A Tatár György nevével fémjelzett, B2B turisztikai szolgáltatások nyújtására összpontosító szállodák.hu megvette a legnagyobb online szakmai rendezvényhelyszín-adatbázisnak számító rendezvényhelyszínek.hu oldalt.
A tranzakció előzménye, hogy a két társaság, illetve szájt már pár éve együttműködik. A kooperáció azért volt logikus, mert a rendezvényhelyszínek.hu a legnagyobb, de alapvetően listázóoldal, a szállodák.hu mögött álló cég pedig az események megszervezésében volt erős, weblapjainak látogatottsága azonban jócskán elmaradt a rendezvényhelyszínekétől. Az együttműködéssel tehát a legnagyobb adatbázisoldal profi szervezőt közvetített, a szervező pedig új megbízásokhoz jutott. Most pedig egy kézbe kerül mindkettő.
Tatár György. Fotó: Orbital Strangers
Tatár György kalandos úton jutott el a mostani üzletig. Még a nagy szálláskereső oldalak beindulása előtt, 2004-ben indította a budapesthotelreservation.hu oldalt, amely egy évvel később be is durrant, szépen fel is futott. Azt is jól látta, hogy hiányzik a piacról egy magyar márka, ki is nézte a szállodák.hu-t. Viszont mire sikerült megalkudnia az eladóval, már 2010-et írtunk. Azonnal el is kezdte a szájt fejlesztését, de egy-két hónappal a tervezett rajt előtt berobbant a szállás.hu. Ott állt egy majdnem kész oldallal, amellyel kapcsolatban egyértelművé vált, hogy már csak a második helyért küzdhet, valószínűleg jól leszakadva. Kellett pár hét, mire a sokkból felocsúdott és azt mondta, nincs mese, keres új irányt. A B2C vonat elment, felszáll hát a B2B-re.
Végighideghívta az egész országot a következő dumával: kedves kkv, ott van a szállodák.hu-n jó sok szállás, bátran böngésszétek, mi pedig személyre szabottan megszervezzük nektek az utazásaitokat, nyaralásaitokat. A weblap funkciója tehát lényegében az volt, hogy meggyorsította az érdeklődők felé az ajánlattétellel kapcsolatos munkát, a szállodák.hu-ra megkeresés nélkül, csak úgy maguktól beeső foglalások inkább csak aprópénzt biztosítottak a szolgáltatónak. Éveken át tartó kemény talpalás, ügyfélgyűjtés kezdődött, de ahogy sikerült egyre több céget behúzniuk a megrendelők közé, egyre jobban kirajzolódott az igény a szolgáltatási kör bővítésére. Sok megrendelőnek céges eseményekhez, jutalomutazásokhoz volt szüksége szállásra és csak úgy lehetett őket megnyerni, hogy a rendezvényszervezésbe is belefognak.
Ezt felfuttatva érkezett el a mostani vásárlásig.
Az akvizíció további részletei és Tatár György teljes üzleti sztorija a magazin októberi számában olvasható.