A gyerekek egész életjövedelmére kihathat, hogy a digitális oktatásra való átállás nem ment megfelelően az elmúlt három évben. A rendszer nem működik jól, de a szülők és a tanárok többségének részéről a napi megélhetési gondok nem hagynak energiát a változások menedzselésére. Lannert Judittal, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Zrt. senior kutatójával beszélgettünk, aki azt is elmondta, miért lehet gyengébb szövegértéssel is egyetemet végezni, és, hogy a magyar gyerekek sokkal többet érdemelnének, mint amit nyújtunk nekik.
Az interjúban választ kaphatunk arra,
- miért nem várható el a vidéki tanároktól, hogy a változás élére álljanak,
- miért tüntetnek hatékonyan a kukások, a taxisok, vagy a vasutasok, a tanárok pedig miért nem,
- mik a szülők legfontosabb elvárásai az iskolától
- miért jogos félni a röghöz kötéstől a mai magyar rendszerben,
- és, hogy mennyi funkcionális analfabéta él Magyarországon.
Forbes.hu: Egy kerekasztal-beszélgetésen nemrég azt mondta, a magyar gyerekek jól érzik magukat a jelenlegi rendszerben. Teljesen biztos ebben?
Lannert Judit: Már nem tudom, hogy ezt hol mondhattam, de az biztos, hogy minél kevesebb stressz éri a gyereket, annál jobban érzi magát. A PISA felmérések rendre azt mutatják, hogy a magyar gyerekek nem szoronganak az iskolában, de nem azért, mert az órák annyira játékosak, hanem mert nem túl érdekesek és ezért nem is igazán érdekli őket. Ez egy teljesen természetes reakció a részükről. A PISA-teszten fel szokták tenni azt a kérdést a gyerekeknek, hogy mennyire szeretnek iskolában lenni, és a magyar gyerekek szeretnek iskolában lenni, elsősorban a közösség miatt, nem azért, mert tanulni szeretnek.
Az, hogy mennyire szeret egy gyerek iskolába járni, fontos szempont, de nem mindig jelenti azt, hogy az oktatás színvonala jó. Sőt, erre utal az, hogy a legjobban a perui gyerekek szeretnek iskolába járni, miközben ott a legrosszabbak az eredmények. A legszorongóbbak a dél-koreai gyerekek, óriási stressz nehezedik rájuk a kompetitív közeg miatt, a körükben magas az öngyilkossági ráta is. Mégis az ázsiai modellre nézünk fel, mert eredményesnek tűnnek. A magyar gyerekek egyébként nagyon rendesek, több időt töltenek tanulással és kevesebbet is késnek, mint a nemzetközi átlag. Éppen ezért sokkal többet érdemelnének, mint amit nyújtunk nekik. Ráadásul a digitális tanrend éppen a közösségtől zárta el a gyerekeket, tehát most már ők sincsenek jól. De ezzel sem foglalkozunk.
Miért nem fognak össze a szülők, és miért nem helyeznek nyomást a kormányra, hogy többet foglalkozzanak az oktatással?
A szülők érthető okokból nem csinálnak forradalmat. Az ember akkor tud olyan immateriális dolgokkal foglalkozni, mint az oktatás, ha nincsenek napi megélhetési problémái. Lehet mondani, hogy a vidéki tanárok sem csinálnak semmit, de a változásmenedzsment nagyon sok energiát igényel. Botorság elvárni tőlük, hogy ők fognak az élére állni a változásnak, mert ehhez nincs erőforrásuk. A városi elit, aki kilát a köldökéből, nyelveket beszél, járja a világot, az érzékeli, hogy probléma van, a többség sajnos nem, vagy ha látja is, nincs ereje változtatni. A vidék nagyon más, mindenki látja a másikat: nem biztos, hogy egy városi szülő abban a környezetben ugyanazt csinálná, mint amit most, a városi közegben.
Mondhatni, a szülők többségének is jó ez így, ahogy van?
