Nem kevés adóelőny érhető el, ha valaki átkerül egy másik ország adóztatási körébe – magyarul külföldre költözik, és ott is kezd el dolgozni.
“Az, hogy egy magánszemély hol rendelkezik adóilletőséggel, nem választás kérdése, a személyes körülmények megtervezésével alakítható, hogy valaki hol adózik” – írja a Jalsovszky ügyvédi iroda közleménye. Például nem mindegy, hogy valaki 45%-os angol, 15%-os magyar vagy esetleg 0%-os dubaji adóteher mellett juthat hozzá jövedelmeihez.
Bárhova mehetek, hol adózom?
A nemzetközi adózási szabályok alapján a magánszemélynek ott kell elsősorban adófizetési kötelezettségét teljesítenie, ahol az adózási illetősége van, ezt pedig abban az országban szerez valaki, amelyikkel a legerősebb a kötődése. Annak megállapítására, hogy a kötődés melyik országgal a legerősebb, az adóegyezmények egy, négy lépcsőből álló tesztrendszert állapítottak meg, amelyben elsődlegesen az állandó lakhelynek, aztán az életvitel központjának, majd a szokásos tartózkodási helynek van jelentősége. Kétség esetén, az adott országok egymás között egyeztetéssel döntik el, hogy egy magánszemély melyik országban adóköteles.
A Jalsovszky ügyvédi példája szerint, ha valaki átmenetileg Dubajban dolgozik és szeretné az ottani adómentességet kihasználni, úgy elegendő lehet magyar állandó lakóhelyét teljesen feladnia (és magyarországi tartózkodásai esetén szállodában lakni). Ugyanígy elegendő lehet, Dubajban több mint 183 napot tartózkodnia, hacsak nem állapítható meg egyértelműen, hogy az életvitel központja Magyarország. Másik oldalról, ha valaki Angliában dolgozik, de nem akarja elveszíteni a kedvező magyarországi adózás lehetőségét, úgy célszerű életkörülményeit úgy alakítania, hogy életvitelének központja egyértelműen Magyarországra essen: hagyja itthon családját, a külföldi letelepedés minden szándékát nélkülözze, ne vállaljon Angliában politikai, szociális funkciókat, hétvégenként rendszeresen járjon haza.
Az illetőség megtervezésének lehetősége azonban csak akkor működik, ha Magyarország és a munkavégzés országa között kettős adóztatási egyezmény áll fenn – áll a közleményben. Egyezmény hiányában ugyanis Magyarország akkor is magyar illetőségűnek minősíti az állampolgárt, ha egyébként életvitelszerűen külföldön él, és esetleg meg sem fordul Magyarországon. Ez pedig meglepetésekhez vezethet. Példaként: az Egyesült Arab Emirátusokkal hazánknak van már egyezménye, de az csak 2015-ben lépett hatályba, az egyezmény az ez előtt keletkezett jövedelmeket nem fedi le, így azok adóztathatók Magyarországon, akkor is, ha a magyar magánszemély életvitelszerűen az Emirátusokban élt.
A tb-vel más a helyzet
A társadalombiztosítást elsősorban nem a lakóhely szerint, hanem (legalábbis az EU-ban és Svájcban) ott kell megfizetni, ahol az illető munkát vállal. Ez nem feltétlenül esik ugyanabba az országba, ami az állandó lakóhely és a munkavégzés országa, elég itt az osztrák határ mellett élő, de Ausztriában dolgozó magyarokra gondolni. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy szja-t Magyarországon, tb-járulékot viszont Ausztriában kell fizetni.
Fontos tudni mindamellett, hogy ha a kiköltözött magyar magánszemélynek egy másik EU országban áll fenn tb-viszonya, úgy tőle a NAV a 7000 forintosos egészségügyi szolgáltatási járulékot sem követelheti. A tapasztalatok szerint a NAV ezt a járulékot mindaddig kiveti, amíg a magánszemély magyarországi lakcíméről ki nem jelentkezik, vagy külföldi tb-viszonyának meglétét az adóhatóság felé nem igazolja.