Januárban a megemelt tranzakciós díjakat hárították az ügyfelekre, tavasztól pedig jön az inflációkövető díjemelés. Mutatjuk, mennyivel lesz drágább a bankolás.
Mi történt? A bankok idén a díjaikat legfeljebb az inflációval megegyező mértékben emelhetik, az pedig a tavalyi évben a KSH adatai szerint 3,7 százalék volt. Ezt viszont nem kötelező megtenniük, és ha nem használják ki a teljes inflációs díjemelési lehetőséget, a maradványt átvihetik a következő évekre, amikor az adott évi inflációs díjemelésen felül érvényesíthetik.
Előzmények. Számos bank már az év elején díjat emelt, amit az augusztustól megemelt tranzakciós illeték indokolt, amelyet a bankok csak idén januártól terhelhettek a lakosságra, tehát a másfélszeresre növelt adót az év elejéig a lakossági ügyfelek nem érezték. Ennek az ügyfelekre való hárítását az Oberbank kivételével minden hazai bank legkésőbb április 1-ig meg is teszi, ahogyan a Wise is (úgy tűnik, a Revolut felhasználók egyelőre megússzák).
Következmények. A CIB és a K&H már be is jelentették, hogy a januári illetékáthárítás után április 1-től az infláció mértékével emelik a díjakat, illetve az Unicredit is jelezte, hogy március 1-től automatikusan emelkednek a bankolás költségei.