rövid hír

Brutális drágulás: a 2008-as világválság előtt volt utoljára ilyen

Forbes
2022. február 11. 2 perc olvasás

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban Utoljára 2007 augusztusában volt ennél nagyobb az infláció. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint

az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek drágultak a leginkább. Az árak egy hónap alatt, vagyis tavaly decemberhez képest átlagosan 1,4%-kal nőttek.

Van, ami több mint 33 százalékkal egy év alatt

Éves szinten, 2021 januárhoz képest az élelmiszerek ára 10,1 százalékkal nőtt, ezen belül legdruvábban

  • az étolaj 33,4
  • a liszt 31,0 (e két termék most az árstop hatálya alá esik a tej, a csirke- és a sertéshús mellett)
  • a margarin 21,2
  • a kenyér és a baromfihús 18-18
  • a tejtermékek 17,2,
  • a tej 16,9,
  • a sajté 15,8
  • a száraztészta 15,1 százalékkal drágult.
Kép: Sebestyén László
Minden élelmiszer durván drágult. Fotó: Sebestyén László

Szintén 10 százalék feletti mértékben nőtt éves összevetésben a péksütemények, a munkahelyi és éttermi étkezés, valamint a cukor ára. A (most éppen szintén hatósági ár alá eső) járműüzemanyagok ára 22,5, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 17,1%-kal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,7, a tartós fogyasztási cikkek 7,9, ezen belül a konyha- és egyéb bútorok 15,7, a szobabútorok 13,9, a televíziók 8,8, a használt autók pedig 8,2%-kal drágultak. A szolgáltatások díja 5,2%-kal emelkedett.

Infláció radar 2000 januárjától. Forrás: ksh.hu

Havi szinten az élelmiszerek 3, ezen belül az étolaj 8,6, a liszt 7,9, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 6,9, a kávé 6,5, a sajt 5,8, a baromfihús 5,0, a száraztészta 4,4, a tej 3,6, a péksütemények 3,5, a cukor 3,4%-kal lett drágább, írta a KSH. 

Elemző: aggasztó, hogy a maginfláció is jelentősen nőtt

Német Dávid, a K&H elemzőjének Forbes-hu-hoz eljuttott kommentárja szerint „bár a fő inflációs adat emelkedése is kedvezőtlen, aggasztóbb, hogy a változékony élelmiszer-, energia- és hatósági árak nélkül kalkulált maginflációs mutató, amely az inflációs trendeket pontosabban mutatja, szintén jelentősen nőtt. A decemberi 6,4 százalékról 7,4 százalékra.

Ez pedig azt mutatja, hogy erősödött az inflációs nyomás a magyar gazdaságban” – tette hozzá a szakember. A maginfláció újabb jelentős gyorsulása az ár-bér spirál kialakulásának veszélyére utal.

Kapcsolódó: