Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Két hétre bezár Szlovákia a koronavírus terjedése miatt

Északi szomszédunknál holnaptól a következő két hétben az iskolákat nem, de az éttermeket és a nem létfontosságú üzleteket bezárják.

A pozsonyi Új Szó honlapján adott hírt arról, hogy két hétig tartó lezárás kezdődik Szlovákiában holnaptól a kormány döntése alapján. Ezt sajtótájékoztatón Richard Sulík gazdasági miniszter jelentette be.

A döntés értelmében az éttermek, valamint a nem létszükségletű boltok bezárnak. „Mindannyian azt szeretnénk, ha a helyzet addigra javulna. Tíz nap után újraértékeljük” – idézi a minisztert az Új Szó.

Sulík azt is elmondta, hogy ezt követően pártja, a liberális SaS szorgalmazni fogja, hogy az oltottak előnyöket élvezhessenek az oltatlanokkal szemben.

Sulík szerint a döntéssel egy minisztert leszámítva mindenki egyetértett a koalíciós kormányban. Az iskolákat egyelőre nem zárják be, de elképzelhető, hogy kötelező tesztelést vezetnek be.

Szlovákiában a munkahelyeken az oltatlanoknak és azoknak, akik 180 napnál régebben estek át koronavírus-fertőzésen, hétnaponként negatív teszteredményt kell felmutatniuk. Az alkalmazottakat, akik nem kaptak oltást és nem is estek át fertőzésen, fizetés nélküli szabadságra küldik, amit egy nemrég elfogadott törvény tesz lehetővé.

A szlovák kormány azután döntött a kéthetes lezárás mellett, hogy november eleje óta 47 ezerről 94 ezerre emelkedett az aktív fertőzöttek száma. A hivatalos adatok szerint október 29-e óta 985-en hunytak el a koronavírus okozta betegségben.

Az Új Szó arról nem ír, hogy a lezárás a határátlépés korlátozásával jár-e.

Az emberkísérlet folytatódik, nem tudni, hány ezer eldobott élet után fordul a járványgörbe

Borítókép: Walterssk / Pixabay


Oszd meg!