Azért nehéz erről kutatóként beszélni, mert eddig nem készültek kutatások ezen a területen, pedig jó lenne, ha lennének. 2010-ig voltak oktatásügyi kutatások a magyar lakosság körében, és abból kiderült, hogy a körükben legfontosabb elvárás az iskolától az, hogy rend és fegyelem legyen.
A szülőknek az a jó, ami van, addig se kell energiát fektetni a változásba.
Ez nem is az ő feladatuk lenne, egy európai uniós tagállamban a kormány feladata biztosítani a jó minőségű közoktatást.
A tüntetés még férfiprivilégium
A tanárok viszont megtehetnék azt, mint októberben a kukások: egy reggel fognák magukat, és nem mennének be az osztálytermekbe. Olyan nehéz ez?
Amikor átalakították a portugál oktatási rendszert és a tanárok utcára vonultak, legtovább a testnevelő tanárok bírták a tüntetést. Részben azért, mert az összevonások után rájuk volt a legkevesebb szükség, részben pedig azért, mert ők férfiak. A pedagógia egy női szakma, és a nőket arra szocializálják, hogy rendesek legyenek és szó nélkül végezzék a láthatatlan munkát. Erről szólt az elmúlt negyven év, és azért működik mind a mai napig a rendszer, mert a nők hajlandók ezt megtenni, ami nem jó. A kukás, a taxis és a vasutas kimegy tüntetni: ők szinte mind férfiak. De ápolónőként nehéz egyszer csak felállni és ott hagyni a beteget. A kormány rosszhiszeműen visszaél ezzel.
Ahhoz, hogy a tanárok tudatosak, magabiztosak legyenek, professzionális szakmabelinek kellene érezniük magukat, és ez nem csak az alacsony bérek miatt nincs így. Évtizedek óta nagyon erős kontraszelekció zajlik a ezen a területen.
Régóta a tanárképzésben a legalacsonyabb a felvételi pontszám, ennek pedig van nyoma.
Ráadásul a mai oktatás motorjai azok a pedagógusok, akik átélték az 1990-es, kétezres évek képzéseit, innovációit, a fiatalok pedig messze elmaradnak tőlük. Azt a hungarikumot, hogy a fiatalabb pedagógusok a módszertani kultúrában elmaradnak az idősebbektől, az OECD nemzetközi tanárvizsgálata is alátámasztja.
Persze, hogy alacsonyak a felvételi pontszámok, hiszen akut tanárhiánnyal küzd a rendszer. Így is alig jelentkeznek a tanárképző szakokra, a nyugdíjba vonulóké pedig egyre nő. Mi várható a következő években az iskolákban?
A kormányzat rosszul méri fel ezt a területet, amikor arra épít, hogy a nők majd kitakarítanak, meg megfőzik az ebédet, és az oktatást is viszik a hátukon. A fiatal nőket elérte az emancipáció, már nem hajlandók ingyen láthatatlan munkát végezni. Most még tudják helyettesíteni a tanárokat, ami akár szakszerű is lehet, de akkor is előfordulhat, hogy a tanár nem ismeri azt az osztályt, amit tanít. A következő lépés a nem szakszerű helyettesítés, aztán jön az, amikor elmarad az óra. Az elit magántanárt fogad, vagy külföldre megy, de
szerintem az a tisztességes, ha valaki itt próbál a közösségért tenni valamit, és nem lép le a hajóról egyéni stratégiát űzve.
Különben a tanárhiány világszintű probléma. A középső gyerekem az Egyesült Államokban tanult, ott is előfordult, hogy a testnevelőtanár ment be történelemórára, és feleletválasztós teszteket töltetett ki velük. Németországban, ha nincs tanár, meg sem tartják az órát.
Támogatja a röghöz kötést? A diplomások jelentős része külföldre vágyik ebből a rendszerből.
Ha mindenki érti, hogy mi miért történik és megbízunk egymásban, akkor tud működni a „röghöz kötés”. Ami azért nem igazán az, hiszen csak annyit jelent, hogy a képzés után egy bizonyos ideig itthon kell kamatoztatni a tudásukat a fiataloknak. Az országnak korlátozott erőforrásai vannak, és van egy színvonal, amit tartani kell. A gond akkor van, amikor öt év után azt mondja a kormány, hogy plusz öt év. Én is félnék most a röghöz kötéstől, mert évek óta rendeleti kormányzás van, bármit átírhatnak, és lehet, hogy a röghöz kötés tényleg egy életre szólna. Amikor nem működnek az intézmények, joggal gyanakodnak az emberek.
