Fővárosban az eladásra szánt új lakóingatlanok középértéke 100 millió forint, az egyik fele ennél drágábban, a másik fele pedig olcsóbban szerepel a kínálatban. Az átlagos négyzetméterár pedig meghaladja az 1,4 millió forintot. Ráadásul már öt vármegyeszékhelyen is egymillió forint felett jár az átlagos négyzetméterár.
Mi történt? Ismét változott a lakásárak dinamikája az idei évben. Novemberben 0,1 százalékra lassult az országos lakásdrágulás havi üteme az októberi 2,8 százalékos tempóról. Éves szinten 10,2 százalékos áremelkedés történt novemberben, ami lényegében megegyezik az egy hónappal korábbi 10,1 százalékhoz képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexéből, amely ismerteti legfrissebb, december elejére vonatkozó konkrét árakat is és beszámol az új építésű budapesti ingatlanok rekorddöntéséről is.
Kontextus. „A lakáspiaci kereslet pihenőt fújt novemberben, aminek köszönhetően az év végére visszafogottabbá vált a drágulás üteme is. A budapesti lakáspiacot még hajtja a lendület, mivel az eladó lakóingatlanok ára 1,6 százalékkal nőtt egy hónap alatt, éves összevetésben pedig 13 százalékkal került feljebb. Az MNB novemberi lakáspiaci jelentésében is hasonló tempót mutat a fővárosi drágulás” – mutatott rá az országos és a fővárosi adatok közötti eltérésre Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Forbes.hu-nak is eljuttatott elemzésben.
Miért fontos ez? A lakásdrágulás motorja, hogy az idén a tavalyihoz képest éledező kereslet folyamatosan felszívja a kínálatot a piacról, ami az árakat is hajtja felfelé. A drágulás lassulását jelzi, hogy Budapesten és Pest vármegyén kívül sehol sem emelkedtek a lakásárak, sőt a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Szegedet is magában foglaló dél-alföldi régióban 1 százalékos árcsökkenés is történt az előző hónaphoz képest.
Mi következik ebből? A kínálat mind a használt, mind az új lakásoknál kulcskérdés, mivel annak a bővülése visszafoghatja a drágulás ütemét. Erre az új lakásoknál szükség is van a mostani árakat tekintve. Fővárosban az eladásra szánt új lakóingatlanok középértéke 100 millió forint, az egyik fele ennél drágábban, a másik fele pedig olcsóbban szerepel a kínálatban. Az átlagos négyzetméterár pedig meghaladja az 1,4 millió forintot. Ráadásul már öt vármegyeszékhelyen – Debrecenben, Pécsen, Szegeden, Zalaegerszegen és Veszprémben – 1 millió forint felett jár az átlagos négyzetméterár.