Aki ma gyors, de a hétköznapokban sem kényelmetlen vitorláshajót keres a Balatonra, előbb-utóbb kiköt a Nautic márkánál. A hajókat a hazai vitorlásélet egyik legendás alakja, Soponyai Géza – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Sopi – álmodta meg. Ő a kevés megmaradt hazai hajóépítő egyike, az elmúlt két évtizedben közel nyolcvan vitorlást épített, mégis fejből tudja, hogy hajói melyik kikötőben ringatóznak. Pesterzsébeti műhelyében nincs olyan, aki ne dolgozna nála legalább egy évtizede, az íróasztala pedig úgy néz ki, mintha egy vitorlás deckje lenne.
A térkép szélén, Pesterzsébet és Gubacsipuszta határán húzódik a Köves út. A forgalmas utca egyik felén kisebb-nagyobb lakóházak sorakoznak, a másik felét bokrok, fák szegélyezik. Ezen az oldalon egyetlen kis utacska vezet a fák közé: a beugró végén egy műhely, amit még tábla sem jelez, és a környékbelieknek sem tűnhet fel sokkal több, mint hogy néhány havonta egy-egy vadiúj, csillogó hajó bújik elő bokrok közül.
A Balaton leggyorsabb hajói közül sok itt, ebben a fővárosi műhelyben készült, de a Nautic hajóiból jutott már az Adriára és az Északi-tengerre is.
Reggel van,
a kapuban egy komolyabb méretű kutya fogad, de pont, amikor elkezd reménykedni,
hogy én leszek a tízórai, megjelenik a két tulajdonos is. Előbb kantáros
nadrágban a második generáció, majd szép, vasalt ingben maga az alapító is.
Mint rendszerint, ma is fél 8-kor kezdődött a munka, mire odaérek, már mindenki
javában dolgozik valamin: csiszolnak, festenek, szerelnek.
Összesen tizenegyen vannak, az átlagéletkor sem túl magas, de nincs köztük olyan, aki ne dolgozna nála legalább egy évtizede. Biztosan nem azért maradnak, de Géza figyel a munkatársaira, aki már tíz éve dolgozik náluk, egy szép karórát kap ajándékba. A napi munkát egyébként ma már nem ő, hanem inkább a fia, Hunor irányítja. „Ma már ő főcsővezető. Én már próbálok csak konzulens lenni!” – mondja jót nevetve Soponyai Géza. (És ebbe a mondatba még egy kis szójáték is belefért. A főcsővezető arra utal, hogy a vákuuminjektáláskor tengernyi cső lóg ki a készülő hajó testéből.)
A műhelyből az iroda felé vesszük az irányt: a kívülről egyszerű, fémlemezzel fedett helyiség belülről egy hajó kabinját idézi: mindenütt kupák, fotók, mentőmellények, kis kormánykerekek, hajós relikviák, de a kedvenc részletem az, hogy még a főnöki íróasztal is úgy néz ki, mintha egy hajó deckje lenne. Bár az ember azt gondolná, hogy egy régi hajóból mentették át, Géza elárulja, hogy ő csináltatta ide.
A szörfdeszkától már csak egy ugrás a hajó (legalábbis így tűnt)
Sopi, a Balaton legendás hajósa itt, Pesterzsébeten nőtt fel és vitorlázni is csak felnőttként, 27 éves korában tanult meg. Igaz, azóta elég jól kitanulta a széljelzők állását. Még gyerekkorában kezdett el evezni a Dunán, szembe, a csepeli klubba járt. „Az evezés nagyon kemény sport, emberré válsz mindenféle értelemben. Én is végigjártam ezt az iskolát” – meséli.
„A hajót legalább 30 helyen lehet állítani, és ha hiszed, ha nem, sokszor annyi kell, hogy bármelyik kötélen kettő centimétert engedsz és a sebességmérő elindul fölfelé.” Fotó: Sebestyén László / Forbes
Később családot alapított, így az evezést abbahagyta, de a sportot nem. Huszonhárom évesen az édesanyja mutatott neki valamit a tévében: odaugrott a készülék elé, a filmben épp egy szörf suhant.
Megtetszett neki, egy hét múlva már farigcsálta a saját deszkáját, kezdetleges módszerekkel.
Amikor látszott, hogy működik, sorban jöttek a többiek, hogy gyártson nekik is. Egy barátjával, az elektromérnök végzettségű Kovács Lászlóval ezért vállalkozást alapítottak, ami a keresztségben az Albatrosz GMK nevet kapta. Jól ment az üzlet, sorra készültek a deszkák, kölcsönzőt nyitottak, iskolát alapítottak.