Verseny mindenek felett
Mit kellene legelsőként fejleszteni a magyar oktatási rendszerben és hogyan?
A fogolydilemma szerint először mindig együttműködőnek kell lennünk; ha a másik ellenséges, akkor is. Másodjára is meg kell próbálni az együttműködést, és csak harmadjára javasolja a játékelmélet a szemet-szemért elvet. Magyarországon már az első lépésben sem ajánljuk fel az együttműködést. A református külön akar lenni a katolikustól, és akkor a romákról még nem is beszéltünk. Nem alakul ki az a kultúra, hogy megbízunk a másikban, és adunk egy esélyt akkor is, ha valami rosszat lép. Az együttműködés kultúráját az iskolákban is lehetne fejleszteni.
A belső motivációt sok játékos módszerrel lehet erősíteni, ezek pedig stressz nélkül sarkallhatják magas teljesítményre a gyerekeket. Érdemes lenne kooperatív játékokat bevinni az iskolákba. A magyar iskola nagyon az egyéni versenyre van kihegyezve, az osztályzatok is kicsit erről szólnak.
Ez a közeg nem kedvez a nem kompetitív gyerekeknek, a lányok nagy része pedig ilyen. A PISA-teszten is kiderült, hogy a fiúk az egyéni problémamegoldásban jók, a lányok pedig a közösségiben.
A pedagógia, mint szakma és tudomány, nincs a helyén Magyarországon. A közoktatásban még van valamennyi pedagógia, de a felsőoktatásban már nincs. A professzorok nem is gondolják, hogy ez a feladatuk lenne, aztán csodálkoznak, hogy nem jönnek nők az MTMI-szakokra. Egy lányt nem a versenyeztetéssel lehet megfogni, ehhez pedig pedagógiai szemléletváltás kell. A PIAAC-mérés eredményei azt mutatják, hogy a magyar népesség matematika képességei az átlag felett vannak, és ez a 40-es, 50-es nőknek köszönhető. Ez részben azért lehet, mert a szocializmus alatt nem volt verseny, és ez jót tesz a lányoknak. Nem csak nálunk, hanem az összes volt szocialista országban hasonló eredmény született.
A mai magyar iskolarendszerben a szólamok szintjén minden a tehetséggondozásról szól. Az olyan új intézmények megjelenése is, mint az MCC, azt a sajnos általánosan elfogadott nézetet erősíti, hogy a verseny és az elitista kiválóság a lényeg, a nem elit gyerekekbe kár invesztálni. A versenyeztetés éppen a hatékony tanuláshoz fontos belső motivációt öli ki. A kormány a lehető legrosszabbat teszi azzal, hogy a tanárokat is versenyeztetni akarja, ezzel megölik a tanulás és a tanítás örömét és az esélyét is annak, hogy az iskola kreatív közeggé váljon, ahol bátran lehet hibázni.
A Nemzeti Alaptanterv is elavult, de kevés a konkrét javaslat arra, hogyan kellene átszervezni. Min változtatna elsőként?
A magyar gyerek nagyon sokat tanul, sok házi feladatot ír, de nem tanul meg jól gondolkodni, ugyanis olyan zsúfolt a tananyag, hogy nincs idő az órán gondolkodni.
Magyarországon még a tehetséges tanulók többsége is magol, mert olyan emberek állítják össze a tantervet, akik nem értenek a gyerekekhez.
A 2000-es években jó színvonalú anyagok születtek a tanterv kompetenciaalapú átszervezésére, de mind a lefolyóban kötött ki. Magyarországon inkább mindig valami újat fejlesztünk, mint hogy folytassuk mások jó ötletét.
