A jövőbeli együttműködésről tárgyalnak, a SpaceX-szel küldhetik majd fel a magyar gyártású műholdakat.
Mi történt? A HVG beszámolója szerint Jászai Gellért, a 4iG elnöke Washingtonban tárgyal Tim Hughes-szal, a SpaceX globális üzleti és kormányzati ügyekért felelős alelnökével.
Részletek. Jászai nem először találkozik a SpaceX valamelyik vezetőjével, tavaly decemberben ugyanis Elon Muskkal beszélgetett az űripari terveiről. Most partnerségi lehetőségekről egyeztettek, ez utóbbi azért fontos, mert a 4iG tavaly bemutatott programja szerint szeretnék elindítani a régió első magánkezdeményezésű műholdprogramját, melynek keretein belül egy geostacionárius és nyolc alacsony Föld körüli pályán keringő műholdat bocsátanának fel. Az utóbbiakat már a 4iG és a Remred martonvásári űrtechnológiai központjában gyártanák.
Háttér. Jászai Gellért a Forbes listája szerint a 19. leggazdagabb magyar, aki az One márkanév alatt egyesítette a 4iG (és a magyar állam) legnagyobb felvásárlásait, azaz a Vodafone Magyarország és az Antenna Hungária, valamint a Digi és az Invitech lakossági és nagyvállalati távközlési szolgáltatásait.