Mint meséli,
akkoriban a szörf teljesen új dolog volt az országban, így ez a sport üzletileg
is szerencsés választásnak bizonyult. Jó egy évtizedig éltek ebből, majd –
amilyen hirtelen jött – a kereslet megcsappant, végül nem maradt más, le
kellett húzni a rolót. De mielőtt ezt megtették, ismét szerencséjük volt: a
szörfdeszkától már csak egy ugrás a hajó – legalábbis akkor még így gondolták –,
úgyhogy csak úgy maguknak, de elkezdtek építeni egy kis vitorlást. Társa később
kiszállt az üzletből, a korábban elkezdett, félkész hajót így Géza már egyedül
fejezte be, vízre tette, működött.
A történet megismétlődött, jöttek a barátok, hogy Sopi, építs nekem is. Mint meséli, akárcsak a szörfdeszkáknál, a hajóépítés is épp ekkor volt felfutóban. Az akkori technológiával egy alsó héjat megépíteni nem is volt túlzottan bonyolult dolog, nem csoda, hogy az egész országban sufnik és garázsok alakultak át rögtönzött hajóépítő műhellyé, sorra gyártották a testeket, akár a szappantartókat.
Jobb, de inkább rosszabb minőségben, viszonylag olcsón, ezért sokan megengedhették maguknak, hogy belevágjanak a vitorlássportba – de ma már az is látszik, hogy sokakat ezek a lélekvesztők tántorítottak el később attól, hogy magyar hajót vegyenek. A hajóépítés is beindult, Géza ismét egy barátjával, az eredetileg geodéta Kovács Ottóval alapította meg vállalkozását 1986-ban, akkor még GMK-ként.
Egy ideig jól ment, majd ismét padlóra kerültek, ott állt a műhely pár emberrel, fix rezsivel, megrendelés nélkül.
Közben – az országban az utolsók között – átalakultak kft.-vé az ezredforduló környékén. Géza már egyedül vitte tovább a céget, de a rengeteg tapasztalat, amit két évtized alatt szerzett, mind beépült az új márkába, a Nautic hajóiba. De ehhez kellett egy feltörekvő szlovén hajótervező is.
A minőség hosszú távon fizet
A nagy
balatoni tókerülő versenyeket, a Pünkösdi Regattát vagy épp a Kékszalagot
ekkoriban a 70-es cirkálók uralták – Géza pedig a fejébe vette, hogy gyorsabb
hajót épít. Nem sokkal korábban, egy munkaúton ismerte meg a fiatal szlovén
hajótervezőt, Andrej Justint. Elmondta neki, hogy mit szeretne, a terveket
együtt csiszolták, a hajót megépítették Pesterzsébeten, a Balatonon vízre
tették, és nyertek.
Cirkálók: angolul Square Metre Yacht vagy Skerry Cruiser, németül Schärenkreuzer. A klasszikus cirkálók általában hosszú, keskeny, alacsony fedélzetű, magas vitorlázattal rendelkező hajók.
Ez a modell, a Nautic 12 Racer hozta el az áttörést, ezután sorra jött a többi típus, a Nautic 311-es, majd az igazi bestseller, a 330-as, amiből összesen 40 darabot gyártottak.
Ez egy ekkora cégnél nagy szó, hiszen minden egyes hajótípushoz külön szerszámok kellenek, ami igencsak pénz- és munkaigényes. „Mindenhez kell először mesterdarabot építeni a semmiből, arról levenni a mintát, amikor mindenről van minta, azokból lehet készíteni a darabokat” – mondja Géza. Ebből következik, hogy van egy darabszám, ami alatt egyáltalán nem éri meg. „Hót negatív.”
Az, hogy pontosan mennyi ez a darabszám, hajótípustól is függ. „A szakma azt mondja, hogy jó lenne elosztani legalább 50 darabra egy szerszám életciklusát, de ez sajnos nem mindig sikerül. Valamikor már előbb kifutja magát a modell, és nem lehet belőle többet gyártani. Én azt mondom, hogy ha 20-30-at ki lehet venni a szerszámból, annak meg kell térülni és akkor mondjuk azt, hogy mosolygunk.”
Közben
végignézzük az üzemet, az egyik szerszámban épp egy elektromos jacht alsó, a
másikban felső héja készül. (Ezek nem saját modellek, a gárdonyi Stickl
Yachttal együttműködésben készítik.) Géza filozófiája, hogy mindig az elérhető
legjobb technológiákat használja: „Minden modellünk olyan, hogy tényleg
mindenből a legjobbat használjuk. Ebben nincs megalkuvás. Mert azt már
megtanultuk, hogy a minőség hosszú távon fizet.”
