Üzlet

Legszívesebben mindenkit megcsókolnék – így tért vissza Donald Trump a betegsége után kampányolni

Forbes
2020. október 13. 3 perc olvasás

Tizenegy nappal az első tünetek produkálása után, megvan a második negatív tesztje is Donald Trump amerikai elnöknek. A vírus-és maszkszkeptikus Trump így személyesen is visszatér a kampányoláshoz, és nem úgy tűnik, hogy a tapasztalatait a felelős védekezés szolgálatába állítaná. 

„Azt mondják, immunis vagyok… nagyon erősnek érzem magam. Megcsókolom a férfiakat és a szép nőket” – mondta Trump az éljenző tömegnek egy orlandói kampányeseményen, ahol a tömegben alig páran viseltek maszkot vagy álltak biztonságos távolságra egymástól. Az eseményről a Financial Times számolt be. 

Trump rögtön Anthony Fauci, a Fehér Ház vezető járványügyi tanácsadója után lépett színpadra, és az orvos biztonságra felszólító beszéde után leszólta a demokrata elnökjelölt, Joe Biden intézkedéseit a saját kampányeseményén. Szerinte Biden csak azért tart létszámlimitet, mert amúgy sem tud tömegeket bevonzani. Biden azt mondta Ohióban, hogy a 74 éves Trump viselkedése a diagnózist követően felelőtlen és esztelen” volt, Fauci pedig újra felszólalt a tömegrendezvények ellen, amiért az esetszámok folyamatosan emelkednek, és minden adat alátámasztja a helyzet súlyosságát. 

Trump két egymást követő napon produkált negatív eredményt egy nazális mintavétel után.

A Fehér Ház orvosai szerint a tizenötperces eredmény nem olyan megbízható, mint egy átfogó molekuláris PCR-teszt, és nem elég meggyőző ahhoz, hogy az elnököt minden biztonsági intézkedés nélkül visszaengedjék a tömegbe.

Dr. Sean Conley, a Fehér Ház főorvosa megerősítette ugyan, hogy Trump nem túl van a vírus fertőző szakaszán, de azt nem, hogy immunis lenne. 

Trump floridai eseményét még ezen a héten több követi: tovább áll Pennsylvaniába, Iowába és Észak-Karolinába is. 

Az, hogy Trump elkapta a koronavírust, precedens nélküli területre taszította az országot és a teljes államháztartási protokollt alig egy hónappal a választás előtt – fogalmazott a Business Insider cikke. Biden továbbra is vezet a közvélemény-kutatásokban, ezért Trumpnak égető volt visszatérni kampányolni a véghajrában, és az sem tett volna jót a számainak, ha a választást eltolják – bár erre kevés esély volt, mert a kongresszusi jóváhagyás át sem fut annyi idő alatt, ami még hátra van november 3-áig.

A választópolgárok így is több hullámban, teljesen új és ismeretlen módokon szavaznak a járvány elleni védekezés miatt, ez önmagában egy adminisztrációs rémálom.

Az alkotmány is csak bizonyos fokig rendelkezik arról, mi történik, ha a megválasztott elnök nem tudja ellátni a feladatait vagy legrosszabb esetben meghal. Utóbbi esetben Mike Pence alelnök venné át Donald Trump feladatait, őt pedig a miniszterek sorban követnék. Ha az elnök súlyos beteg, és azért nem tudja ellátni a feladatait, lehetősége van ideiglenesen átadni a hatalmat az alelnöknek és a kabinetnek, ha erre nem hajlandó, a kongresszus képes átruházni a kormányzó hatalmat Pence-nek.