Még februárban, a londoni VidCon videós influenszerfesztiválon interjúztunk Benivel és Whisper Tonnal: velünk együtt mindketten a PostForRent influenszerkampányokat menedzselő startup vendégeiként voltak Londonban, a két srác felületeit ez a cég értékesíti. A magyar Youtube-közegről, negatív kommentekről, és arról kérdeztük őket, egyáltalán, miért állnak annyit a kamera elé. A VidConról itt írtunk bővebben.
Hány évesek vagytok?
Whisper Ton: 17.
Beni: 19.
Hány évesen kezdtetek el foglalkozni a közösségi médiával?
W.: 14.
B.: 15.
Hogy kerültetek bele ebbe az egészbe?
B: A KiMitTube nevű online tehetségkutató versennyel. Több fordulós volt, a közönség szavazhatott, és volt egy szakmai zsűri. Utóbbit megnyertem saját szövegemmel, utána csöppentem bele a Youtube-világba. Arra gondoltam, én is belevágok, megalapítottam a csatornám. Tulajdonképpen ez volt az első találkozási pontom: előtte azt hittem, egyetlen videós létezik a világon…
Kicsoda?
B: A Dancsó. (Dancsó Péter – az első magyar youtuber, aki elérte az 1 millió feliratkozót – a szerk.)
Akkor nem is csináltál más közösségimédia-felületen se semmit?
B: Nem, szerintem még Instagramom sem volt.
W: Nekem volt Instagramom, Facebookom, már nagyon korán, 11 éves koromban biztosan…
Nem 13 éves kor felett lehet regisztrálni?
B.: Ezt mindketten elcsaltuk. (Nevet.)
W.: 15 évesen találtam egy videót, ahol láttam, hogy egy lány, Kristen Hancher, egy nagyon híres muser (ez a – ma már TikTok nevű – Musical.ly platformon zenére tátogó videósok elnevezése), csinált egy videót zenére tátogva. Nagyon különleges effektek voltak rajta, pörgött a kép. Annyira megtetszett, hogy megpróbáltam ezt megcsinálni simán a kamerámmal a telefonomon. Nyilvánvalóan nem működött. Szép lassan rájöttem, hogy ezt a Musical.ly – ma már TikTok – nevű alkalmazással csinálta. Kipróbáltam, nagyon tetszett.
Szép lassan elkezdtek olyan emberek is nézni, akik nem ismertek. Először furcsa is volt, de nagyon élveztem. Valamilyen szinten a figyelmet, valamilyen szinten azt, hogy a munkám, ami a hobbim is, figyelmet kap, pozitív visszajelzések jönnek. Szép lassan a negatív is jött, ami mindig együtt jár ezzel a dologgal, de még így is nagyon megkedveltem. Amikor elkezdett nőni a Musical.ly követőbázisom, akkor kezdtem el influenszeresen használni az Instagramot is. Amikor 30 ezer követő körül volt a Musical.ly-m, akkor mondták, hogy kezdjek el youtube-ozni. Ez a három azóta is megvan.
A tiktokos működésből találkozó is lett, nem is akármilyen…
W: 2018 áprilisában szerettünk volna pár muserrel együtt közönségtalálkozót. Egyik musertársam megkereste a Mamutot, egy teljes üzlethelyiséget kiürítettek, nagyon profin meg volt szervezve. Csak arra nem számítottunk, hogy ennyi ember eljön. Ezer emberre számítottunk a Facebook-visszajelzések alapján, és mégis, a cikkek szerint majdnem ötezren voltak. Nem fértek be nemhogy a Mamutba, de a Széll Kálmán térre se nagyon. Meg is bénult a közlekedés, ezért kijöttek a rendőrök. Lehúzták a rolót az üzlethelyiségben, hogy azt higgyék a rajongók: már nem vagyunk ott, ezzel megelőzve, hogy bárkinek baja essen a tömegben. De nem mentek el órák elteltével sem, ezért a rendőrök végül kimenekítettek minket. Először bezárták a Mamutot, hogy ne tudjon bejönni több ember, de a Széll Kálmán téren is álltak az úton.
B: Ez az a pont, ami után már nem lehet csak játéknak venni ezt az egészet a felnőttek vagy a hozzá nem értők által.
Milyen korosztályból jöttek a rajongók?
W: 9-től 15 évesekig. Volt, aki Németországból jött, és nem tudott odajönni hozzánk… Szörnyű érzés volt, hogy valaki csak miattam eljött, megvette a vonatjegyet, a szüleivel lerendezte, és nem tudott egy képet csinálni… Szörnyű volt, de nem tudtuk volna sehogy megoldani a dolgot, ezért lett ez a vége.
A TikTok szerintetek miért működik ennyire?
