Liu Shaolin Sándornak az egyéni számokban nem, de csapatban csak összejött az érem, ráadásul a legfényesebb a phjongcshangi téli olimpián: a gyorskorcsolyázó váltó első lett 5000 méteren. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang sporttörténelmet írt, Magyarország soha nem szerzett még aranyérmet téli olimpián, és 1980 óta nem állt dobogóra. Ráadásul Sanyi kondis programért felelős edzője szerint a fiú még nincs a csúcsponton. Három idézet a fiatal gyorskorcsolyázóról Bánhidi Ákostól, akivel még az olimpia előtt beszélgettünk.
„Sanyi folyamatosan fejlődik, még nincs a csúcsponton, a biológiai érés az esetében még nem ért véget, ez 22-23 éves korig is eltarthat. Sok a benne rejlő lehetőség, hiszen ilyen értelemben még nem felnőtt.”
„Van egy sajátos, kívülről kissé nagyképűnek tűnő versenystílusa, ami másoknak fura lehet. Viszont nehezen megállapítható, hogy Sanyi stílusa mennyiben a sajátja, és mennyiben csupán egy atléta eszköze arra, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából.
Persze érthető a magabiztossága: olyan eredményeket ért el annyira fiatalon, amire én például nem voltam képes.
Mindenesetre próbálom ezzel kapcsolatban is terelgetni őt.”
„Sanyi a csapatban is maximalista: nem rejti véka alá a véleményét. Mindkét fiú esetében igaz, hogy nehéz a lelkükhöz közel kerülni, igazságossággal és becsületességgel lehet leginkább megnyerni őket. Mindketten profi atléták, akik a vaskemény, eredményorientált környezet ellenére is jószívűek és rendesek.” (A másik fiú, akiről Bánhidi beszél, Sanyi öccse, a szintén gyorskorcsolyázó Liu Shaoang.)
Arról, hogy hogyan kötött ki Liu Shaolin Sándor az Isten háta mögötti kínai Csangcsunban, hogy aztán az egyik legjobb magyar gyorskorcsolyázó legyen, a jövő héten megjelenő Forbesban írunk.
Borítókép: Orbital Strangers
