Kerekes Viktória színész és Horgas Péter látványtervező egy Facebook-csoport segítségével találtak egymásra és indítottak közös vállalkozást a koronavírus-járvány kitörésekor. Színpad helyett mostanság fára és létrára mennek fel, és Dr.HorKer néven kerteket és lakásokat szépítgetnek. Egész mozgalom indult márciusban a bevétel nélkül maradt színházi szakemberek „megmentésére”, volt, aki például gyógyszertárban segített be, más bébiszitternek állt.
„Egy ideig csak lelkesen követtem a Facebook-csoportban
a bejegyzéseket, de nem mertem jelentkezni egyik munkalehetőségre sem. Láttam,
hogy valaki díszletkivitelezőt keres lakásfelújítása befejezéséhez, végül
vettem a bátorságot, és odaírtam: ha valaki vállalja, szeretnék csatlakozni” – meséli
Kerekes Viktória színművész, hogyan kezdődött Horgas Péter látványtervezővel
indított, Dr.HorKer fantázianevű vállalkozásuk története.
Márciusban, amikor a járvány miatt a színházak bezártak, Lengyel Anna dramaturg, a PanoDráma nevű független színház vezetője létrehozott ugyanis egy Facebook-csoportot Színházban dolgozom, de máshoz is értek néven, hogy a bevétel nélkül maradó színházi szakemberek posztolni tudják, milyen más készségekkel rendelkeznek, s hogy milyen munkát tudnának vállalni. Pillanatok alatt több száz tagja lett a csoportnak, és ma már csaknem ezren követik nyomon itt a bedobott munkalehetőségeket. (Egészen pontosan két csoport lett, mert Anna nem akarta összekötni a színészeket és a munkaadókat, az esetleges visszaélések elkerülése végett, hiszen ismert emberekről van szó – a két csoport tagjai persze látják egymás bejegyzéseit.)
Anna szerint körülbelül százan találtak azóta inkább rendszeres, mint egyszeri munkát: volt, aki gyerekfelügyeletet vállalt, más fordítást, és akadt olyan színész, konkrétan a legújabban az Árvácska címszerepét Kulka János oldalán alakító Simkó Katalin, aki reggelente egy patikában pakolta a gyógyszeres ládákat. „Nekem amúgy is régi állításom, hogy a színész könnyen kiszolgáltatottá válik, ha csak arra vár, hogy hozzávágjanak egy szerepet. Érdemes kezdettől több lábon állnia és a saját színházi kezdeményezéseken kívül valami mást is csinálnia, amivel bevételhez is jut. Én például kezdettől fordítok és tolmácsolok, hiába dolgozom a legjobb színházakban folyamatosan. Ettől érzem magam szabadnak és függetlennek” – mondja Anna.
Komorna helyett hercegnő
Kerekes Viki a szakmából ismerte Horgas Pétert – akivel korábban egy Kovalik Balázs-produkcióban futólag együtt is dolgoztak –, és mivel tudta, hogy Péter filmekhez is tervez díszletet-látványt, elküldte neki a lakásfelújításos hirdetést, azzal, hogy ő biztos ismer valakit, aki vállalná nyílászárók és bútorok antikolását. Közben ő maga jelentkezett egy másik hirdetésre, amely kertépítésről szólt, hogy azt akár egyedül is megcsinálja, hiszen „a tapasztalat, a szerelem és az infrastruktúra” megvoltak. Viki ugyanis gyakorlott kertész, és épp nemrég lett egy nagy kertje a Mátrában. Hamarosan Péter is visszaírt a lakásfelújítós kérdésére – és nem mást, hanem magát ajánlotta. Ők ketten hamar találkoztak is a hirdetést feladó házaspárral, és bevontak a munkába egy profi díszletfestőt – így lett teljes a csapat.
Kerekes Viktória és Horgas Péter – persze nem a mostani munkaruhájukban, hanem nosztalgiából, no meg humorból a színháziban. Fotók: Sebestyén László
„Úgy éreztem magam, mint aki komornát keres és hercegnőt talál” – nevet Viki. Kiderült, hogy nagyon jól tudnak együtt dolgozni Péterrel, „teljes a flow”, és persze az is, hogy Péter is legalább annyira otthon van a kertészkedésben, mint Viki a belsőépítészetben.
Aztán amikor elkészültek az első komplett felújítással, Péter feltette a kérdést: „nem akarunk-e ezzel rendszeresen foglalkozni?”
