9,5 millió eurónál kezdődik majd azoknak az apartmanoknak az ára, amelyeket a világ legnagyobb szuperjachtjára terveznek a beruházói. A 220 méteres vízijármű 39 apartmannak ad majd otthont, írja a Financial Times.
2024-től lehet majd beköltözni a projekt gazdái szerint „egy olyan környezetbe, amely egyszerre adja meg a privát hajók intimitását és a hasonszőrű ingatlantulajdonosok közötti networkölés lehetőségét”.
Az elképzelés szerint a tulajdonosok majd évente egyszer meghatározzák, hogy adott évben merre hajózzanak. Aligha kell magyarázni, hogy a hajó kivitelezése és komfortfokozata az ultraluxussal írható csak le, ahol magától értetődőek az olyan extrák, mint a konditerem, könyvtár, medencék, külső, belső éttermek.
A lakók szórakozását egy 10 ezer palackos borpince is szolgálja, de tengeri kutató felszerelésekkel tudományos munkára is lesz lehetőség. A kiemelt mértékű diszkréció szintén a csomag része: a leendő tulajdonosok eleve meghívással vagy ajánlással vásárolhatnak, kilétüket szigorú titoktartással fogják óvni.
40 méterrel hosszabb, mint a csúcstartó
Az 500 millió euró összértékű beruházásból megépülő Somnio 40 méterrel lesz hosszabb, mint a jelenlegi rekorder Azzam nevű hajó – utóbbit Abu-Dzabi uralkodó családja birtokolja. A fejlesztés mögött Carl Le Souef, amerikai milliárdos áll, a Private Formula International kozmetikai cég alapítója, övé a Somnio Global nevű fenntartható technológiával foglalkozó cégcsoport is.
A luxus és óriás lakójachtok műfaja 2002 körül jelent meg a piacon, amikor is a norvég hajómágnás Knut Kloster elindította a Residensea nevű cégét kifejezetten jachtapartmanok építését célozva.
A koncepció mögött az a gondolat áll, hogy miért ne lehetne nyaralója valakinek a vízen (is), miért kellene csupán a szárazföldön birtokolni egy elvonulásra alkalmas apartmant.
A Residensea eredetileg tíz hajót akart építeni, de finanszírozási gondok miatt csak egy készült el, a The World nevű, amelyen 165 lakás van, néhány penthouse-zal egyenként 20 millió eurós áron.
Vannak szkeptikusok
Iparági elemzők egy része óvatos az efféle beruházásokkal kapcsolatban, mondván a szupergazdagok inkább saját jachtot vásárolnak maguknak, ha hosszabb időt akarnak valamely tengeren tölteni. Ezek a vásárlások az utóbbi hónapokban fel is pörögtek, nem függetlenül a vírushelyzet és a járványügyi korlátozások miatt.
A nyitókép illusztráció // Ivan Ragozin (Unsplash)