Kilenc, igencsak fiatal építész. Öt, zömében kisméretű épület terve. Megszámlálhatatlanul sok friss gondolat. Még így, együtt sem fogják megváltoztatni a teljes hazai vizuális kultúrát, az építészeti közízlést – de ők a jövő generációja, és ha figyelünk a terveikre, azzal mindenki csak nyerhet. Bemutatjuk a Média Építészeti Díjáért (MÉD) versengő terveket!
Az egészet nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy zenei tehetségkutatót, csak veterán zenészek helyett újságírók pontoznak – írtam néhány hete a MÉD 2017-es döntőjéről, amelynek zsűrijében ezúttal én is helyet foglalhattam. Terv kategóriában 82 pályázat érkezett be, amelyet csupa nemzetközi nagyágyúból – Indira van’t Klooster, Elša Turkušić Jurić, Joakim Skajaa és Golda János – álló szakmai zsűri értékelt, majd így alakult ki a Média Építészeti Díjáért versengő, 5-5 finalistából álló mezőny. Íme az öt döntős terv!
A terv kategória döntősei
Seurasaari Skanzen fogadóépülete
építész tervező: Takács Gyula
Azt hiszem, ez volt az a terv, amelyről a legkevesebbet lehetett megtudni egészen a döntő napjáig. A felkészülés során hiába próbáltam meg róla többet megtudni, egyszerűen „nem jött” hozzám közelebb ez a terv. Az Építészfórumon közölt precíz leírásból persze sok részletet meg lehetett tudni a helyszínről, a finn népi építészet bemutatására 1909-ban alapított skanzenről, de egészen a prezentáció elhangzásáig maradt bennem némi kétely.
A skanzen egy szigeten kapott helyet, amelyet fahíd köt össze Helsinki városával. A tervlapokon látható, a fák között lebegni látszó fogadóépület ezt a geometriai tengelyt hosszabbítja meg úgy, hogy egyben új funkciókat is teremt a skanzenen belül. Az alsó szinten infópont és kávézó található, a fenti szint kiállításán a sziget és a skanzen történetét ismerhetjük meg. A tető kialakítása a fenyőerdőt és a skanzenépületek sziluettjét idézi. A tervező egy másik épületbe műteremházat képzelt el, ahol az Aalto Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatói testközelből ismerkedhetnek a hagyományos faépítészettel. Az együttes utolsó tagja egy játszóház, ahol a gyerekek megismerhetik a fát, mint építőanyagot. A három épületet fenyőkéreg ösvény köti össze.
Hogy hol van ennek a tervnek a valódi helye? A fiatal tervező, Takács Gyula két éve kifejezetten azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. Diplomamunkája bizonyítja, hogy jó úton halad, amiről jól árulkodik az egyik zsűritag kommentje is:
„Csak azt nem értem, hogy miért nem építik már ezt az épületet.”
Balaton-felvidéki kilátópont
építész tervezők: Bedő László, Kovács Christopher, Vági Péter
Nemrég jártam Somló hegyén, ahol egy tető nélküli romot találtam. Néhány ablak helye még látszik, de az épület karakteréről szinte semmit sem lehet megtudni. Lefotóztam, majd néhány héttel később, amikor a zsűrizésre készültem, jöttem rá, hogy a három tervező ugyanezeket a falakat tervezte tovább. A lepusztult, de jó adottságokkal rendelkező présház egykor a Zirci Apátság tulajdonában állt. A klasszicista ház építészetileg nem volt kiemelkedő jelentőségű, de az elhelyezkedése rendkívüli: a déli lejtőnek erről a részéről egyszerre látszik a somlóvásárhelyi oldal és az egész Balaton-felvidék.
A tervezők koncepciója nagyon egyszerű alapkérdésre épül:
„Lehet a rom maga is kiállítás tárgya? Ha igen, ennek megfelelő körültekintéssel kell kezelnünk. Egyszerre szükséges védelmezni, megőrizni és megmutatni a látogatóknak.”
A tervezők válasza a fenti kérdésre az volt, hogy a romos lentire egy lebegő új részt terveztek, ami nem sérti meg a falakat, de kapcsolatot teremt velük. A régi épületrész a megérkezés helye, pihenőhely a kirándulók számára és egyben kiállítási tárgy, a felső részben kilátópontot és a vendéglátás számára alkalmas teret alakítottak ki. Az új épületrész anyagában, szerkezetében, tömegében és térformálásában egyértelműen kifejezi, hogy egy kortárs alkotás. A zsűri többsége viszonylag nehezen tudott mit kezdeni ezzel a tervvel – pedig valós és érzékeny kérdésre adott egy lehetséges jó választ.
