Üzlet

Miért nem Mészáros Lőrinc az elmúlt 12 év legnagyobb bűne?

Galambos Márton
2022. március 07. 5 perc olvasás

Állok a peronon hajnali fél hatkor a Nyugati pályaudvaron, előttem rendőrök. Két erős reflektor lassan közelít, a vonat fékez, az ajtók nyílnak. Egy apuka a kisfia kabátujját összecsípve fogja, ne keveredjen el a gyermek. Irina megismer, mert a jelenet ellenére nem 1944 van, hanem 2022: a Whatsappon egész nap cseteltünk, az érkezésük előtt küldtem neki egy szelfit. Mosolygunk, megöleljük egymást teljesen ismeretlenül. Projektmenedzser volt egy új amerikai fintechnél, nemrég állt be, gyerekkori barátnője az amerikai Forbesnál dolgozik. A barátság szoros volt, Irina a lányát is a forbesos kollégáról nevezte el. 

Katya vidám, másnap reggeli után néha még szökell is egyet a lakásban, és még ilyen körülmények között is tudja élvezni az életet, a sarki pék croissant-jától teljesen odavan. Ő hozta ki anyukáját Ukrajnából, ha rajta múlik, már hetekkel korábban elindulnak, de a hosszas nyüstölés még éppen jókor ért célba. Amikor a harkovi pályaudvarra értek, a tömeg még elfért az épületen belül. Pár nap múlva már kifolyt az utcára.

Katya vette a fejébe azt is, hogy Porto legyen az új cél, egy olyan európai város, amelyik minél távolabb van a háborútól, s ahol jó az idő és van pár ismerős. 

Két nappal később, éjjel kettő körül, szintén a Nyugatiban veszem fel Jelenát és családját. Most nem haza viszem őket, csak a Keletibe, fuvart vállalok. Jelena talán 20 sincs, édesanyjával és a nála jóval fiatalabb öccsével utazik. Itt is a fiatal erő irányítja a családot. Jelena ül előre, választékos angolsággal társalog, kifinomultsága tájidegen. A Rottenbiller utcánál kérdezek rá, hogy mit csinál az apja. „Otthon maradt, hogy beálljon önkéntesnek. Csak most nehéz, mert nagyon sokan jelentkeznek” – mondja, és tényleg úgy hangzik, mintha ez lenne a valódi nehézség, hogy nem lehet elég gyorsan bejutni a seregbe. Hány éves? – teszem fel a kérdést némi csend után. „Hú, tényleg, mennyi is… ötvenkettő” – mondja Jelena, és közben már a Keleti lezárt parkolójánál vagyunk. A tizenéves fiú illedelmesen, gyengébb angollal, de hangosan megköszöni az utat, abban a stílusban, mint amikor vendégségben köszön el egy gyerek a néniktől, bácsiktól, mert tudja, úgy illik.

A háborúról az orosz tömegek mit sem tudnak, és az életüket megkeserítő szankciókról is minden bizonnyal olyan tálalásban értesülnek, hogy azokat a nyugat igazságtalanul szabadítja rá az ártatlan orosz államra.

Putyin a saját népének nem meri bevallani, hogy háborút indított

Kijev, 2022. március 1. Útlezárás a Kijev belvárosába vezetõ úton 2022. február 28-án. Putyin február 24-én rendelte el katonai mûvelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/AP/Emilio Morenatti

A háború nem előzmény nélküli, Putyin évek óta építi ki a nyilvánosság egyre nagyobb kontrollját, a mostani törvényekkel és bezárásokkal teljesen megszűntek még a legkisebb független szerkesztőségek is. Putyin a saját népének nem meri bevallani, hogy háborút indított, helyette nyugati agresszióról szónokol, és ezt most meg is teheti, mert korlátlan hatalma van, nyugatellenes, részben paranoid ideológiáját pedig hosszú évek munkájával építette fel az arra fogékony Oroszországban.

Pont úgy, ahogy Orbán Viktor Magyarországon fújja a Brüsszel-ellenes szólamait, hergeli az országot a „migránsok”, Soros György, a melegek ellen, általában ekézi a nyugatot, miközben hol elnéző, hol támogató Putyinnal és más autokratákkal szemben. 

„A kultúra megeszi a stratégiát reggelire”

– tartja magát a közkedvelt üzleti mondás Peter Druckertől, még talán abból az időből, amikor senki sem rakott ki hasonló frappáns mondatokat az Instára. Akárhány hazug, uszító kormányzati plakátot láttam az elmúlt évtizedben, ez jutott eszembe. Rögtön utána pedig az, hogy a palackból kiszabadított gyűlölet szinte mindig utat tör magának, a szavak lassan-lassan tettekké válnak, a tettek pedig háborúvá sokasodhatnak.

Most, hogy a szomszédban tényleg kitört a háború, hogy Putyin hazugságai és diktatúrája ebbe a döntésbe sűrűsödtek, minden „előre” plakát azt üvölti nekem, hogy az elmúlt 12 év bűnei közül a gyűlöletkeltés, az uszítás, a folyamatos ellenségkép-gyártás és a szabad sajtó bedarálása a legártalmasabb és legveszélyesebb. Sokkal inkább az, mint az új gazdasági elit felépítése a leplezetlen korrupcióval. Igen, még a Forbes szerkesztőségéből is úgy látszik, hogy Mészáros Lőrinc és köre hiába pusztítja a vállalkozói kultúrát, valójában ártalmatlanabb, mint a migránsozás, a brüsszelezés, a sorosozás vagy a melegezés.

Irina a hűtőnkben hagyott egy ukrán zöldalmás joghurtot. Mi lesz vele? Megenni nem tudom, nem csúszna le a torkomon. 

Galambos Márton, 
A Forbes Magyarország főszerkesztője