Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója a bank által készített egyik főzőműsorban

Kiderült, mennyiért vinnék Mészárosék a Takarékbank 51 százalékát

Közel 32 milliárd forintot fizetne az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank (MTB) a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (TKB) 51 százalékos tulajdonrészéért, az ajánlat elfogadásáról augusztus 27-én dönt a Takarék Jelzálogbank Nyrt. (Takarék JZB) rendkívüli közgyűlése – derül ki a jelzálogbanknak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hirdetményéből.

A TKB-ban jelenleg az MTB-nek 8,21 százalékos, a Magyar Postának 40,79 százalékos, a Takarék JZB-nek 51 százalékos részesedése van. Az MTB tulajdoni hányada a tranzakció után 59,21 százalékra nő, amihez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye szükséges, mivel a befolyásszerzés mértéke meghaladja az 50 százalékot – írja az MTI. Az MTB Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

Az ajánlott 31,978 milliárd forintos vételár a nemzetközi tanácsadó cég által meghatározott értéksávon belül van.

A tranzakciónak nincs eredményhatása a Takarék JZB-re – írják. Az igazgatóság ennek alapján a közgyűlés számára az MTB-től érkezett ajánlat elfogadását, és ezzel a TKB-ban fennálló teljes részesedés értékesítését javasolja.

A TKB 2018. december 31-i magyar számviteli szabályok szerinti mérlegfőösszege 543,9 milliárd forint volt, ami 16,7 százalékkal magasabb a 2017 év véginél, adózott eredménye tavaly 1,647 milliárd forint volt az előző évi 9,955 milliárd forint veszteség után. A TKB jegyzett tőkéje 2018 végén 8,691 milliárd forint, saját tőkéje 22,446 milliárd forint volt.

Az előterjesztés felidézi: az integráció stratégiájának felülvizsgálata során döntés született arról, hogy a szövetkezeti hitelintézetek további koncentrációjával jöjjön létre egy részvénytársasági formában működő univerzális tevékenységű kereskedelmi bank.

Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója a bank által készített egyik főzőműsorban

Mit főznek ki? Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója (és Mészáros Lőrinc üzlettársa) a bank által készített egyik főzőműsorban

A stratégia végrehajtásának első ütemében 2019. április 30-val – Takarékbank Zrt. néven – egyesült a Mohácsi Takarék Bank, a Pannon Takarék Bank és a B3 TAKARÉK Szövetkezet, amivel létrejött az univerzális tevékenységű kereskedelmi bank alapja.

Az MTB Zrt. a létrejött Takarékbank 98,5 százalékos tulajdonosa. A TKB az integráció stratégiájának megfelelően a tervek szerint 2019. október 31-vel beolvad a Takarékbank Zrt.-be. A Takarék Jelzálogbank többségi tulajdonosi helyzete nem illik bele a stratégiai célt jelentő tiszta jelzálogbanki működésbe. A TKB-részvények értékesítése a lezárása annak a tranzakciósorozatnak, amelynek korábbi lépéseiben a jelzálogbank eladta az MTB-nek a Diófa Alapkezelő Zrt.-t, a Takarék Invest Zrt.-t és a Takarék Ingatlan Zrt.-t – írják.

Ennél is nagyobb bank jöhet létre 

A tranzakció erősíti azokat a pletykákat, melyek hónapok óta keringenek, miszerint Mészáros érdekköre egy szuperbankot hozna tető alá. Magyarország leggazdagabb embere többségi tulajdonos az MKB-ban, a mostani lépéssel már ott van a Takarékbankban is. Az állam pedig hamarosan privatizálja a korábban az amerikai GE-től 700 millió dollárért megvásárolt Budapest Bankot – ez lehet az új “szuperbank” harmadik darabja, az MKB és a Takarékbank lehet a befutó. A Budapest Bankra ugyanakkor az Erste és a Raiffeisen is pályázik. A kérdés az, hogyan fogják minden (verseny)jogi aggály nélkül lezongorázni, hogy a pályázat végeredménye Mészároséknak kedvezzen, a tendert az Európai Bizottság is figyelemmel kíséri. Az MKB-Takarékbank-Budapest Bank hármasából már akkora pénzintézmény születhet, ami ellensúlya lehet a régióban az elmúlt években sikeresen és aktívan terjeszkedő Csányi-féle OTP Banknak.

 

"Különös szervezetem van. Nem emlékszem rá, hogy munka közben valaha is elfáradtam volna, csak a semmittevés merít ki végképp."