W: Szórakozás. Az emberek, amikor elfáradnak egy hosszú nap után, ki akarnak kapcsolódni. Ugyanannyira tud vicces lenne egy fiatal szemében egy rövid kis Musical.ly-videó, mint másnak egy sorozatrész. Ezeket a videókat nem is olyan nehéz megcsinálni, mindenki ki tudja élni magát.
B: Meg ez olyan hely, ahol elég gyorsan lehet előre lépni. Van egy feed, ahol olyanokat is bedob, akiket nem is követsz. Bárkit megismerhetnek.
A szülők mit szóltak ahhoz, hogy ennyit szerepeltek a közösségi médiában?
W: Az én szüleimtől nagyon távol áll ez a világ, a közösségi média, hogy kiállok az emberek elé, megmutatom magam. Nem nekik való. De ettől függetlenül nagyon pozitívan kezelték és kezelik a mai napig, nagyon sokat köszönhetek nekik. Bármennyire is nem ebbe születtek bele, meg szeretnék érteni ezt az egészet.
A Youtube-ra lépésed elég emlékezetes videó.
Igen! (Nevet.) Ez még azelőtt volt, hogy mondták volna, hogy youtube-ozzak. Volt egy Youtube-fiókom, és amikor elkezdtem megismerni a youtubereket, és rájöttem, hogy a Youtube-on nem csak Rihannának a videoklipjei vannak, akkor csináltam egy Youtube-videót, amit megpróbáltam megvágni, de rájöttem, hogy telefonon nem fogom tudni olyan jól. Meg nem tetszett. De volt benne egy nagyon vicces pillanat, amikor egyéniségem kibontakozott és böfögtem egyet. Ez annyira tetszett, hogy feltettem. Két nap alatt 20-30 ezren megnézték. Aztán elgondolkodtam, hogy hú, valamit a Youtube-on is kellene csinálni.
Váltsunk egy éleset. Beni, te egyetemre jársz.
B: Így van, most egyetem mellett csinálom, de már gimnáziumban is magántanuló voltam 11. második félévétől. Összetettebb helyzet volt, nem a közösségimédia-tevékenységek miatt választottam ezt az utat: nagyon sok versmondó versenyre jártam, saját szövegeket, slam poetryt írtam, ezekkel hívtak különböző rendezvényekre előadni. És az M5-ön elkezdtem műsort vezetni. Ezek a rendszeres foglalkozások már nem engedték meg, hogy folyamatosan bejárjak a suliba, úgyhogy ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Ti most kollaboráltok?
B: Nevezhetjük annak is, most itt is készítünk közös videót, és korábban is csináltunk már párat, volt hogy külön Bécsbe kimentünk azért, hogy feltegyünk pár műkörmöt.
És ez működik? A követőitektől milyen visszajelzések jönnek?
B: Ez inkább tartalomfüggő. Ha célzottan valami megosztót szeretnénk csinálni, az úgy is működik, és kapunk rá hideget-meleget. Van egyfajta kémia köztünk, szeretik azokat a videókat, amikben közösen csinálunk valami szórakoztató dolgot.
Egyébként honnan ismeritek egymást?
W: Beni egyszer rám írt, hogy az öccse, Csani csinál egy videót youtuberekről, és beleteheti-e a képem. Mondtam, hogy persze, és akkor kezdtünk el beszélgetni.
B: Először a Szigeten találkoztunk személyesen.
De valamilyen platformról már ismertétek egymást?
B: Abszolút, ráláttunk egymás tevékenységére. És voltunk elég bátrak megszólítani a másikat.
Mert ez nem megszokott a magyar közegben?
W: Nem, nagyon nem. Nem tudom miért, de a magyar youtuberek kicsit zárkózottabbak, klikkek jól ismerik egymást, de nem feltétlen olyan nyitottak. Nagyon nehéz megismerni youtubereket, úgy, hogy én nagyon nyitottnak gondolom magam mindenki felé. Van, amikor nagyobb követőbázissal rendelkező influenszer visszautasít, nem akar kezdeményezni.
B: Az élet minden területén van idegenkedés az első lépés meghozatalával kapcsolatban. Mindenki fél kezdeményezni. A Youtube-on talán amiatt lehet leginkább, hogy akik több feliratkozóval rendelkeznek, nem szeretnének kollaborálni, holott ezek mindig mindkét félnek előnyösek.
W: Meg nem feltétlen csak kollaborálás miatt akarsz valakit megismerni. Szimpatikus, felnézel rá, valami…
B: Az biztos, hogy vannak olyanok, akik meg vannak elégedve a saját környezetükkel, pár videóssal, akiket maguk köré gyűjtöttek, és külön brancsként működnek. Mindig egymással készítenek videókat és nem nyitnak mások felé, mert úgy látják, hogy ez működik, és ez az egyetlen céljuk.
