rövid hír

Megszűnik a BKK Futár, ez az app fogja váltani

Forbes
2022. február 07. 2 perc olvasás

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentette, hogy az utazástervező BKK Futárt az új, integrált szolgáltatásokat tartalmazó Budapest GO váltja.

Az új, Budapest GO nevű alkalmazás egy helyre integrálja a BKK Futár, az Mobiljegy és a BKK Info szolgáltatásait is. Az appon belül egy felületen lehet majd utazást tervezni, jegyeket, bérleteket vásárolni és értesítéseket kapni a forgalmi változásokról.

Az alkalmazásban lehetőség lesz sima menetjegyek és havi bérletek vásárlására is (ami az eddigi mobiljegy-rendszer nagy hiányossága volt), a bérletek esetén pedig be lehet majd állítani az automatikus megújítást is. Az e-jegyrendszer integrálása azt is jelenti, hogy az alkalmazáson belül lehet majd a kihelyezett QR-kódokat is beolvasni. Márciustól az applikációban is elérhetőek lesznek a 30 és 90 perces időalapú jegyek is.

A budapesti járatokon kívül a távolsági buszokra és csaknem minden nagyobb magyarországi városi helyi közösségi közlekedési eszközére is lehet jegyet venni az alkalmazáson belül.

Még idén megvalósulhat, hogy a kerékpáros-tervezéskor az applikáció figyelembe veszi a domborzati viszonyokat, valamint a különböző nyomvonaltípusokat is. Megjelennek majd az alkalmazásban az igény vezérelt járatok, tehát majd az appon keresztül is lehet kérni a Telebusz szolgáltatást.

A Budapest GO applikációt várhatóan napokon belül mindenki elérheti, bevezetése fokozatosan történik. Az új alkalmazás ingyenesen letölthető lesz a Google Play áruházból és az App Store-ból. Azok a felhasználók, akik már okostelefonjukra telepítették a Futár applikációt, elegendő frissíteniük a régi alkalmazást.

Fotó: BKK // Facebook