A leépítések egyik bevett módszere, hogy a munkavállalókat újra pályáztatják a saját állásukra. Bár a munkaügyi szakemberek szerint lehet ezt jól és etikusan is csinálni, a legtöbb munkavállalót nagyon megviseli ez a helyzet, még akkor is, ha ismét elnyeri a saját pozícióját.
Milyen érzés lehet, amikor felhív a főnököd, és közli, hogy újra jelentkezned kell a jelenlegi állásodra? Pontosan ez történt 2020 májusában a BBC cikkében szereplő Frances nevű munkavállalóval, aki egy amerikai központtal rendelkező kiadónál dolgozott Angliában. A járvány miatt nagyon visszaestek a bevételeik, a leépítések várhatóak voltak, de erre a helyzetre nem számított.
„Egyszemélyes csapat voltam, tudtam, hogy vagy megtartják ezt a pozíciót, vagy megszűntetik, más opció nincs” – mondja a most 28 éves Frances, akinek prezentációt kellett tartania a főnökeinek arról, hogy miért éri meg megtartani ezt a pozíciót, mennyi bevételt jelenthet a cégnek, ha minden marad a régiben.
Kollégák, barátok egymás ellen
A nő Az éhezők viadala filmhez hasonlítja az ezután történteket (a több részből álló filmben egy disztópikus univerzumban a fiataloknak halálos küzdelemben kell megmérkőzniük egymással). Az újonnan érkező főnökök kérésére, meséli, a kollégáinak egy csoportos híváshoz kellett csatlakozniuk, majd be kellett bizonyítaniuk, hogy miért érdemelnek meg egy pozíciót a többiekkel szemben. Sokan közülük évtizedek óta dolgoztak egymás mellett, és barátokká is váltak.
Néhány héttel a prezentáció és az interjú után Frances megtudta, hogy újra kinevezték a pozíciójába, de sok munkatársa nem volt ilyen szerencsés.
A kollégáim közel felét elvesztettem, és mindannyiunkat eléggé megrázott, hogy végig kellett mennünk ezen a folyamaton.”
Egyre gyakoribbá válhat
Az elbocsátások és átszervezések idején néhány vállalat ezt a módszert alkalmazza, és a meglévő alkalmazottaknak újra kell pályázniuk saját pozícióikra – arra kérve őket, hogy bizonyítsák, hogy számszerűsíthetően értékesek a vállalat számára, különben elveszítik állásukat. Ez nem teljesen új gyakorlat, de egyes szakértők szerint a jelenlegi gazdasági körülmények között egyre gyakoribbá válhat.
A munkavállalók, akik már átestek ezen a folyamaton, azt mondják, hogy a procedúra megviselte őket, rossz hatással volt a későbbi munkamorálra és a biztonságérzetre is.
„Sok munkavállaló csak most hall először erről a módszerről, pedig a magánszektor számos iparágában évtizedek óta alkalmazzák ezt a gyakorlatot” – mondja Lesley Rennie, a cheshire-i (Egyesült Királyság) székhelyű WorkNest szakmai szolgáltató platform vezető munkajogi ügyvédje.
A szakember szerint nehéz megbecsülni, hogy hány cég alkalmazza ezt a módszert, mert a vállalatok általában nem szeretik megosztani az átszervezésekkel, leépítésekkel kapcsolatos folyamataikat, de Rennie szerint egyre gyakrabban lehet majd találkozni az újra pályáztatással. Sok vállalkozás átértékeli a szervezeti struktúráját, hogy a gazdasági bizonytalanságok idején is nyereséges maradhasson.
Szerinte az újbóli jelentkezési folyamat nem feltétlenül kell, hogy az Az éhezők Viadala stílusában történjen, ha a vállalatok megfelelően alkalmazzák ezt a gyakorlatot, lehet ez egy méltányos módja is a létszámcsökkentésnek.
Mindenkiből mást hoz ki
„Úgy tűnik, hogy a több munkakör összevonása az elbocsátási folyamat egyik alapeleme” – mondja Liz Villani, aki évekkel ezelőtt maga is keresztül ment a procedúrán, újra pályáznia kellett a saját állására. Most a #BeYourselfAtWork nevű szervezetet vezeti, amely nagyvállalatoknak ad tanácsot a munkavállalói jóléti stratégiák javításában. Úgy véli, hogy az elbocsátási folyamat részeként történő újbóli meghallgatás a modern munka világának részévé vált. A procedúra a tapasztalatai szerint nagyon különböző dolgokat vált ki a munkavállalókból. Ő is jól emlékszik arra, hogy mindenki mennyire másképp reagált az újra interjúztatási folyamatra. Egyesek kihasználták a lehetőséget arra, hogy saját magukat népszerűsítsék, lenyűgözzék a felsővezetést, míg mások személyes drámaként élték meg a helyzetet.
A cikk elején szereplő Frances még mindig ugyanannál a vállalatnál dolgozik, ahol sikeresen pályázta meg újra a pozícióját, és azóta több elbocsátást is átvészelt. Most azt mondja, inkább felmondana, minthogy újra végigcsinálja ezt a folyamatot. „Annyira keményen dolgoztam azért, hogy megkapjam az állást, és aztán harcoltam azért, hogy megtarthassam, ami a legfurcsább érzés volt” – magyarázza. „Aztán hiába kaptam vissza a munkámat, a bizonytalanság érzete ott maradt bennem. A félelem kultúráját táplálta ez a módszer, ami korábban ismeretlen volt.”