Whisper Ton és Bánki Beni – hatnak, alkotnak, követőt gyarapítanak. Londonban interjúztunk, a srácokat Budapesten fotóztuk. Fotók: Sebestyén László
Az influenszerkedéssel pénzt is kerestek?
B: Igen.
W: Igen.
B: Inkább Youtube-bal és instagrammal keresel te is, nem? TikTokon még nem volt annyi megkeresés.
W: Nem, ott nagyon kevés. Pont azért, mert ott még adatokat nem tudunk kimutatni.
Milyen adatokat kérnek?
B: Elérés számít leginkább, hány emberhez jut el a videó maga.
W: A követőkhöz képest. Mert lehet valakinek sok követője, ha nem látják a videóját. Vagy ha nem aktívak a követői.
B: Bár az is igaz, hogy még él az a meggyőződés, hogy követőszám alapján választanak influenszereket. Ami persze nem tükrözi, hogy hány emberhez jut el a tartalma.
Egyrészt vannak hirdetések a videókon, ebből részesedtek, ezenkívül vannak más megoldások?
B: Nagyon gyakori téveszme, hogy a youtuberek a Youtube-hirdetésekből élnek. Ez szerintem a videósok keresetének minimális része.
W: Ha jól emlékszem, Magyarország az Európai Unión belül nagyon alul van, talán a leghátrább.
45 százalékot vesz le a Youtube a hirdetésekből befolyó összegből.
B: Viszont az együttműködések (márkákkal – a szerk.) tudnak működni. Ott minél feljebb vagy, minél több a tartalom, azért lehet keresni. Emellett azért fontos, hogy hitelesek maradjunk, és nem lehet olyan dolgokra igent mondani, amik egyébként kiütik egymást.
Nagyságrendekre mennyit kerestek a videókon futó hirdetésekből?
B: Minimális, pár ezer forintokat szoktam keresni, nem vagyok olyan aktív a Youtube-on.
W: Maximum százezer, de ez több, havi 4-5 videó. Havonta számláz a Google, nem látjuk lebontva részletekre.
Átlagosan mennyi munka egy videó elkészítése?
W: Sok. Ha minőségi Youtube-videót szeretnél csinálni, akkor az, hogy felvedd, minimum igényel kb. két órát. Az a nagyon minimum. És én nagyon szeretek úgy vágni, hogy a végén a tartalom ott tartsa az embert, megfogja. Ne csak sivár beszéd legyen, hanem mindenféle effektek és utómunka. Ez 3-4 óra minden videónál.
B: Ez még a nem minőségi videóknál is így van. Azt is sokan rosszul gondolják, hogy ez mennyire egyszerű.
Természetesen megértem azokat, akik esetleg ebben nem találnak értékeket, vagy az ő értékrendszerükkel nem összeegyeztethető az, hogy szórakoztató videókat posztolhat tulajdonképpen bárki a netre, és azt rengetegen fogyasztják. Viszont az biztos, hogy mindegyik ilyen termék mögött rengeteg energia van. Maga az, hogy a videót megtervezem, kitalálom, mi az, ami működni fog, akár még a szöveget is előre elkészítem, utána a kamera elé állok, fényeket állítok be, előkészülök… Utána az utómunka, ami sokszor több idő, mint a felvétele az egésznek.
Az biztos, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok rengeteget dolgoznak. De még egy képpel is rengeteg meló van sokszor. Főleg az együttműködéseknél, ahol a cégek jogosan elvárhatják, hogy megfelelőképpen legyenek képviselve.
Az algoritmus abba az irányba nyom mindenkit, hogy rendszeresen posztoljon. Ti ezt úgy élitek meg, hogy „úgyis kiraktam volna, és végre megvan a platform”, vagy ez egy nyomás? Nem érzitek, hogy az egész életetek kicsit online-ra kell vinni?
W: Én azért csinálom ezt, azért kezdtem el, mert élvezem és szeretem. Sosem volt nyomás, hogy nekem posztolnom kell, mert én szeretek fotózni, fotózva lenni, szeretek videózni, videót vágni – jó, azt a legkevésbé… Úgy vagyok vele, hogy ezen a héten kicsit visszább veszek, akkor visszább veszek. Nincs ez az, „úristen, akkor nem fog olyan gyorsan nőni a követőim száma” érzés rajtam.
B: Én ezzel ellentétben úgy érzem, hogy ez működhet nyomásként. Ami számomra furcsa volt – ahogy az egyik vidconos előadásban hallottuk –, ez inkább egyelőre külföldön jellemző, hogy vannak olyan videósok, akik nagyon pörögnek, akár több millió feliratkozóval is rendelkeznek, tulajdonképpen annyit tesznek csak, hogy leülnek a kamera elé, és elmondanak egy olyan szöveget, amit előtte mások írnak meg, utólag más vágja meg a videóikat.
Itt Magyarországon az a legjellemzőbb, hogy a videós mindent egy személyben csinál. Ő a vágó, a fényelő, az operatőr, a forgatókönyvíró.
A nyomáshoz visszatérve: ebbe bele lehet őrülni. Ha nagyon nagy növekedés van az egyik felületemen, van, hogy minél többet akarok kirakni. És amikor már a következő kép nem fog annyi lájkot kapni, van, hogy érzelmileg is megvisel. És ennek ki vannak téve az influenszerek. Sokan vannak, akik pont azért hagyják abba, mert nem kapnak már annyi visszajelzést, és úgy érzik, hogy az emberek elfordulnak tőlük. Pedig ez nem így van, sok mindentől függ, az algoritmustól is. Erre számítani kell, negatív kritika is fog érkezni, ha profi szinten foglalkozol a Youtube-bal, illetve arra, hogy nem mindig ugyanazon a szinten fogsz növekedni.
Te teszel valamit a negatív hatások ellen?
B: Az a szerencsém, hogy a családom engem is nagyon támogat, holott nekik is nagyon furcsa volt ez a világ, először teljesen idegen. Akarva-akaratlanul belecsöppentek, kiveszik belőle a részüket, segítenek. Apával szoktam a képeket elkészíteni, ha nincs senki a környezetemben. És van kivel megbeszélni a problémákat, van kivel ötletelni, ezért szerintem nekem ebből nem lehet soha bajom.
Viszont van olyan barátom, akiknek a szülei nem is tudják, hogy mit csinál a szobájában a négy fal között, a kamera előtt, annak ellenére, hogy több mint százezren követik. Ez hosszú távon problémás is lehet, mert csak úgy működhet, ha a közvetlen környezeteddel is jó kapcsolatban vagy, tudsz valós megerősítést is kapni, nem csak online visszacsatolásokat.
Öt év múlva ugyanezt csináljátok? Ezen a pályán vagytok?
W: Ez nagyon nehéz. Mindig úgy vagyok vele, hogy próbálom a jelen pillanatot megélni, meg tervezek valamilyen szinten, de ez hetekkel előre van, vagy a nyári szünetet, mert azt nagyon várom már… De úgy vagyok vele, hogy ami jön, az jön, semmi rossz nem tud abból kisülni, ami most körülöttem van. Ha szeretem, akkor ezt fogom csinálni, ha nem, nem. Szerintem az a legfontosabb egy ember életében, hogy olyan foglalkozást, munkát találjon magának, amit nem munkaként él meg, hanem hobbiként, élvezetes kalandként.
B: Én próbálok több lábon állni. Amellett, hogy egyetemre járok, csinálom a videókat, előadok, verseket írok, műsort vezetek. Úgy képzelem a jövőmet is, hogy ezek mind megmaradnak egymás mellett, vagy legalábbis ugyanúgy ki tudom élni magam az alkotásban, mint a szereplésben vagy a szóban való megnyilvánulásban.
Szeretném megtartani a közösségi médiát, mert szerintem óriási ereje van, és tulajdonképpen ebben a beszélgetésben végig arról volt szó, hogy mekkora hatást lehet vele elérni, és ha már ezt felépítettem, nem fogom eldobni.
Viszont szeretnék minél több, fontosabb projektbe beleállni, komolyabb kérdéseket felvetni, jótékony akcióban részt venni, mert felelősséggel tartozunk aziránt, hogy mit adunk át a nézőknek. És habár ők lehet, hogy elsősorban a szórakoztató dolgokra fogékonyak, szerintem, ha valaki nagy táborral rendelkezik, ugyanúgy befogadják tőle azokat az üzeneteket, amiket, ha mástól hallanának, nem fogadnák el annyira.
Nyilván, ha Ton mondja azt, hogy jótékonykodni, kell, jobban hallgatnak rá, mintha a tanárod vagy egy idősebb ember próbál rávenni.
Tervezitek, hogy ebből éljetek meg?
W: Igen, szerintem ez jó.
B: Elsősorban nem az a célom, hogy ezt megélhetéssé formáljam, hanem hogy az előadást, írást a jövőben még magasabb szinten tudjam művelni.
12 évesen, szülinapi zsúrnak nagyon extra lenne – megnéztük a VidCon Londont
(A VidConon való részételt, az utat és a szállást a PostForRent fizette, a tartalomba azonban nem szóltak bele.)
