Tényleg egy kínai labor lenne a felelős a koronavírus „kiszivárgásáért”? Az amerikai kormány több szerve szerint ez már több mint összeesküvés.
Több, a külföldi sajtóban vasárnap megjelent hír szerint az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma lehet a második amerikai kormányzati szerv, ami arra a következtetésre jutott, hogy a a covid-19 (SARS-CoV-2) valószínűleg egy laborból szivárgott ki – nem pedig természetes úton terjedt állatokról emberekre. Ez az „alacsony bizonyosságú” következtetés egyre nagyobb figyelmet fordít arra az eshetőségre, amire egykor még csak összeesküvés-elméletként legyintettek sokan.
Anyalapunk, az amerikai Forbes időrendbe szedte a témával kapcsolatos legfontosabb fordulópontokat – így lett összeesküvés-elméletből valós kormányzati vita.
Az első feltételezések szerint nem állta meg a helyét, Trump már ekkor ujjal mutogatott
2019. december: Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb, több millió ember halálát okozó járványának előjeleként egy rejtélyes légúti megbetegedést jelentettek be a kínai Vuhanban. Ezt követően 2020 február közepén Tom Cotton amerikai republikánus szenátor az egyik első, magas tisztet betöltő politikusként a vírus laboratóriumi eredetének elméletét firtatja – de tudja, hogy erre nincs bizonyíték. Az elmélet szerint a koronavírust vagy mesterséges úton hozták létre, vagy pedig az természeres úton fejlődött ki, de kiszivárgott a laboratóriumi körülmények közül.
Ezzel az elmélettel párhuzamosan terjedt el az a népszerű feltételezés is, hogy a vírus egy vuhani ételpiacon került denevéreken keresztül az emberek szervezetébe.
2020. március 7.: Tudósok nyílt levélben ítélik el azokat az „összeesküvés-elméleteket, amik azt sugallják, hogy a covid-19 nem természetes eredetű”. A levelet később többen támadják, mivel az egyik aláíró, Peter Daszak brit zoológus annak az EcoHealth Alliance nevű csoportnak a vezetője, ami a Vuhani Virológiai Intézetben tevékenykedik – így felmerül az összeférhetetlenség problémája.
2020. április 18.: A koronavírust gyakran „Kína-vírusként” emlegető Donald Trump amerikai elnök szerint „sokan vizsgálják” annak lehetőségét, hogy a vírus valóban egy laboratóriumból szivárgott ki. Szerinte az elméletnek van értelme. Dr. Anthony Fauci, az amerikai kormány vezető fertőzőbetegség-szakértője cáfolja Trump állítását. Egy tanulmányra hivatkozik, amely szerint a vírus mutációi összeegyeztethetőek az állatról emberre való terjedés szekvenciájával.
Beszáll a Külügy, a WHO és a tudósok is – mind más állásponttal
2021. január 15.: Trump elnökségének utolsó napjaiban az amerikai külügy egy adatlapot tesz közzé arról, ami szerint az Egyesült Államok kormánya úgy véli, hogy a Vuhani Virológiai Intézet (egy biolaboratórium aminek a denevéreket érintő vírusokkal kapcsolatos tevékenységét sokan bírálták) több kutatója 2019 őszén, a koronavírus-járvány kitörése előtt megbetegedett. Később, májusban a hírek szerint három kutató került kórházba még azelőtt, hogy az első koronavírus-megbetegedést jelentették volna.
2021. február 9.: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a covid-19 eredetét kutató munkacsoportja azt állítja, nem tudja megállapítani a vírus kiindulási pontját – de „rendkívül valószínűtlennek” tartja, hogy az egy vuhani laboratóriumból szabadult volna ki. Sokan megkérdőjelezték, hogy a WHO-nak elegendő hozzáférést nyújtott-e a kínai kormány az egyértelmű következtetések levonásához. A Biden-kormány „mély aggodalomnak” adott hangot a jelentéssel kapcsolatban.
Ugyanezen a napon a Nature nevezetű tudományos folyóiratban megjelenik egy kutatás, ami a SARS-CoV-2 vírus egyik közeli rokonát találja meg thaiföldi denevérek csoportjában. A kutatás alapján valószínűsíthető, hogy a vírus természetes úton fejlődött ki labormanipulációk helyett.
2021. május 14.: Tudósok egy csoportja a Science nevű folyóiratban publikál egy nyílt levelet, amiben azt mondják, hogy „komolyan kell vennünk a természetes és a laboratóriumi eredettel kapcsolatos hipotéziseket mindaddig, amíg nem áll rendelkezésünkre elegendő adat.” A tudósok azzal érvelnek, hogy a laboratóriumi szivárgás lehetőségével kapcsolatban nem volt alapos vizsgálat.
A Biden-kormány nyomozni kezd; felmerül, hogy az Államok pénzelte a kínai koronavírus-laborkísérleteket
2021. május 26.: Joe Biden amerikai elnök elrendeli a két domináns teória titkosszolgálati felülvizsgálatát.
2021. június 3.: Fauci, aki eddig kitartott a covid-19 természetes úton való fejlődésének elmélete mellett, azt mondja: „A legvalószínűbb, hogy állatokról terjedt emberekre, de teljesen nyitott szemlélettel állok annak eshetőségére, hogy más eredete is lehet. Akár laboratóriumi szivárgás is lehetett.”