A Magyar Tudományos Akadémia korábban ellenezte, hogy egy összevont természettudományos tárgy legyen az iskolákban. Most már ők is látják, hogy alig maradt fizikatanár az országban, és a kormány részéről előremutató kezdeményezés, hogy a felső tagozaton komplexen tanulják a gyerekek a természettudományt és inkább a középiskolában menjenek a mélyére a diákok a tantárgyaknak. A magyarországi matematika-eredmények visszaesése mögött az van, hogy nálunk kevesebb matematika órát tartanak, mint más országokban, mert sokkal többféle tantárgyat kell tanítani. A régióban hetente 5 matekóra a sztenderd, Magyarországon három.
„A kormány a lehető legrosszabbat teszi azzal, hogy a tanárokat is versenyeztetni akarja, ezzel megölik a tanulás és a tanítás örömét” – Lannert Judit, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. senior kutatója / Fotó: Sebestyén László
Arról is beszélt korábban, hogy kevesebb iskola kellene. Egy vidéki kisvárosban, ahol húszezren élnek, és elöregszik a lakosság, praktikus lenne összevonni az iskolákat?
Portugáliában a salazari rendszerben sok kis iskola volt, a falvakban egy-egy tanár tanított, ami jó volt a diktatúrának, hiszen atomizálták az embereket. Amikor a kétezres évek elején összevonták az iskolákat nagyobb klaszterekbe, akkor ezek a pedagógusok bekerültek egy nagyobb tantestületbe, és rájöttek, hogy végre van, aki segít a szakmai problémáik megoldásában, eltűnt a kezdeti ellenérzésük az iskolaösszevonásokkal szemben.
Magyarországon is mérethatékony iskolahálózatot kellene létrehozni, de úgy, ahogy a portugálok tették, a helyiek bevonásával.
Portugáliában egy közgazdasági statisztikai elemző osztály segítette az oktatásszervezők munkáját. Megnézték a demográfiai viszonyokat, például, hogy hova fog születni több gyerek. Az 1990-es években nálunk is volt hasonló, de most már minisztérium sincs. Pedig a tankerületek kialakításával nálunk is lett volna esély optimalizálni az iskolák számát, de ehelyett politikai okokból újranyitották a kisiskolákat. Ebben a formában semmi értelme a tankerületeknek.
Azt kellene megértetni az emberekkel, hogy ha mindenki azt szeretné, hogy közel legyen hozzá az iskola, akkor sok iskola lesz, de kevesebb pénz jut egy-egy iskola fenntartására, és ezért nem lesz olyan jó. Ha messzebb lesz az iskola, akkor utazni kell, de mivel több pénz jut egy iskolára, jobb minőségű lesz az oktatás. Az emberek most nem tudják, mit vállaltak a jelenlegi rendszerrel, azt hiszik, egyszerre lakhat jól a kecske és maradhat meg a káposzta. Egyik kormány sem volt alkalmas arra, hogy élesen megmutassa, hogy a helyi döntéseknek a szűkös erőforrások mellett mik a következményei, és ezért milyen kompromisszumokra van szükség.
A múltban ragadtunk
Hogyan foghatná vissza az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű gyerekek további leszakadását? Tableteket kellene osztogatni a falvakban?
Nem a digitalizáció fogja ezt megoldani, hanem a 21. századi pedagógia. Jelenleg a legnagyobb probléma a beskatulyázás. A pedagógus észre se veszi ezt, ő azt hiszi, hogy segít azzal, ha kevesebbet vár el a hátrányos helyzetű gyerektől. Állítják, hogy nem előítéletesek, hiszen szeretik a gyerekeket, de akitől kevesebbet kérnek, az tényleg kevesebbet fog csinálni. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve! A státuszkülönbségek kialakulását és megmerevedését hatékonyan csökkentette például a hejőkeresztúri Komplex Instrukciós Program (KIP) modellje. A módszer mögött nagyon mély professzionális munka van, erős óratervezés. Heti egy alkalommal egy nagyon komolyan megtervezett órán a gyerekek ötfős csoportokat alkotnak: van egy főnök, egy helyettes, egy eszközfelelős és egy időfelelős, de a lényeg, hogy hétről-hétre váltogatják a szerepeket. Előbb-utóbb az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekből is főnök lesz, és akkor neki kell engedelmeskedni. A módszer lényege, hogy
a pedagógusnak is muszáj másképp gondolkodni, ki kell lépni a beskatulyázó, nem reflektív pedagógusi szerepből.
