Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Unsplash / Claudio Schwarz

Koronahős az egészségügyben: módosult tudatállapotban megyünk előre az első pillanattól kezdve

Bemutatjuk Magyarország koronahőseit, akik bátran és kitartóan végzik a munkájukat, és másoknak segítenek. Konyári Tímea 26 éve dolgozik ápolóként, idősek gondozásával kezdett, ma a Nyírő Gyula szubintenzív osztályán dolgozik. Bár nem koronavírusos betegekkel foglalkozik, a járvány az ő részlegük mindennapjait is átformálta.

„Eleve kevesen voltunk, most még kevesebben, mert sok embert átvezényeltek máshova. Nem csak nálunk, máshol is” – meséli Tímea telefonon, munkahelyéről. Budapesten ők az egyetlen szubintenzív osztály, az összes olyan beteg, akinek „zárt osztályos” kezelésre van szüksége a városban, ide kerül.

Nem ritka, hogy heti hét napból hatszor bent van, tizenkét órás műszakokban, sőt gyakran előfordul, hogy munkatársaival akkor sem mennek haza, ha lejár a munkaidejük, hogy ne tegyenek ki nagyobb veszélynek másokat. A gyanús esetek alapvetően a belgyógyászatra kerülnek, ha pedig valaki már a mentőautóban lázas, fel sem kerül hozzájuk, de rengeteg ember fordul meg náluk naponta, nem lehet tudni, hogy ki az, aki esetleg fertőzött – így azt sem lehet kizárni, hogy a kórházi dolgozók között van olyan, aki elkapta a vírust (interjúnk után közölte az Operatív Törzs, hogy a magyar egészségügyi dolgozók adják a kimutatott fertőzöttek 12 százalékát Magyarországon).

Konyári Tímea. A szelfit eredetileg húgának készítette

„Sok olyan betegünk is van, aki nincs képben, például évek óta fennálló problémákkal küszködő vagy drogos betegek, akiknek a valósághoz nincs sok közük” – mondja, de hozzáteszi, olyan is van, akinek szorongásait vagy pánikbetegségét épp a most kialakult helyzet súlyosbítja. Azt mondja, félnek ők is a most kialakult helyzettől, de igyekeznek ezen úrrá lenni:

„Nem csak COVID-pozitív betegek vannak. Az orvos vagy az ápoló nem teheti meg, hogy saját magát tolja előre. Felelős vagy a betegekért, jól kell csinálnod most is.”

Úgy látja, óriási a nyomás az egészségügyi dolgozókon, mind szakmailag, mind a magánéletben.

„Ha az egészségügyben dolgozol, tudod, hogy mit jelent ez a vírus, mert látod a valóságot. Tudod, mit jelent, ha kevés lesz az ágy vagy nem lesz elég a személyzet. Egy laikusnak fogalma sincs, mi van egy kórházban, milyen háttérfolyamatok indulnak meg egy vírus kapcsán.

Mi egy búra alatt vagyunk, megyünk előre, és csináljuk, amit kell, visz előre minket a hivatástudat, a csapat és a tapasztalat. Módosult tudatállapotban megyünk előre az első pillanattól kezdve.”

Más egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ő is csak az első számú munkahelyére jár be, hogy elkerüljék a keresztfertőzéseket. Három (fiatal) felnőtt gyereke van, tőlük is, édesanyjától is elzárkózott az elmúlt hetekben, közben pedig igyekszik tartani a lelket három fiatalabb testvérében – főleg kisebbik húgában, aki Németországban él, és megfertőződött a koronavírussal (már jól van). Tímea nagyobbik húga, Edina miatt került a Forbes látókörébe, e-mailjében azt írta, nemcsak nővére, hanem az összes egészségügyben dolgozó munkájára szeretné felhívni a figyelmet.

Az osztály forgalma egyelőre nem nőtt meg azóta, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus, a mostani állapotot Tímea inkább vihar előtti csendként írja le – saját osztályán, és általában az egészségügyben egyaránt. Ha megugrik a fertőzöttek száma, valószínűleg hozzájuk is több beteg érkezik majd, a húsvéttól már előre tart.

„Ha ezen túlleszünk, az első dolgom az lesz, hogy összecsődítem a családot és mindenkit megölelek. Addig viszont nincs helye a pániknak.”

Keressük Magyarország koronahőseit! Kerülj be a Forbesba!

Ki lehet koronahős? Bárki, aki különleges teljesítményt nyújt most, ezekben az embert próbáló időkben: egészségügyi dolgozók, eladók, futárok, közösségszervezők. Otthon lévő szülő, aki egész családjáról gondoskodik? Igen, ő is lehet koronahős.

Mit kell tenned? Küldj be egy szelfit magadról vagy egy képet kollégádról, rokonodról és írd le, mit és hogyan csinál koronahősként.

A beküldött szöveg ne legyen hosszabb, mint 3000 karakter.
Fontos: küldj telefonszámot vagy e-mail címet a koronahőshöz, hogy fel tudjuk venni vele a kapcsolatot. Ide küldd: tema@forbes.hu

A legjobb történeteket a forbes.hu-n mutatjuk be, de a hónap három legkülönlegesebb koronahőse a Forbes magazinba is bekerül.

Teljesítmény, kitartás, tisztesség – a Forbesban a helye! Keressük Magyarország koronahőseit!

 

„Az utazás az egyetlen pénzen megvehető dolog, mely gazdagabbá tesz.”