Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Metoo-ügy miatt hullanak a fejek az Alibabánál

Daniel Zhang, az Alibaba ügyvezetője bejelentette, hogy a szexuális visszaélések ellen további lépéseket terveznek, miután zaklatási botrány van kibontakozóban van a cégnél.

Megvált egy menedzserétől az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriás, miután a gyanú szerint szexuálisan zaklatta egy női munkatársát – írja a Reuters a cég hétfői bejelentésére hivatkozva. A férfi az Alibaba City Retail részlegén dolgozott, amely egyes városok szupermarketjeiből szállít ki élelmiszert. Daniel Zhang ügyvezető a sajtóval azt közölte, a férfit „kirúgták és soha nem is fogják újra alkalmazni”.

A vezető beosztásban dolgozó, meg nem nevezett férfi a cég szerint azt mondta, akkor került sor „intim cselekményre”, amikor női munkatársa ittas volt. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.

Komolyan megrázza a céget a zaklatásos ügy

A férfi ügye nem előzmény nélküli. Hétvégén egy Alibabánál dolgozó nő a cég belső felületén 11 oldalas panaszlevelet tett közzé, amelyben leírta, hogy egy felettese és egy ügyfél szexuálisan zaklatta egy üzleti úton, a szintén jelen lévő menedzsment pedig nem lépett közbe – ezt követően a City Retail-részleg elnöke és a hr-részleg vezetője is lemondott, majd hétfőn jelentették be az érintett férfi kirúgását, egy másik vezető beosztású munkatárs pedig figyelmeztetést kapott.

Fotó: Hinglish Notes / Flickr

Zhang a hét eleji tájékoztatásában azt is közölte, hogy további vizsgálatokat folytatnak a nő 11 oldalas nyílt levele után, valamint ígéretet tett cégen belüli képzés indítására, ami segítené elkerülni a zaklatásos eseteket. Emellett létrehoznak egy csatornát az ilyen bejelentéseknek és formálisan is zéró toleranciát hirdetnek a szexuális zaklatással szemben.

A nő egyébként azt állítja, a felettesei rendelték neki és munkatársainak az italokat az üzleti úton, arra utalva ezzel, hogy szándékosan akarták leitatni.

„Az eset minden Alibaba-alkalmazottnak megalázó. Újítanunk és változtatnunk kell” – jelentette ki Zhang, akinek alighanem tudomása van arról, hogy az eset után a cég belső chatalkalmazásában létrehozott szobájában már hatezren vannak, és sokan követelnek igazságot az állítása szerint zaklatott nőnek.

Szintén sokan osztották meg azonban azt a névtelen levelet, amely a kínai chatalkalmazáson, a Wechaten terjed, amelynek a magát kilenc éve Alibaba-munkatársnak kiadó írója minden nehézség ellenére hűséget esküszik a cégnek.

A belső problémák mellett az Alibaba júniusban adatvédelmi aggályok miatt is a kritikák kereszttüzébe került.

Az Alibaba még inkognitó módban is Pekingbe küldött felhasználói adatokat

Borítókép: Fotó: Thomas Lombard / Wikimedia

 

Oszd meg!