Ehhez iszonyú komoly pedagógusi munka kell, a szakma mégsem kapja meg a tiszteletet. Sem elég pénzt, sem elég tudást nem fektetünk az oktatásba. Legalább három év, mire beindul egy ilyen program, körülbelül a harmadik év után válik önműködővé egy ilyen rendszer. Egy év után kezd átalakulni a pedagógusok gondolkodása, miközben Magyarországon 30 órás, meg 60 órás átképzések vannak. Ez semmi.
Az együttműködés fontos, de a tanulást ez hogyan viszi előre?
A T-Tudok Oktatáskutató Központ programja, a Kreatív Partnerség az első magyar oktatási program, amit a finn HundrED szervezet beválasztott a 100 leginnovatívabb programot összegyűjtő listájára. Ennek során kiképzett művészeket viszünk be az osztályterembe. Például, ha a középkori történelem nem megy, akkor lovagi tornát szervezünk ruhákkal és sajátos szabályrendszerrel. Előfordult, hogy az iskolaudvaron megszervezték a lovagi tornát SNI-s, roma gyerekekkel, és végül egy olyan kislány nyert, akit addig senki nem vett észre az iskolában.
A gyerekek ilyenkor szokták megkérdezni, hogy jó, de mikor kezdünk el tanulni? Már megtanultak mindent, amit kellett. Készítettünk egy kontrollcsoportos kutatást is, amiből kiderült, hogy hátrányos helyzetű gyerekek matektudását is jelentősen javítani lehet hasonló programmal.
A digitalizáció is nagy esély. Aki sok időt tölt a képernyő előtt, az – az ELTE Alfa Generáció Labor kutatása szerint – nagyon jó lesz a részletek felismerésében, de a fától nem fogja látni az erdőt. Nagyon jó mérnök lesz belőlük, de a stratégiai tudásuk szétaprózódik. Az iskolának kellene segíteni abban, hogy az egészet is lássák, de a tanárok is részinformációkat tömnek a gyerekek fejébe. Ezt el kell felejteni, a gép erre van!
A pedagógus feladata egészen más, a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése, ezt a gép nem fogja megtenni helyettünk.
Egyébként mesterséges intelligenciával lehet a leginkább személyre szabottan tanítani, mert a gép érzékeli, mi az, ami nem megy a gyereknek, és aszerint adja a feladatokat.
De ilyen alkalmazás széles körben nem terjedt el a magyarországi tanárok között.
Magyarország nem érti a digitális kort. Elsősorban sávszélességben, gépekben gondolkodnak, azt hogy mihez kezdünk a digitális technológiával és hogy a lakosság széles körben használja az értelmesen, erre nincs igazán kezdeményezés. Pedig született egy digitális stratégia, de ma valahogy nincs az előtérben. Szétdarabolták az oktatás irányítását, az Innovációs és Technológiai Minisztérium is szétesett. Az Európai Unió még pénzt is akart adni rá, de eltűnt ez a terület. A digitális oktatásnak ma Magyarországon nincs érdemi felelőse, intézménye.
De régen is csináltak butaságot. Már Magyar Bálint miniszteri ideje alatt sem értettem, hogy miért „pdf-esítettünk” egy csomó tananyagot, miért nem egy ilyen szoftvert fejlesztettünk? A döntéshozók azóta sem értik, hogy a mesterséges intelligencia és az ember együttműködhet. Lenyűgöző, mire képes a mesterséges intelligencia, de Magyarországon nem értik és nem is szeretik. A pedagógusnak ismernie kellene a technológiát, a kutatások alapján viszont inkább zavarja is őket, és a nem megfelelő használatukkal csak ráerősítenek a frontális oktatásra. A digitális tábla szerintem egy ilyen zsákutca. Meg fog szűnni, de néhányan biztos jól kerestek rajta.
