A Pannónia Bió dunaföldvári etanolfinomítója. Fotó: Pannónia Bió
Fotó: A Pannónia Bió dunaföldvári etanolfinomítója. Fotó: Pannónia Bió
rövid hír

Egy cég úgy teszi kötelezővé az oltást, hogy 350 ezres bónuszt is ad mellé

Forbes
2021. november 22. 2 perc olvasás

A dunaföldvári Pannonia Bio kötelezővé teszi az oltást, vagyis él a szabályozás adta lehetőséggel. Viszont fel akarják pörgetni az oltakozást cégen belül: két dózisért 350 ezret fizetnek, nettó, ha valaki a harmadik, emlékeztető oltást is felveszi, ennél is többet kaphat.

A Portfólió.hu a vezérigazgató belső levele alapján írta meg, hogy a dunaföldvári Pannonia Bio bejelentette a dolgozóinak: kötelezővé teszik a védőoltást a covid ellen. Erre a jogszabályok alapján lehetőségük van. A cégvezetők úgy ítélték meg, hogy alacsony az átoltottság, ezért léptek. Nemcsak kötelezővé tették a vakcina felvételét, de november 15-től bónuszrendszert is bevezettek azoknak, akik beoltatják magukat. 

Így jár a vakcinabónusz: 

  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizetnek az első vakcinadózis után.
  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizetnek a második adag oltásért, amelyet az első oltás utáni előírt időn belül adnak be (vagyis aki eddig egyetlen oltást sem kapott, de oltakozik, az 350 ezer forintot kap).
  • Azok, akik már korábban felvették a két oltást nettó 360 ezer forintos bónuszt kaphatnak a harmadik, emlékeztető oltás felvételéért. Ez abban az esetben is jár, ha valaki már korábban megkapta azt, vagy január elsejéig veszi fel a harmadik dózist és azoknak is, akik ezt követően, az előírt legrövidebb időn belül veszik fel a harmadik adagot.
  • A maximálisan elérhető bónusz összege nettó 360 ezer forint.
  • Az összeget azok után utalják, ha a dolgozók az oltási igazolást bemutatták.
  • Azokat a dolgozókat, akik január elsejéig nem veszik fel az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldik (erre lehetőségük van).

Ír családi cég, Európa legnagyobb üzeme 

A Pannonia Bio többféle terméket előállító biofinomítót üzemeltet, sőt ez Európa legnagyobb egy telephelyen található etanolgyártó biofinomító üzeme: évente több mint 1 millió tonna gabona feldolgozásával több száz ezer tonna fehérjében gazdag takarmányt, több mint 500 millió liter bioetanolt és 10 ezer tonna feletti mennyiségű kukoricaolajat termel. 

A Pannonia Bip alapítója Makr Turley, ír üzletember-befektető, az üzem a családi cége, a ClonBio Group portfóliójába tartozik. A társaság tavaly 131,5 milliárd forintos forgalom mellett 34,9 milliárd forintos adózott eredményt ért el. 

Borítókép: a Pannonia Bio Tolna megyei üzeme a Duna mellett. Európai szinten is kiemelkedő finomító.