotó: Madai Péter
„Éppen a nagyobbik fiunkat látogattuk meg Floridában, aki egy évet az orlandói Disney Worldben töltött, és emlékszem, Key West felé autóztunk Miamiból (az út barátok közt is 3,5-4 óra). Ekkor jött az ötlet, hogy készítsünk egy tapas jellegű, minilángosokból álló tálat is az étteremben. Azt találtuk ki, hogy egy tálra nyolc pici lángost rakunk, különféle feltétekkel, hogy minél több ízt megkóstolhasson, aki ezt rendeli.” Vagyis rendelik, mert egy két személyre szóló adag lett a minilángostálból. A feltétek közt van füstölt barbecue szószos, pulled porkos, káposztasalátas, konfitált marhahúsos, ajváros, sajtos-tejfölös-fokhagymás, pikáns hagymalekváros, baconos és ráksalátás, sőt vegán verzió is.
„Muszáj a két kultúrát ötvözni, hogy sikeresek legyünk! A ráksalátás lángos például fantasztikus a magyar Frisecco gyöngyözőborral” – mondja Diana.
Mert a bisztrójukban kizárólag magyar borok vannak, ők maguk válogatták ki, melyik borásztól hozzanak például Egri Bikavért.
A Bistro Budapest étteremben. Fotó: Madai Péter
A Bistro Budapestet dizájnját Kövessy Szabolcs belsőépítész segítségével találták ki – ő tervezte például Budapesten a Tesla nevű rendezvényhelyszínt és a Gozsdu Udvarban több éttermet is. Egyik utolsó munkája Dianáék villamosa volt a Torggatán idén év elején. Szabolcs hosszan tartó betegség után január végén elhunyt. „A nyitásunkat sajnos már nem érhette meg, pedig nagyon szerettük volna, ha látja, hogy megint mennyire különlegeset alkotott” – mondja szomorúan Diana.
Somlói galuska vs. Hungarian favourite
Az ételkínálat összeállításánál mindkét helyen az elnevezések kitalálása volt a legnehezebb. „A somlói galuska például a kutyának sem kellett ezen a néven, de nem voltunk hajlandóak levenni az étlapról, mert tudtuk, hogy isteni, ezért inkább átneveztük Hungarian Favourite-re. Azóta szeretik a vendégek. A lángos is jobban megy, amióta kiírtuk alá, norvégul , hogy fritert brød. A gyümölcsleves viszont sehogy sem jött be, pedig a legjobb volt, amit valaha ettem, és az Újházi tyúkhúslevest sem tudtuk átvinni a norvég ízlésen.”
A legtöbb vendegük norvég, de van több ’56-os magyar is.
„Hiányzik nekik a magyar nyelv és az otthoni ízek, nem főznek már otthon, mert idősek, ezért szívesen töltik nálunk a családi összejöveleket. De sokan vannak kint élő fiatal magyarok is, akik szívesen mutatják meg a barátaiknak, kollégáiknak a magyar konyhát Oslóban.”
Az első étteremhez nagyjából 2 millió koronás befektetés kellett (66 millió forint), a villamosos bár jóval kisebb, így ahhoz elég volt 1,5 millió. „Bár a drága berendezéseket itt is ugyanúgy meg kellett venni, ezért a hely méretével nem csökkent arányosan a szükséges összeg” – mondják. Abban bíznak, hogy a befektetésük ennek az évnek a végére megtérül a Street Food Budapest esetében, míg a Bistro Budapestnél még legalább egy év kell ehhez.
„Itt most még viszonylag nyugalom van, de a hétvégén meg sem lehet mozdulni” – mutatnak körbe a valaha vízzel teli medencében elhelyezett, most is meglehetősen zsúfolt padok és asztalok között. Italt hely hiányában nem árulnak a magyar villamosban, ahogy a többi 16 street food bisztróban sem, azért a három bár egyikéhez kell elzarándokolni a padok között. Dianáék hétfőn négy óráig csak egy szakácsot terveztek be, aztán hamar kiderült, hogy nem lesz elég, kettő vagy három kell, mert egyfolytában áll a sor a lángosért meg a tepertőért. Most éppen a kisebbik fiuk is náluk dolgozik a szabadidejében, mielőtt ő is elmegy az ősszel Floridába tanulni.
A házaspár és stábja nemrég magyar gasztronapot tartott Oslóban a magyar nagykövetséggel közös szervezésben. „A vacsora után a legkedvesebb feedback az volt, amikor Széll Tamás stílusához hasonlították az ételeiket” – mesélik. Már keresik a helyszínt egy kiülős étteremnek, valahol vidéken, Norvégiában. Magyarországra viszont időhiány miatt egyre ritkábban utaznak haza: „akkor töltöttünk ott utoljára néhány napot, amikor a bisztróba válogattuk ki a borokat és a pálinkákat.”
(Az interjú elkészülte után, április 27-én Norvégia második legnagyobb újságában, az Aftenpostenben is megjelent az első oslói magyar étteremről egy kritika, amely szintén 5 csillagosnak minősítette a Bistro Budapestet.)
Szabó Béla érettségivel ment ki, ma ő a legnagyobb norvég húslevesgyáros
