A szoftveripar történetének leggyorsabban növekvő cége nem Amerikában, hanem közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Felpörgött egy új piac, persze a mesterséges intelligencia van a háttérben.
Ahogy az MI-alapú kódolási eszközök iránti kereslet robbanásszerűen nő, a mindössze két éve alapított svéd Lovable értéke 6,6 milliárd dollárra emelkedett. A friss befektetési körük nyomán a cég két társalapítója, a 35 éves Anton Osika és a 26 éves Fabian Hedin is milliárdossá vált. Így most ők Európa legfiatalabb önerőből lett milliárdosai.
A stockholmi székhelyű vállalat nemrég jelentette be, hogy 330 millió dollárt vont be egy olyan finanszírozási körben, amelyet a CapitalG és a Menlo Ventures vezetett, a befektetők között pedig ott volt a Khosla Ventures, az Accel és az EQT is, vagyis igazi nagykutyák az iparágból. Az új körrel a Lovable összes eddigi tőkebevonása elérte az 550 millió dollárt.
A szoftveripar történetének leggyorsabban növekvő cége
A Forbes becslése szerint a társalapítók, Osika és Hedin egyaránt körülbelül 24 százalékos részesedéssel rendelkeznek a cégben, vagyis 48 százalék még mindig a kezükben van, ami nagyjából 1,6 milliárd dolláros vagyon jelent fejenként. Hedin ezzel Európa egyik legfiatalabb önerejéből lett milliárdosává vált: csupán néhány hónappal marad el honfitársától, Arvid Lunnemarktól, versenytársuk, a Cursor társalapítójától, aki idén novemberben, 26 évesen érte el a milliárdos státuszt.
Világszinten mindössze 12 olyan önerejéből lett milliárdos van, aki még nem töltötte be a 30. életévét.
A Lovable értékelése kevesebb mint fél év alatt megháromszorozódott. Júliusban a társaság a szoftveripar történetének leggyorsabban növekvő startupjává vált, miután rendkívül rövid idő alatt skálázta fel felhasználói és bevételi bázisát.
A cég terméke egy olyan MI-alapú kódolási eszköz, amely lehetővé teszi, hogy akár technikai háttér nélküli felhasználók is weboldalakat és alkalmazásokat hozzanak létre egyszerű szöveges utasításokkal. Osika 2023-ban alapította a Lovable-t, miután egy mellékprojektként fejlesztett kódoló eszköze szinte egyik napról a másikra a GitHub legnépszerűbb trendjei közé került. A kezdeti siker után Osika felkérte korábbi kollégáját, Hedint társalapítónak és technológiai vezetőnek (CTO), majd 2023 októberében 8 millió dolláros magvető finanszírozást szereztek a Hummingbird kockázatitőke-alaptól.
A „vibe coding” néven ismert termék 2024 novemberében indult el élesben. Osika szerint a Lovable tavaly novemberre már 8 millió aktív felhasználót ért el – több mint háromszorosát a júliusi 2,3 milliós bázisnak –, miközben a vállalat ekkor
már napi szinten körülbelül 1 millió dollárnyi előfizetéses bevételt termelt.
A növekedés tempóját jól jelzi, hogy a Lovable mindössze nyolc hónap alatt érte el a 100 millió dolláros évesített előfizetéses árbevételt (ARR). Összehasonlításképpen: a Wiz nevű felhőbiztonsági startupnak ehhez 18 hónapra volt szüksége, míg a HR-szoftvereket fejlesztő Deel közel két év alatt jutott el erre a szintre. Közvetlen versenytársa, a Replit 2024 szeptemberében érte el a 150 millió dolláros évesített bevételt, egy évvel az MI-alapú kódoló eszközének bevezetése után.
Az MI-alapú fejlesztői eszközök piaca 2025-ben különösen felpörgött
A Cursor novemberben 2,3 milliárd dollárt vont be, 30 milliárd dolláros értékelés mellett, ami négy alapítóját egyszerre tette milliárdossá. A Cognition szeptemberben több mint 400 millió dolláros befektetés után 10,2 milliárd dolláros értékelést ért el. A Lovable azonban tudatosan eltérő pozíciót választott: míg a Cursor és a Cognition elsősorban profi fejlesztőket céloz, addig a Lovable a jóval nagyobb, nem programozó felhasználói bázisra épít.
Ezzel a stratégiával a cég már most megelőzött több, hasonló irányba induló versenytársat. A Replit legutóbb 250 millió dollárt vont be 3 milliárd dolláros értékelés mellett, míg a StackBlitz idén januárban 105 millió dollárt szerzett, nagyjából 700 millió dolláros becsült cégértéken.
A verseny azonban egyre élesebb: a nagy technológiai szereplők is beléptek a piacra. A Figma és a Squarespace saját kódgeneráló eszközöket fejlesztett, a Wix júniusban 80 millió dollárért felvásárolta a Base44 nevű „vibe coding” startupot. A Google júliusban 2,4 milliárd dollárt fizetett a Windsurf alapítóiért, míg a startup fennmaradó eszközeit később a Cognition vásárolta fel egy becslések szerint 250 millió dolláros tranzakció keretében. Eközben az OpenAI és az Anthropic is közvetlenül értékesíti saját kódolási megoldásait.
Ha kiszállnak, a pénzük felét jótékonyságra költik
Osika szerint azonban most alapvető váltás zajlik a digitális gazdaságban.
„Mindig is sokan voltunk, akik alkotni akartunk, de a kódolási tudás vagy a tőkéhez való hozzáférés határozta meg, ki vehet részt igazán a digitális világban. Most egy új korszakba léptünk.”
A két alapító azt is vállalta, hogy egy esetleges exitből származó bevételeik 50 százalékát jótékony célokra ajánlják fel. „Fabian és én elköteleztük magunkat amellett, hogy a Lovable-ben felépített érték jelentős részét arra fordítjuk, hogy az emberiség szuperintelligens MI-be való átmenete jól és az emberek javára történjen” – mondta Osika korábban a Forbesnak.
Borítókép: A Lovable társalapítói, Anton Osika és Fabian Hedin. Fotó: Sebastian Nevols / Forbes USA