Cicvár szőlőmag feldolgozó manufaktúra
építész tervező: Vass István Balázs
Az előző tervvel ellentétben ez az okosan hasznosított épület a zsűri egyik kedvence volt. Az egykori Rákóczi-birtok részét képező 16. századi mádi dézsmaházat a földből kibányászott riolittufából építették. A tervező a méltatlan sorsú épületet nem rekonstruálni szeretné, hanem az integrált műemlékvédelem keretein belül élesztené újra, létrehozva egy fenntartható gazdaságot.
A tervezés elsősorban a „minden hasznosul” gondolata köré szerveződött.
Ennek eredményeként nemcsak az elhagyatott épület menekülne meg, hanem az új funkció révén egy eddig hulladékként kezelt alapanyag, a borvidéken nagy mennyiségben keletkező szőlőmag egységes gyártási folyamatban hasznosulna olajként, fűtőanyagként, takarmányként vagy akár gyógyszerként. A diplomamunka alaposan végiggondolt, amely még a kivitelezés mikéntjét is bemutatja: akár két-három fős lakatos vállalkozás képes összerakni az üzemépület acél tartószerkezetét, így helyi anyagokkal és helyi munkaerővel valósulna meg a teljes bővítés.
Erdei szerzetesház
építész tervező: Faragó Ágnes, Gerges Máté, Kazsoki Anikó
A tervezett szerzetesház Nagyvázsony és Pula között, ősfákkal határolt tisztás mellett helyezkedik el. Mint a tervezők írják, a pálos rend mindig is nyitott volt az újra, ezért a szerzetesek életmódjához illeszkedő, csendes, nyugodt környezetet biztosító épületet is ennek jegyében képzelték el. A könyvtárnak, szobáknak és közösségi térnek is helyet adó együttes külső részén transzparens polikarbonát felületek jelennek meg, a belső terekbe ezáltal sok természetes fény jut és könnyebb a természettel való kapcsolatteremtés is.
Az épület véleményem szerint valóban érzékeny kapcsolatot teremt az erdővel és az építészet formanyelve is kortárs húrokon játszik, ez utóbbi azonban némi kritikára is okot ad. Le Corbusier sok vitát kiváltott La Tourette-i domonkos kolostorában például egy percig sem éreztem azt, hogy ilyet láttam már valahol.
Pedig ez a terv, ha nem lenne az egyik falon kereszt, lehetne egy skandináv építészeti magazin lapjain akár egy erdei ökohotel is.
Ami nem baj – de szerencsés lett volna, ha valahogy több utalás történik a szerzetesi életformára. Mint például a közösségi tér süllyesztet része körüli „beltéri kerengő”, ami viszont csillagos ötös ötlet.
Telep Téka
építész tervező: Bitay Mátyás
A kecskeméti lakótelep fiókkönyvtárát megújítani készülő mesterterv egy nyitott térrendszert tár elénk, mindig egy-egy újabb funkciót hozzárendelve a terekhez. Az építész ugyanakkor nem határolta el egymástól élesen ezeket a tereket falakkal, hanem félszint eltolással, galériák és átriumok segítségével tette átláthatóbbá az intézmény belső működését. Mint a tervező írja, az épület közepén álló vasbeton magot a külső oldalról egy rétegelt lemez szerkezet öleli körül, amely helyenként könyvespolcként, tárolóként és padként működik.
A lenti részek könnyen elérhetőek. A kávézó, a galéria és az előadóterem a közösségi lét színterei, amelyek kapcsolatban állnak a környező parkkal. Ide szélesebb réteg tér be, míg a „tudomány tornyában” felfelé haladva egyre nyugodtabb, csendesebb, olvasásra alkalmas a tér.
Az épület alakja egy kubus, de ezeket a homlokzat játékosságával és a transzparens szerkezeti rendszerrel oldja a tervező. Az új könyvtár igazi közösségépítő, identitáserősítő intézménnyé válhatna a lakótelepen – feltéve, hogy ez a szociálisan érzékeny terv megépül egyszer.
A Média Építészeti Díját terv kategóriában a Seurasaari Skanzen fogadóépülete, Takács Gyula terve kapta.
A díjért versengő 5 épületről itt írtunk korábban.
