Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

Photo by Christopher Burns on Unsplash

Kevesebb virágot! – 7 jó tanács cégeknek nőnap alkalmából

Vendégszerzőnk korábbi munkahelyén nőnapra volt, hogy konyharuhát vagy varrókészletet kapott ajándékba. Hét pontban írja le, miért kellene ezen túllépni – és miért lenne ez kifizetődő minden cégnek.

A szerkesztőségben, ahol gyakornokként kezdtem a pályát, a virág mellé sok apró kedvesség járt nőnapkor. Volt, hogy fokhagymatartóval jártak a kedvünkben, volt, hogy konyharuhával, sőt, egyszer egy Népszabadság feliratú varrókészlettel. Március 8., vagyis a nemzetközi nőnap alkalmából érdemes végiggondolni, mi lehet a magyar munkavállaló nők valódi igénye.

Minél több nőt vezető pozícióba!

A TOP200 magyar vállalatban mindössze 9 százalék a női CEO-k aránya, a cégek nagy részénél egy nő sincs az igazgatóságban és negyedükben a felsővezetői szintről is hiányzik. A rendszerváltás előtt Európához mérve a női vezetők aránya Magyarországon sokkal magasabb volt, a kétezres évekre lettünk sereghajtók. Nagy Beáta szociológus szerint

a fiatal nők iskolázottsága ugyan felülmúlja a férfiakét, ám ezt nem tudják aprópénzre váltani a gazdasági élet vezető pozícióiban.

Pedig több női vezető = több pénz

A női vezetés nem öncélú rizsa. Itt a cég erőforrásainak leghatékonyabb kihasználása a tét: az adott pozícióra alkalmas jelöltek között a nőket pont úgy számba kell venni, mint a férfiakat, mert ez szolgálja a vállalat érdekeit. A McKinsey tanácsadó cég egy nemzetközi kutatása szerint azoknál a cégeknél, ahol a nemek aránya egyenlő, 15 százalékkal nő az esélye, hogy az adott cég jobban teljesít pénzügyileg.

Női jelenlét = több tényező behozatala a döntéshozatalba = jobb döntések.

Térhessen vissza fokozatosan gyesről!

Az első gyermekem után nem tudtam az előzetesen vállalt időre visszatérni. Az akkori főnököm rövid úton távozásra késztetett. Épp három hónappal lehetett volna türelmesebb, amikor már kevesebbet szoptattam, és szenvedélyesen rohantam dolgozni. A cégek egy része ma már lehetővé teszi, hogy a kisbabák ott szuszogjanak egy-egy értekezleten, vagy más módon könnyítsék meg a nők fokozatos visszatérését. Nem könnyű egy görbülő szájút 8 órára otthagyni, a bent megváltozott dinamikákkal és új kollégákkal felvenni a ritmust.

Az anyaüzemmód hatékonnyá tesz: ugyanannyi idő alatt több munkát lehet végezni – akár otthonról.

Erősítsd az önbizalmukat!

Sheryl Sandberg, a Facebook második embere Lean In című könyvében nemcsak a külső körülményeket, hanem a belső gátakat is vizsgálja. Szerinte a nők gyakran visszafogják magukat, nem mernek több pénzt vagy juttatást kérni, és

tartanak attól, hogy ambíciójukat agresszióként értelmezi a világ.

Ne kelts bűntudatot a női munkavállalókban, hisz 0-24-ben azon rágódnak, jó anyák, illetve jó munkavállalók-e. Támogasd a mentorálást: a pozícióban lévő nők segítsék a fiatalabbakat – az irodában vagy a pult mögött egyaránt.

Üvegplafon felett - nők a munkaerőpiacon. Fotó: Christopher Burns // Unsplash

Üvegplafon felett – nők a munkaerőpiacon. Fotó: Christopher Burns // Unsplash

Emeld meg a bérét!

Pár éve egy nemzetközi cég keresett meg: arra keresték a gyógyírt, hogy szülés után a nők szinte 100 százalékban elpárolognak a cégtől. Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy fizetésük mesze elmaradt a férfiakétól. Ahogy egy kis esély nyílt, leléptek, és később oda mentek, ahol megbecsülték őket. A KSH szerint 2015-ben

a nők átlagosan 16 százalékkal kevesebb pénzt vittek haza, mint férfi kollégáik, a különbség a vezető pozíciót betöltőknél ennek akár kétszerese is lehet.

(Frissítés: Ugyanerre jutott európai összehasonlításban az Eurostat is, a cikkünk megjelenése után publikált friss statisztikában némi javulás látszik Magyarország tekintetében.)

Támogasd az apákat!

Ahogy egyre több nyugati multinacionális vállalat, tedd lehetővé a rugalmas munkavégzést az apák számára is, maradhasson otthon ő is a kisbabával. A Heti Válaszban Léder László pszichológus beszél az elinduló apaforradalomról:

egyre többen tudatosítják, hogy apa nélkül sem működik a család.

Ha a férfi is dolgozhat rugalmasan, a nő nem esik ki a munkaerőpiacról, és nagyobb kedvvel lesz újra várandós.

+1 A fiatalok!

Egy 2012-es kutatás szerint több fiatal amerikai nő mondta, hogy fontos számára a szakmai karrier, mint férfi. Habár a generációs duma egy része túllihegett, hisz nálunk nagyobb különbség van Észak- és Közép-Magyarország, mint  X és Y generációk között, a képzett fiatal nők ambiciózusabbak és bátrabbak, mint az idősebbek. Nem fogják beérni azzal, ami nekünk elég volt.

Varró Szilvia,
az Aeffect Communications&Consulting vezetője

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

 

„Az volt a kihívás benne, hogy mindenki azt mondta, hogy ne, ne, ne! Mi meg azt, hogy de, de, de.”

Rétai Martin, a PocketGuide alapítója