Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

A Pfizer-Biontech vakcinája. Fotó: Biontech

Szabadon szárnyalhat a koronavírus, újra a legfertőzöttebb európai államok között Magyarország

Meghökkentő kísérletbe kezdett a magyar kormány: érdemi reakció nélkül eddig még senki más nem hagyta felfutni az új koronavírus-variánsok által okozott erős járványhullámot. Koronavírus-helyzet, heti összefoglaló. 

Ez a Forbes heti összefoglalója a járványról. Az ebben a cikkben szereplő adatok már elévültek lehetnek. 

Eddig minden ország teljes lezárással reagált olyan növekedési rátákra, mint amilyet az elmúlt hetekben itthon láttunk, nálunk annyi változott, hogy a „kitartás, hamarosan kezdhetünk nyitni” kommunikáció helyébe a „akár szigoríthatunk is” lépett három hét alatt.

Az elmúlt hetek járvány-összefoglalói alapján jól követhető, hogy mi történt

Négy hete: „a hosszú lejtmenet után nagyon lassan már növekedni kezdett az előző 7 nap fertőzésszáma, ez óvatosságra intő jel”.

Három hete: már második hete romlanak az adatok, de még a jobbak között vagyunk Európában. Először írunk arról, hogy a durván fertőzött Szlovákiával szomszédos megyékben indul a látványos felfutás, ott, ahol jellemző az ingázás, könnyű az átjárás a határon. A kormány közben belengeti a nyitást és konzultációt hirdet róla.

Két hete: Bedurrant a járvány, titkolóznak a variánsokkal kapcsolatban. 

Egy hete: Gyorsulva romlik a trend. Nagyon kevés pozitív mintát elemeznek variánsokra, nagyon későn derül ki, hogy bejöttek a mutációk. A kormány kommunikációja egyre finomabb: nem lehet nyitni, mert a szakértők azt mondják.  

Most, röviden: egész Európában nálunk gyorsul a legnagyobb mértékben a járvány, a kommunikáció átváltott abba, hogy nem kizárt a szigorítás se.

Érdemes megnézni a múlt heti Európai fertőzöttségi és pozitív tesztarány-térképet.

A következőn ugyanis már több magyar megye is szinte biztosan a legsötétebb vöröst fogja kapni, a brit mutáns behurcolásának forrását pedig látványosan szemlélteti az Átlátszó által kigyűjtött adatsor: az elmúlt hónapban Győr-Moson-Sopron megyében 329, Komáromban 303, Nógrádban 236, Borsodban 221 százalékkal nőtt az új fertőzések száma és Budapest is rosszul áll 276 százalékkal. Közben Baranyában és Zalában kis csökkenést mértek.

A legjobbak közül öt hét alatt a legrosszabbak közé került Magyarország.

Az előző 3 nap átlagát nézve most hétvégén sikerült Szlovákia szintjére süllyedni a lakosságarányos újfertőzés-számaink alapján. A pozitív tesztek aránya is egyre rosszabb, újra közelíti a 20 százalékot. EU-szinten már csak Csehországban és Észtországban rosszabb a helyzet, mint nálunk. 

Az Astrazeneca is fantáziát lát bennük, a tányérunkat is csekkolja a cukorbetegeknek segítő magyar startup

Drasztikus, de rövid zárásra lenne szükség?

A brit mutáns berobbanása óta több ország is beleszaladt hasonló helyzetbe. Közülük az elsők még hivatkozhatnak arra, hogy mire kiderült, hogy van ez a fertőzőképesebb variáns, már vadul terjedt. Mi úgy tűnik, hogy a szigorú határzár és a szigorú karanténszabályok miatti kevés karácsonyi hazalátogató jóvoltából jól megúsztuk a veszélyes időszakot januárban, aztán ölbe tett kézzel néztük, ahogy behozzák a vírust az ingázók, valamint a teszt és karantén nélkül érkező üzletemberek. És – hasonlóan tavaly szeptemberhez – csak miután bejött és rég itthon terjed kontaktkutatás híján elég gyorsan, jön szigorítás a határokon. 

Az eddig hasonló helyzetbe került országok mind szigorítottak már a két hete látott magyar számokhoz hasonló helyzetben, nálunk ezt máig nem vállalta be a kormány. Vélhetően azért, mert az emberek többsége nyitásra vágyik. A kormány minden követ megmozgat ellenben az oltási program felpörgetéséért (később adják be a második adagot, hogy hamarabb kaphassák mások az elsőt, plusz pénzt kínálnak a háziorvosoknak, hogy hétvégén is oltsanak), de a tudomány mai állása, illetve a friss izraeli tapasztalatok alapján az átoltottság több hét, de inkább hónap alatt segíthet csak.

Ezért javasolják szakemberek (köztük a népegészségügyi központ járványügyi vezetője is), hogy egy drasztikus, de rövid, pár hetes leállással lenne célszerű megszakítani a fertőzési láncot, amivel le lehet törni az egészségügy túlterhelődésével fenyegető harmadik hullámot. Utána pedig talán el lehet a mostani mérsékelt korlátozásokkal ketyegni, amíg mindenki, aki kéri, megkapja az oltását.    

A magyar helyzet február nagy részében a javuló európai trenddel szembe menve romlott erőteljesen, de

már a múlt héten látszott, hogy az unióban is megállhat a javuló tendencia.

A múlt hétre valóban kis mértékű romlást jelentett az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és ugyanez látszik előzetesen február utolsó hetére is. Több országban enyhén lazítottak, máshol régiós szinten szigorítottak újabb járványgócok felfedezése után. De új régióknak sikerült annyira megtisztulniuk, hogy át tudtak lépni a vörösből a sárga kategóriába az ECDC térképén: ilyen Szicília és a Kanári-szigetek mellett Ausztria nyugati csücske, Vorarlberg is.

Borítókép: A Pfizer-Biontech vakcinája. Fotó: Biontech


Oszd meg!

"A szabadság hajlandóság arra, hogy másokért felelősséget vállaljunk."

Friedrich Nietzsche, filozófus