Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Robotka Zsolt, a Signall társalapítója és vezérigazgatója.

Magyar technológia fordítja automatikusan a jelnyelvet. Amerikában terjeszkednek

Másodikkörös befektetést kapott a budapesti központű Signall Technologies, az automatikus jelnyelvfordító technológiát fejlesztő magyar startup 1,7 millió eurónyi befektetést vont be a Hiventures mellett a Credo Venturestől. A cél az amerikai piac meghódítása – derül ki a cég közléséből. 

A Signall 3 évvel ezelőtt vont be 1,5 millió eurót, a Jeremie-pénzeket kezelő Perion és Conor alapkezelők mellett a Credo Ventures már akkor fantáziát látott a cégben, az bizalom pedig töretlen, hiszen a csehek most is befektettek. A befektetői körhöz csatlakozott a hazai piac legaktívabb szereplője, a Hiventures is, amely az állami MFB bankcsoport tagja. Az előző körben kapott befektetésből a Signall megalkotta az első, amerikai siket jelnyelvet automatikusan fordító rendszert. A most bevont forrásból az amerikai piacon terjeszkednének.

Advertisement

A Signall Technologies egy olyan egyedülálló technológia fejlesztője, amely a természetes nyelvfeldolgozást és a gépi látás technológiáját kihasználva képes a jelnyelvet szöveggé alakítani, amely lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt siketek, nagyothallók és hallók közt.

Egy 2014-ben Amerikában elfogadott szövetségi rendelet előírja az állami szereplők pozitív fellépését a fogyatékkal élőkkel szemben, amely várhatóan megkönnyíti a fogyatékkal élő emberek munkához jutását az Államokban, vagyis a Signall fő piacán. A kezdeményezés előnyös lehet a siket és nagyothalló közösségek számára. A Signall megfelelő technológiával rendelkezik ahhoz, hogy megkönnyítse a munkahelyre történő zökkenőmentes bejutásukat.

„Ez a befektetés finanszírozza a piacra lépésünket és tevékenységünk kiterjesztését. A Washington DC-ben, legutóbb Houstonban és Salt Lake Cityben sikeresen kitelepített próbaverziók után készen állunk arra, hogy a következő szintre lépjünk. Az elkövetkezendő két évben több projektet tervezünk az Egyesült Államokban, amely igazolja a technológiánk skálázhatóságát és rugalmasságát a felhasználói igényekhez mérten. Elsődleges célunk az amerikai piac meghódítása, de tovább alakítjuk szoros kapcsolatunkat a siketek és halláskárosultak magyar közösségével is” – nyilatkozta a vállalat vezérigazgatója, Robotka Zsolt.

„Több mint 3 éve vagyunk a SignAll partnerei, amelynek során végig kísérhettük, hogy a vállalat egy K+F projektből valódi termékké fejlődik, amely lehetővé teszi a siketek és nagyothallók számára a kommunikációt. Örömünkre szolgál, hogy továbbra is támogathatjuk a projektet új céljában, hogy megoldását elérhetővé tegye az egész amerikai piacon és azon túl” – mondta a befektetés után Andrej Kiska, Credo Ventures tagja.

„Küldetésünk, hogy támogassuk a hosszútávú társadalmi és pénzügyi hatással bíró projekteket az ENSZ által kihirdetett fenntarthatósági célok mentén. A Signallban láttuk az elkötelezettséget és azt az innovatív megoldást, amely lehetővé teszi a közvetlen kommunikációt a siket és nagyothalló emberek számára. Örülünk, hogy a tőkebevonás által támogathatjuk a vállalkozás céljait és további fejlődését” – így Katona Bence, vezérigazgató-helyettes, Hiventures.

Az elmúlt időszak csúcspontja volt az első kihelyezett állomás a Gallaudet Egyetem fogadóközpontjának ügyfélszolgálatára, amelyet követően több rendszert is üzembe helyezett a cég az USA-ban. A vállalat számos rangos elismerést kapott, mint például a las vegasi CES Accessibility Award-ot, a Gartner a világ 5 legkiemelkedőbb mesterséges intelligenciával foglalkozó cége közé sorolta, emellett felvételt nyertek a londoni impakt tőzsdére (SSX) és számos nemzetközi sajtóorgánum, például a Forbes.com is bemutatta, mint a természetes nyelvfeldolgozás egyik rendkívüli alkalmazása.

 

Borítókép: Robotka Zsolt, a Signall társalapítója és vezérigazgatója. Fotó: Signall Technologies

 

Jó ízlés! Milyen szörnyűséges dolog. Az ízlés a kreativitás gyilkosa.