Péter elkészítette a Dr.HorKer dizájnját, Viki szöveget írt hozzá, és már kész is volt az új Facebook-oldaluk – a megrendelések pedig innentől kezdve dőltek. „Olyan volt ez a tavasz, mint egy gejzír, felrobbant – és aztán a nyár elején vége is lett, pont ugyanolyan hirtelen” – fogalmaz Viki. Aztán augusztusban két interjút követően újraindult az egész, és most megint „kapkodjuk a levegőt.”
A Gólem Színház épülő, Csányi utcai központjában találkozunk, ahol a vakolatig levert falak és számomra felismerhetetlen szerszámok közt Viki teljesen otthonosan mozog még a fotózás kedvéért fricskaként felvett tűsarkújában és koktélruhájában is. (A független társulat több darabjában is játszik.)
„A párom szerint van valami szerszámfétisem” – mondja Viki a fotózás közben. Fotók: Sebestyén László
Az interjú után pedig már rohannak is tovább, mert megint egy hatalmas lakásfelújításban vannak benne. Náluk a lakás kulcsa, azt mondják, a megrendelők mintha picit még jobban is bíznának bennük amiatt, hogy ismert emberek. Lehet, hogy menő, ha egy színésznő és egy látványtervező dolgozik valaki kertjében?
„Megtervezzük, kitaláljuk, utánajárunk, hozzuk a szakembereket, és amihez van képzettségünk és készségünk, azt meg is csináljuk mi magunk” – mondják, amikor azt kérdezem, a kétkezi munkában mennyire vesznek részt személyesen. Péter szerint azért sok kérdés merült fel egy lakás felújításánál annak kapcsán, hogy ők maguk meddig mehetnek el, mint szakemberek.
Horgas Péternek nem idegen a fizikai munka, színházi és filmes díszletei készítésében is részt vesz. Fotó: Sebestyén László
„Olyan művészeti többletet próbálunk hozzáadni, amitől ez sajátos lehet. Nem vagyunk burkolók és szobafestők, de ismerünk sok szakembert, akár a színházi és filmes világból is. Ők most ugyanúgy keresik a helyüket.”
Akárcsak a színházban
„Én épp ma reggel, tusolás közben fogalmaztam meg magamnak, hogy mi is az pontosan, amit csinálunk: kreatív tervezés és kivitelezés. Akárcsak a színházban: kell hozzá kreativitás, intuíció, teherbírás. A kertben azt érzem, ha jó rendező vagyok, azok a palánták szépen fognak játszani” – fogalmaz Viki.
Talán jókor voltak jó helyen, hiszen hatalmas mesterhiány van az országban, és ők legalább tapasztaltak, volt már dolguk a színházban, az életben jó pár szakemberrel. Már van is egy izgalmas megrendelésük a jövő tavaszra, aki megkereste őket, azt mondta nekik: azért szeretné, ha ők ketten elvállalnák, mert nem akarja még egyszer azt hallani egy szakitól, hogy „de mi ezt így szoktuk”.
Viki szerint az is sokat segít, hogy
empátiával állnak a munkához, és nem a saját ízlésüket tukmálják rá a
megrendelőre, hanem „az illető agyával és lehetőségeivel gondolkodunk”.
„Szerencsések vagyunk, mert valamennyire ismernek bennünket azok, akik megkeresnek. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy beléptünk egy olyan kertbe, ami az én ízlésemtől nagyon távol állt, de azért tudtunk volna vele mit kezdeni, Péter készített is rá tervet – de aztán nem lett belőle semmi. Talán nem véletlen” – mosolyog Viki.
Finoman rákérdezek, hogy ilyenkor mondjuk a gazolást is az este még királynői szerepből másnapra munkásruhába átöltöző színésznő végzi-e, és mintha nem is értenék a kérdést. Mindent ők csinálnak, amit csak tudnak – kivéve persze a tízméteresnél magasabb fák kivágását –, gazolnak is, hiszen az is hozzátartozik.
„Nagyon szép dolog beültetni a hortenziát, de ahhoz előbb fel kell ásni a földet, ki kell rángatni a gyomokat, trágyázni kell” – teszi hozzá Viki, aki szerint van olyan, hogy hetekig csak kapirgálja az ember a falat, de motiváló, hogy mindjárt jön egy időszak, amikor lehet megint álmodozni a papír fölött, színeket választani. „Egyszer egy olyan falat kellett valahol megtisztítanunk, amire valaki egész gyerekkorában ragasztgatta a fotókat, legalább két-háromszázat. Megkérdeztem tőle: nem szakad a szíved? Erre ő azt mondta: ha nem kaparjuk le a múltat, hogyan festünk jövőt? Szóval a különféle technikák mellett még ilyen szép gondolatokat is kapunk bónuszként.”
