Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Mégsem olyan jó a távmunka? Az amerikai cégek egyre inkább így látják

A projektek lassan haladnak, bonyolultabb a csapatmunka, az új munkatársak betanítása kínszenvedés. Hogy lesz ez így fenntartható? Mindenesetre a járvány után a régi sem lehet újra minden.

Néhány hónappal ezelőtt, vezetőik legnagyobb meglepődésére, a home office-ba küldött dolgozók bebizonyították, hogy magukra maradva is maximálisan elvégzik feladataikat. A Twitter, a Facebook és más cégek is jelezték, hogy akár hosszú távon is el tudják képzelni a távmunkát, más cégek rögtön fel is adták irodáikat.

Most azonban már repedések látszanak a pajzson, írja a Wall Street Journal. A projektek hosszabb lefutásúak lettek a szokásosnál, a tréningek nehézkesek, az új emberek felvétele és betanítása bonyolódott. A gyakornokok nehezebben tudnak fejlődni, így karrierjük, előrelépésük is kérdéses. A cégvezetők most már sokkal inkább úgy látják, hogy a távmunka hosszú távon, a járvány után nem tartozik majd a preferált megoldásaik közé.

Pedig valójában nem meglepő, hogy akik tavasszal otthonukban alakították ki munkahelyüket, a felfokozott állapotban hamarosan csúcsra járatták a teljesítményüket, az azonban a csúcspontot elhagyta és most egy alacsonyabb szinten stagnál.

Sokukat éppen állásuk elvesztésétől való félelem hajtotta, ami esetleg azóta megszűnt.

Az emberek kezdenek elfáradni, állítja Peter P. Kowalczuk, a Canon egy divíziójának elnöke, aki 15 ezer munkavállalóért felel. Kowalczuk az elmúlt hónapokat a hálószobájában dolgozva töltötte, július elején döntött úgy, hogy visszatér a vállalat New York állambeli főhadiszállására. A hatalmas, két tóval, sétautakkal ellátott kampuszon vele együtt a dolgozók fele jelent meg, a bejárás ugyanis továbbra is önkéntes. A bejárók számára kötelező az egészségügyi kérdőív kitöltése, és csak bizonyos, a számukra kialakított idősávban érkezhetnek szellősen elrendezett, átalakított irodáikba.

Más cégek munkájuk természetéből adódóan szenvednek. A kaliforniai Chef Robotics korábban egy óra alatt javított ki egy egyszerűbb hibát, most ez egy napig is eltarthat. Ez egyszerűen egy logisztikai rémálom, mondja a WSJ-nek a cég ügyvezetője. A cég egy fontos termékével kapcsolatos határidőre is egy hónapos késést hozott össze, az államban szétszóródott mérnökei ugyanis nem tudták hatékonyan integrálni a szükséges szoftvert és hardvert, és még tesztelni is kellett.

Ezek a mérnökök korábban egy közös szobában dolgoztak, amely a jelen helyzetben nem alkalmas sem a szükséges távolságtartásra, sem a beköltözésre. Éppen ezért a nyolcfős csapatot fele-fele arányban, különböző időpontokban és önkéntesen hívta be vezetőjük, de állítása szerint a próbálkozás nem jött be, így sem lett megfelelő a munka minősége. A Chef Robotics ezért július közepén egy új, tágasabb, jobban szellőző irodába költözött, ahol privát mosdókat is kapott, és nyolc mérnöke valamivel biztonságosabban tud együtt fejleszteni.

A bostoni videotech cég, a nagy online eseményekre specializálódott az OpenExchange ennél tovább ment. Július végén kibérelt egy vidéki házat Nagy-Britanniában 15 hálószobával, hogy ottani munkatársai összeköltözhessenek és dolgozhassanak, részben akár családtagjaikkal. A beköltözés senkinek sem kötelező.

„Ott dolgoznak, részben egyénileg, részben csoportosan, de az étkezéseknél mindenképpen próbálnak találkozni, illetve kint a pázsiton, hogy az újakkal is megismerjék egymást – mondja Mark Loehr CEO. – Fontos, hogy az emberek együtt legyenek, lássák egymás testbeszédét, olvassanak a jelekből, amik nem tudnak átjönni egy képernyőn.”

A legtöbb munkáltató most egy hibrid jövőt vizionál, amelyben a járvány előtti időszakhoz képest nagyobb arányú a távolról végzett munkaórák száma, de továbbra is adott a lehetőség a rendszeres csapatos találkozásra és munkavégzésre.

Az Office Depot alá tartozó CompuCom Systems például „bázis órák” bevezetését tervezi. Eszerint a munkavállalóknak a hét meghatározott napjain kellene bizonyos mennyiségű időt az irodában tölteniük, ez lenne a stratégiaalkotás, az ötletelés, a kollaboráció ideje. Az online oktatóplatform Coursera is úgy készül, hogy 650 dolgozójának fele „vegyesen” dolgozik majd a járván után, vagyis heti háromszor a cégközpontból, kétszer otthonról.

"Itt nincs állami támogatás, nincs társadalombiztosítás, mindenki kimegy a pályára és megküzd a többiekkel!"