2021. július 20.: Fauci és egy republikánus szenátor, Rand Paul hazugnak nevezte egymást egy szenátusi meghallgatáson, amely azt vitatta, hogy az Egyesült Államok szövetségi ügynökségei finanszírozhattak-e olyan kínai kutatásokat, amelyek bizonyos vírusok genetikai módosításával erősítik fel azok biológiai funkcióit. Paul elmélete azt sugallta, hogy a koronavírus nem csak laboratóriumból szivárgott ki, de ott is hozták létre. Fauci tagadta, hogy ezt a kutatási módszertant használták volna; később pedig az Országos Egészségügyi Intézet úgy nyilatkozott, hogy az amerikai támogatással Kínában vizsgált vírusok „genetikailag távol állnak” a SARS-CoV-2-től.
2021. augusztus 25.: A Biden által elrendelt kutatás nem határozza meg azt, hogy laboratóriumból vagy természetes úton bukkant-e fel a koronavírus.
2021. október 29.: Az Egyesült Államok titkosszolgálatának egyik nyilvánosságra hozott értékelése szerint két hipotézis valószínűsíthető: vagy egy fertőzött állatról terjedt emberre a vírus, vagy egy laboratóriumi baleset következtében. Az ügynökségek továbbra is megosztottak abban, hogy melyik hipotézis helyes; az értékelés azt is megállapítja, hogy Kína valószínűleg nem biológiai fegyver gyanánt fejlesztette ki a vírust. A legtöbb elemző „alacsony bizonyossággal” állapította meg, hogy a vírust nem genetikailag módosították.
Megoszlanak a vélemények, a kormányzati szervek sincsenek egyetértésben
2022. július 26.: A Science folyóiratban publikált és lektorált tanulmányok szerint a vuhani Huanan piac valószínűsíthető a koronavírus kiindulópontjaként. A tanulmány a vírus valószínű genetikai mutációira, a piac közelében fertőzött emberek és víruspozitív minták jelenlétére hivatkozik.
2022. október 27.: Republikus szenátorok egy jelentést tettek közzé, ami szerint a koronavírus „legvalószínűbb” erdete egy kínai laboratórium „kutatási incidense”. A jelentés rámutat a Vuhani Virológiai Intézet bio-biztonsági problémáira, és a vírus „természetes úton terjedő kórképét teljesen megerősítő bizonyítékának hiányára”. Ugyan a bizonyítékok hiánya nem bizonyíték arra, hogy valóban nem természetes úton terjedt el a koronavírus, ahogy ezt írják is, a jelentés szerint „kifejezetten problémás”, hogy a természetes eredetét a világjárvány harmadik évében sem sikerült bizonyítani.
2023. február 26.: A Wall Street Journal és a New York Times értesülései szerint az amerikai laboratóriumok hálózatait is felügyelő Energiaügyi Minisztérium arra az „alacsony bizonyosságú” következtetésre jutott, hogy a covid-19 egy laboratóriumból származik. Ezzel az FBI után ez a második állami amerikai szerv, ami szerint a vírus nem természetes úton alakult ki. Ezzel az állásponttal szemben négy szerv szerint a természetes út a helyes hipotézis – de ezt ők is „alacsony bizonyossággal” állítják. A CIA és egy másik, meg nem nevezett szerv még nem döntött az álláspontjával kapcsolatosan.
A kérdéses laboratórium és piac, amik a koronavírus középpontjában állnak
Ugyan Vuhanban számos laboratórium található, ahol először jelentették a fertőzést, a Vuhani Virológiai Intézet továbbra is a laboratóriumi szivárgás elméletének középpontjában áll. Ez annak köszönhető, hogy egyik laborjában élő denevéreken végeznek koronavírus-kutatásokat. Az elmélet hívei úgy vélik, hogy a koronavírus a természetben fejlődött ki és ezt tanulmányozták a laborban, vagy pedig a kutatók mesterségesen hozták létre. Utóbbit sok szakértő hevesen vitatja.
A természetes terjedés elméletének középpontjába a Huanan piac került: itt állatokat, köztük denevéreket és mosómedvéket árultak. Az első bejelentett esetek közül sok ehhez a piachoz kapcsolódhat.
A politika nagy mértékben befolyásolta azt, hogy ezeket az elméleteket milyen módon vizsgálták hivatalos szervek, vagy hogyan fogadta a közélet.
A laboratóriumi szivárgást elsősorban a konzervatív beállítottságú politikusok firtatták, gyakran bizonyítékok teljes hiánya mellett. Többen félretájékoztatásként legyintettek Trump állításaira, mivel a volt elnök gyakran hamis állításokat terjesztett a vírusról. Többek között azt is, hogy a kutatóknak fehérítőt tartalmazó injekciókkal kéne szembeszállnia a járvánnyal.
A laboratóriumi szivárgás elméletét összekeverték azzal az elképzeléssel is, hogy a vírust szándékosan, biológiai fegyverként szabadították rá az emberiségre. Ez egy bizonyíték nélküli összeesküvés-elmélet.
A vitát az Egyesüllt Államok és Kína közötti feszült kapcsolatok is befolyásolják. A laboratóriumi szivárgás elméletének legelső támogatói (például Cotton szenátor) Kínát hibáztatják a transzparencia hiánya miatt.