A márciusi Forbes magazin Kilövésén Susánszky Ádám, a Zing Burger társalapítója, Kelényi Ádám, a Szamos harmadik generációs vezetője és Kende-Hofherr Krisztina, a TMC Management vezetője beszélgetett a Forbes újságíróival.
Susánszky Ádám és a Zing Burger hullámzóan élték meg a vírusválságot. Egyfelől sikeresen vetettek be kallódó food truckokat olyan helyszíneken, ahol korábban nem volt Zing étterem. Ez amellett, hogy új munkaerőt teremtett, új ügyfélkört is bevonzott, ugyanakkor szinte az egyetlen forrás volt, ahol nyereséget tudtak termelni, és két vidéki franchise-üzletük sikeres nyitása is a járvány idejére tehető.
„Hol alámerültünk, hol felülkerekedtünk a hullámokon”
– mondta.
A Wolttal és a Netpincérrel való kényszerű együttműködés 25-30 százalékokat vett el az árból, de arra is rájöttek ez idő alatt, hogy ez a szám nem irreális, valóban nem lehet sikeresen működtetni egy ilyen szolgáltatást kevesebb százalékért.
Címlapon Kreinbacher József és egy pohár pezsgő
Átlagosan 50 százalékkal nőttek meg a költségeik, a kormányzati segítség pedig bőven hagyott kívánnivalót maga után. Az üzleteik bérleti díjának újratárgyalását a legtöbb fél rugalmasan kezelte, és sikerült 30-40 százalékos árengedményt kivívni, azonban a banknegyedben található Zing helyiségét illetően a tulajdonos nem volt hajlandó árengedményt tenni, így azt a helyet bezárták.
Ádám úgy érzi, az rajzolódótt ki az elmúlt egy év történéseiből, hogy
aki képes volt a realitások talaján élni eddig is, nem tévesztette meg az évi tízmillió turista és van kapcsolata a fogyasztóval, az életben tud maradni.
A Szamos túlnőtte a családi cég méretét
Kelényi Ádám, a Szamos harmadik generációs tulajdonosa a bécsi üzletük megnyitásának élményeivel árnyalta a magyar vendéglátóegységek helyzetét, Ausztriában az állam átvállalta a munkabérek 70 százalékát, a rezsiköltséget és a bérleti díjat, a Szamos ennek fényében várja az újranyitást.
„Döbbenetesen sok pénzt költ Ausztria arra, hogy a cégeket megmentse”
– mondta Ádám.
Ács Gábor és Kelényi Ádám
Az édesipar jellemzője, hogy az árbevétel fele és a nyereség meghatározó része november-decemberben jön, ez az időszak a Szamosnak is jól sikerült, így Ádám sokkal optimistább, mint az őszi hullámban volt. Ugyanakkor a válság másfél milliárd forintot égetett el a cégből gyakorlatilag a semmiért, ezzel nehéz szembenézniük.
A családi vállalkozás életében másik fontos változás is beállt 2019 óta. A cégcsoport túlnőtt azon a méreten, amit egy ember képes irányítani: bruttó 3,5 milliárd kiskerekedelmi bevétellel, 4,5 milliárd nagykereskedelmi bevétellel, 1 milliárd exportból származó árbevétellel már újra kell gondolni a stratégiákat, és ennek mentén a menedzsmentet.
Testvérével, Kolossal úgy döntöttek, szétválnak és piacok szerint osztják fel a feladatokat, és ezzel összehangoltan a tulajdonrészeket is.
Kolosnál így főleg az export maradt, míg a hazai kiskereskedelmi hálózatért továbbra is Ádám felel.
Hét éve a befolyásos nők listáján
Kende-Hofherr Krisztina azóta szerepel a legbefolyásosabb nőket soroló listánkon, amióta ez létezik.
A legjobban annak örül, ha olyan nők vannak a listán, akik nem nagyvállalati háttérrel, hanem önálló jogon kerülnek fel
– a média listában például egyre több ilyen van.
A TMC Group sztármenedzsment cégétől fokozatosan távolodott el, ma már az operatív irányítást átadta Hullai Krisztinának, de stratégiai döntésekbe bevonják és néhány kiemelt ügyféllel továbbra is ő foglalkozik, emellett producerként is aktív.
Bánlaki D. Stella és Kende-Hofherr Krisztina
Az ideje nagy részét azonban saját énmárkájának és közösségi médiás közönségének építésével tölti. Két éve határozta el, hogy megosztja a széleskörű tapasztalatait és egyfajta „karrierinfomációs központot” indít, ahol vállalkozóknak és alkalmazottaknak is segít tanácsokkal, tréningekkel.
105 hete csinál egy ingyenes kérdezz-felelek műsort Instagramon, amire 6-8 ezer ember hangol be a szokásos hétfő reggeleken.
Persze van olyan esemény is, amiben megmaradt az üzlet: 6990 forintos time management kurzusának első időpontja olyan kelendő volt, hogy márciusban még két időpontot kellett műsorra tűznie.