Az üzemben mindent el tudnak készíteni, ami kézimunkát igényel, minden mást – így a beépített motorokat, a fedélzeti szerelvényeket, csörlőket, síneket, kocsikat, csigákat – vásárolnak. A karbonárbócokat például egy magyar cégtől, a kápolnásnyéki Paugertől, akik világszerte is a műfaj specialistáinak számítanak.
„A Nautic hajónak gyorsnak kell lenni, szépnek kell lenni, egyedinek kell lenni. Én így mentem neki és ilyen módon meg is valósítottam. Már akkor a szendvicstechnológiát használtam, amikor még senki. Ami persze jóval drágább volt, mint a másik metódus, de azt mondtam, én ezt így csinálom, mert ez a legjobb. És előbb-utóbb ennek fizetni kell” – vallja. A Nautic hajók esetében alapértelmezett, hogy
minden hajótest vákuuminjektálással készül, de ami meglepő, hogy a legismertebb nagy gyártók közül sem mindenki ezt használja.
Egyértelműen ez ma a legjobb, de drágább, mint a hagyományos, simításos technológia. „Folyamatos tanulásban van az ember. Meg kell ismerni az anyagokat, a technológiákat. Szaksajtó van bőven, az interneten szinte mindent el lehet érni, nézed a vitorlás magazinokat. Aki nagyon beleássa magát, az valószínűleg egy idő után ki tud lógni a sorból egy kicsit.”
Legújabb
hajójuk a Nau Ten, egy tízméteres, minimál design jegyében született
cruiser-racer. „Egy éve létezik a modell. Mondanom se kell, hogy felhívta
magára figyelmet, mert futurisztikus a formája és nagyon jól megy. Igyekeztünk
olyan színt választani, hogy észrevegyék” – mondja Géza nevetve. A modellből
most építik a negyediket, egy-két szezonon belül osztállyá tudják fejleszteni a
flottát, ami a versenyek szempontjából fontos. (A milliónyi hajótípus
alapesetben a hendikepposztályba kerül, ahol a versenyek után különböző
szorzókkal számolják ki, hogy ki az igazi győztes.)
„Egyébként ezek nagy behúzó erők. Mert ugye nem nagyon kedvelik, hogy befutsz és kell nézni a stopperórát, hogy hány másodperccel fut be mögötted a másik, hogy megvertem-e vagy sem.
Annál sokkal jobb az, amikor egyértelmű, hogy négy hajó megy rá a célvonalra. Ami ott a sorrend, az lesz kiírva.”
Géza mindig
figyelt arra, hogy a középpontban a versenyzés maradjon, mint mondja, egyfajta
kovász akar lenni a közegen belül, hívogatja a barátait, hogy versenyezzenek.
„Tudod, ez úgy megy, máshol is, de ha két hajó bóklászik a vízen, egy idő után
elkezdenek egymás felé menni és akkor már verseny van.”
A jó hajó titka
„Minden hajó
egyfajta kompromisszumtömeg, ezen az oldalon is jónak kell lennie, de nem volna
baj, ha a másik oldalon se annyira rossz. És innen jönnek a tapasztalatok,
aztán a jó szoftverek. Aki legjobban tudja ezt optimalizálni tervezési szinten
és megvalósítási szinten, az csinálja a legjobb hajót.”
A cég üzleti sikereit csak részben lehet a minőségnek tulajdonítani, ami talán ennél is fontosabb, hogy jól választották meg, hogy melyik mezőnyben versenyeznek más gyártókkal.
Ma már ugyanis a világ összes hajótípusa elérhető nálunk is, aki pedig túrahajót akar, a neves, sokszor százas darabszámmal dolgozó külföldi gyárakkal kell versenyeznie.
Apa és fia. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Néhány valóban kicsi, vagy fahajókra, felújításra specializálódott üzemet leszámítva mindössze három hajóépítő maradt: a Nautic, a Scholtz Imre által vezett Style Jacht, és Schäfer Elemér által alapított Schäfer Yacht. „Nekünk abból a szempontból talán kicsivel könnyebb a helyzetünk, hogy én eleve ezt a sportos vonalat választottam, ami először sokkal rázósabb volt. De így hosszú távon talán igazabbnak tűnt, mert itt sokkal kisebb a kínálat és ebbe amúgy is sok a hozzáadott érték egy hajóban, de egy félverseny, performance hajóban még több, ha lehet ezt mondani. Így könnyebben megtalálnak, mert ezek elég speciális hajók. Ilyet nem tud leakasztani, külföldről se könnyen. Sőt, inkább nehezebben.