Viki azt mondja, ma már annyi a munkájuk, hogy először fordult elő vele: idén őszre visszamondott egy filmes felkérést. „Számomra elképzelhetetlen, hogy kiszálljak abból, amit elvállaltam. Másrészt amit az elmúlt fél-egy évben tapasztaltam a színházi világban, a politikai-társadalmi botrányoktól a járványügyig, az olyan mértékű kiszolgáltatottságot jelent, amivel én már nem tudok mit kezdeni, ennél nagyobb a szabadságigényem. Persze boldogan megyek a felújítópróbáimra, játszom öt előadásban, és forgatni, sőt szinkronizálni is fogok, de most főleg a Dr.HorKert szeretném építeni. Mert ez teljesen rajtunk múlik, nem sok-sok külső tényezőn.”
Pétert pedig már csak az is ösztönözte a különmunkára, hogy jövedelmének egy részét az elmúlt években támogatásokra költötte, de a pandémiával úgy látszott, hogy erre a szerinte csak luxusnak nevezett kiadásra nem lesz keretük. „Miközben akik korábban rászorultak a segítségünkre, azok most még kiszolgáltatottabbak” – mondja, hozzátéve, hogy emiatt is kell neki valami olyan jövedelemforrás, ami eddig nem, vagy csak alkalomszerűen volt. Merthogy a szakmájában sokszor előfordult, hogy nem volt elégedett például egy bútorral vagy egy-egy díszletelemmel, és olyankor nem volt rest maga nekifogni a megjavításának.
„Ha mást nem, egy saját ecsetvonást mindig belerakok a díszleteimbe” – mondja.
Mint egy sportoló
Nem áltatják magukat: tudják, akkor lesz folyamatosan megrendelésük, ha sok munkát tesznek a vállalkozásba. „Egy fogorvosnak is két-három évig tart, míg felépít egy praxist” – vonnak párhozamot. „Persze az már kérdés, hogy kell-e nekünk mondjuk nyolc év múlva is kétméteres létráról falat csiszolnunk, vagy találunk magunk mellé munkatársakat” – mondja Viki, aki bevallása szerint mindennap úgy kel, hogy bemelegít a fizikai munkához, este meg nyújt, mint egy sportoló.
A Dr.HorKer egyelőre csak brand, nincs mögötte önálló cég. A tervezést a Péter által alapított Artevia Kft. keretében végzik, míg a fizikai munkákat a Karito Bt. számlázza, Viki egyelőre gyes mellett dolgozik. És hogy mennyi az ismertség felára? Azt mondják, még olcsóbbak is a piaci átlagnál – legalábbis egyelőre. Amikor pedig azt kérdezem, eltartaná-e már kettejüket a közös vállalkozás, ha teljes munkaidőben erre koncentrálnának, rövid gondolkodás után mindketten rávágják: igen, bár attól függ, mekkora áldozatot hajlandók mindezért hozni. A színházi-filmes világból ugyanis egyikük sem akar kiszállni, sőt Péter továbbra is aktívan foglalkozik közéleti kérdésekkel.
Névjegyek:
Horgas Péter 1988 óta az ország szinte valamennyi színházában, alternatív csoportokban dolgozott díszlet- és jelmeztervezőként, televíziós csatornák, játékfilmek látványtervezője. Több oktatási intézményben tanított, számos kulturális, esélyegyenlőségi és emberjogi programban vett részt vagy indított el. Ő szervezte 2015-ben a gyermekéhezés ellen kiálló Nemzeti Minimum nevű civil kezdeményezést, részese több civil összefogásnak, amelyek a mélyszegénységben élő gyermekeket és családokat segítik, a Főnix Mozgalom egyik alapítója.
Kerekes Viktória a Színművészeti Főiskola
után a Katona József Színházhoz szerződött, majd tag volt a Budapesti
Kamaraszínházban, aztán a kecskeméti Katona József Színház, a Madách Színház következett,
és legtovább, 2004-2017 között az Örkény István Színház társulatának volt tagja.
Évekig szerepelt a Jóban Rosszban című televíziós sorozatban is, most
szabadúszó, többek között a Gólem Színház produkcióiban játszik.