Nincs nemzeti együttműködés
Mekkora hatása van a koronavírus-járvány miatti lezárásoknak a diákok teljesítményére?
A pedagógusok nem reagáltak megfelelően a digitális oktatásra való átállásra, ennek pedig akár a gyerekek egész életjövedelmére is hatása lehet. Generációk mehetnek a lefolyóba. A 2022-es kompetenciamérésnek ugyan még nem ismerjük az eredményeit, de az már most tisztán látszik, hogy nem csak a pedagógusok autonómiájáért kell küzdeni, hanem a tanulók autonómiájáért is. A járványidőszak megmutatta, hogy az önszabályozó tanulás mennyire fontos, és aki nem képes erre, az még jobban leszakad. Az elit úgy gondolhatja, mit érdekli őt, hogy ezek a gyerekek leszakadnak, de így hosszútávon élhetetlen lesz a társadalom.
A Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program (PIAAC) szerint a felsőfokú végzettségűek 25 százaléka is kifejezetten gyenge szövegértésben. Mi ment félre az egyetemeken?
Magyarországon az első négy év szól a szövegértés fejlesztéséről a közoktatásban, pedig ez mindennek az alapja. Más országokban később is, a különböző tantárgyakban is fontos kiemelt fejlesztendő terület a szövegértés. A felsőoktatásba így már eleve gyengébb szövegértéssel mennek a tanulók. A felsőoktatásnak viszont fontos a hallgató létszám, ezért sokáig végig lehet menni az oktatási ranglétrán – kéz kezet mos alapon – gyengébb szövegértéssel is, sajnos. Azt, hogy komoly bajok vannak a felsőoktatással is, jól jelzi a PIAAC-mérés eredménye. Eszerint Magyarországon az 50-es diplomás tudása hasonló a 30-as diplomáséhoz, holott általában a fiatalabbak tudásának jobbnak kell lenni, hiszen idővel elkopnak a dolgok. Ez jól jelzi, hogy a felsőoktatás színvonala is romlik. Az egyetemek azonban nem szeretnék, hogy ezzel szembesítsék őket.
Mennyi funkcionális analfabéta élhet Magyarországon?
A PIAAC-mérésen a szövegértésnél a 2-es szinten, vagy alatta teljesítők funkcionális analfabétának minősülnek. Ők csak szavakat értenek meg. Magyarországon a felnőtt lakosság 57,25 százaléka ért el legfeljebb 2-es szintet, a legfeljebb 1-es szintet elérők aránya pedig 18,6 százalék.
Érdekesség, hogy azoknak a tanulóknak a száma is alacsony Magyarországon, akik hátrányos helyzetük ellenére jól teljesítenek. A lengyeleknél kétszerannyi a reziliens tanuló, mint nálunk. Pedig a magyar gyerekek nem butábbak, egyszerűen a rendszer nem működik jól.
Akiknek legfeljebb 2-es szintű a szövegértésük, vajon tudni fognak dolgozni az akkumulátorgyárakban?
Nem! Pontosan ez a probléma. Az akkumulátorgyárakban vietnámi és ukrán vendégmunkások fognak dolgozni, ez biztos. Az elitet ez nem is zavarja, és ez szörnyű.
Nem látok itt nagyon nemzeti összetartást, közösségi gondolkodást. Az az érzésem, hogy az elit jól elvan magában, és legszívesebben lecserélné a népet a gépekre.
Ráadásul a PIAAC szerint a munkanélküliek képességei nagyon alacsony szinten vannak, tehát akik eddig nem találtak munkát, azok nem is fognak. Ha tényleg többek szeretnénk lenni összeszerelő-üzemnél, akkor a szakképzés szintjét is magasabbra kellene tenni. Például ma már az autószerelőknek is ismerniük kell a szoftvereket.
Mekkora fizetést adna a tanároknak, ha Ön lenne az oktatási miniszter?
Meg kellene duplázni a fizetésüket. A pályakezdőket pedig még inkább emelni kellene, hogy ne kelljen 40 évet dolgozni a teljes fizetés eléréséhez.