A Nautic Boat Sporthajógyártó Kft. elmúlt két évtizedében volt olyan év, hogy hat hajót építettek, és volt, hogy egyet sem, a megrendelések beérkezése nyugodtan nevezhető rapszodikusnak. Árbevételük ennek megfelelően az elmúlt 5-6 évben 67 és 126 millió forint között alakult. Idén három hajót építenek, ami jónak mondható, és emellett néhány kisebb megrendelés, együttműködés ad munkát a cégnél dolgozó 11 alkalmazottnak.
A tulajdonos csak nevet azon, amikor fölvetem, hogy sokan a piackutatás nagymesterének tartják, de szerinte is igaz, hogy jól lőtték be a célcsoportjukat. „A Nautic hajók mindig elöl vannak, és az emberek szeretik a leggyorsabbat megvenni. Így aztán volt munkánk mindig.”
A tíz méter hosszú, futurisztikus formájú Nau Ten. A fotó forrása: www.nauticboat.hu
De azért így is volt, ami nem jött be, a 22-es daysailer hajójuk például igazi rohanógép – ahogy Géza nevezi –, de tízmillió forintért, aki teheti, nagyobbat vesz. „Én az a fajta piackutató vagyok, hogy mindig megpróbálok igényt teremteni. Nem azt nézem, hogy mit szeretnének az emberek, hanem azt, hogy én mit képzelek el, ami szerintem baromi jó, és azt megvalósítom. És bízom benne nagyon, hogy ez majd a többieknek is fog tetszeni. Általában működik.”
Ugyanezt emeli ki róluk a high-tech, karbon versenyhajóiról nemzetközi szinten is ismert Flaar ügyvezetője, Mezey Zoltán is, akivel korábban dolgoztak is együtt. A Nautic kevésbé kihegyezett hajókat készít, mint ők, de szerinte ezt nagyon jól csinálják. Sportosak, de a kényelem is megvan bennük, és figyelembe veszik azokat az egyedi igényeket is, amelyekkel a nagy külföldi gyártók egyáltalán nem foglalkoznak. „Gézának hihetetlen jó szeme van ahhoz, hogy meglássa az irányokat, amivel rengeteg embert meg tud mozgatni” – mondja.
A szakember szerint ez azért nagy szó, mert az elmúlt húsz évben egyértelműen az import felé ment el a piac. A 80-as és 90-es években még jóval több volt a magyar gyártású hajó, de az ezredforduló óta a nagy nemzetközi gyártók dominálják a piacot. „Sopi az üdítő kivétel. Összerakta a Balaton legaktívabb flottáját, amihez az is kellett, hogy ott van a vízen minden hétvégén. Kiváló vitorlázó, és nagyon értékelem benne, hogy simán beül más hajókba is kormányozni, sőt nyerni! Akár az általunk tervezettbe is, hogy versenyezzen a saját hajói ellen.”
Én mentem a Balatonra!
Az elmúlt négy évtizedben kétszáz hajót épített, ebből nyolcvanat az utóbbi húsz évben, Nautic márkanév alatt. „Persze! Az összeset, mind a nyolcvan darabot tudom!” – mondja, amikor arról kérdezem, hogy tudja-e fejből, hogy melyik hol ringatózik.
Fotó: Sebestyén László / Forbes
Géza egy
héten akár háromszor is lemegy a tóhoz, egy barátjával pedig annyit versenyen
indulnak, ahányon csak tudnak, szólóban is, négykezesben is. Azt mondja, hogy
még egyáltalán nem tervezi a visszavonulást, de azért a jövőt már nem a fővárosi
műhely mélyén képzeli el. A kísérletezés megmarad, de „ebbe már a fiamnak lesz
nagy beleszólása, mert akárhonnan nézzük, mindjárt 67 éves leszek, úgyhogy nem
biztos, hogy az én gondolataim lesznek mérvadóak 10 év múlva.”
Te már csak
lent leszel a Balcsin és hajózol? – kérdezem. „Persze, már most is mindig
mondom a fiúknak, én mentem, képviselem a cég érdekeit a Balatonon.”
Nautic Boat Sporthajógyártó Kft.
Alapítás éve: 1986 (GMK), 2000 (Kft.)
Létszám: 11 fő (2020)
Árbevétel: 67 millió forint (2017), 126 millió forint (2018), 81 millió forint (2019)
Adózott eredmény: 0,3 millió forint (2017), 2 millió forint (2018), 2 millió forint (2019)
Forrás: Bisnode, cégközlés
