Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

„A nyereség mérhető, de mögötte mindig az emberi kapcsolatok állnak” – Kapitány István a Menedzserszövetség új elnöke

Hét kiemelkedő menedzsert díjazott a Menedzserek Országos Szövetsége, Szirmák Botond Provident-vezérigazgatót pedig Kapitány István, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke váltotta az elnöki székben. Kapitány az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetne a mentori rendszerre.

26 éve egyetlen díjjal kezdték, ma már hét kiemelkedő vezetőt díjazott a Menedzserszövetség szokásos éves gáláján március 7-én. Idén azonban egy másik fontos dolog is történt: Szirmák Botond leköszönő elnök ötéves elnöki munkáját Kapitány István vette át. A Menedzserszövetség egy sajtóreggelin számolt be az új irányokról, bemutatkoztak a jelöltek és még egy heves, de konstruktív genderkvóta vita is belefért a kávé mellé.

„Én azt láttam a Menedzserszövetségen, ami pontosan megegyezik azzal az üzleti meggyőződéssel, ami hozzám is közel áll. Méghozzá, hogy egy vezetőnek abban mérhető a sikere, hogy hány fiatal menedzsert juttat kiteljesedéshez” – mondta kérdésünkre Kapitány István. Tavaly ő kapta az Év Menedzsere Díjat, ami után elindult egy mentorprogram vele és tizennyolc másik felsővezetővel. Annyira sokat tanult ő is ez alatt az idő alatt, hogy számára nem volt kérdés, elvállalja-e az elnöki posztot, ha lehetőség adódik rá.

Szirmák Botond és a szervezet ügyvezetője, Buday Kollárik Tímea annál inkább gondolta elrugaszkodottnak a felkérést. Esélytelennek hitték, hogy Kapitány vállalja az időbeosztásával. Megpróbálták, felkérték, januárban pedig a tisztújító közgyűlés 100 százalékos szavazati aránnyal választotta meg. A mandátum március 8-ától három évre szól. „Bár a nyereségesség mérhető és azt gondolom, én is azért futottam be nemzetközi karriert, mert gazdasági eredményt hozott, amit csináltam, de azt csak úgy lehet hozni, ha felkészült menedzseri gárda áll az ember mögött. Azt pedig nem lehet emailekkel elérni, csak egymás segítésével” – folytatta Kapitány. Szirmák Botond sokat tett a szervezet láthatóságáért, új tagok toborzásáért és a hatékony operatív működésért, Kapitány szerint ezért nincs szükség irányváltásra.

Szeretné, hogy még több magyar csúcsvezetőt nyerjenek meg a céljaik támogatásához, és hogy szervezet bekapcsolódjon az európai körforgásba. Ennek első lépéseként a CEC European Managers a napokban akkreditálta a Menedzserszövetséget tagjai közé.

Idén két új díjat alapítottak, az Év Női Menedzsere és a Jövő Menedzsere Különdíjakat, a sajtóreggelin így a női kvóta kérdésköre is felmerült. A női különdíj alapítása pótolja-e annak a hiányát, hogy az esemény egyik legfontosabb díját, az Év Menedzsere Díjat elvétve kapták meg eddig női vezetők. A szervezetben jóval 20 százalék fölött van a női tagok száma, de a díj jelölőbizottságban csak egy nő van. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy stratégiai alapokra kell helyezni a női foglalkoztatottak és vezetők számának növelését, hogy végre ne kelljen kiélezni és kampányosítani a kvótatémát, ami kontraproduktív is lehet. Kapitány István tapasztalata szerint az előítéletek helyét szerencsére hamar átveszi a teljesítmény, ifj. Chikán Attila pedig a vásárlók és fogyasztók kezébe helyezte a megoldás kulcsát.

„Ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a fogyasztók, mi vagyunk a választók, mi vagyunk a munkatársak és a családtagok is. Mi döntjük el, milyen cégekben bízunk meg.”

A 26. Év Menedzsere Díjátadó Gála díjazottjai

Az Év Menedzsere: Várkonyi Viktor, tervezési divízió vezérigazgató, Nemetschek Csoport

Az Év Fiatal Menedzsere: Ratatics Péter, ügyvezető igazgató, MOL Magyarország és MOL-csoport fogyasztói szolgáltatások divízió.

Az Év Menedzsere Életműdíj: Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, tulajdonosa

A Menedzserek a Társadalomért Különdíj: Czakó Borbála, HBLF elnök, EY stratégiai tanácsadó

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs különdíjasa: Ifj.Chikán Attila, vezérigazgató, ALTEO Nyrt.

Az Év Női Menedzsere: dr. Békefi Veronika, N-U-R Travel
ügyvezető igazgatója

A Jövő Menedzsere: Suppan Márton, a PEAK alapítója, a fintech.hu alapító főszerkesztője.

 

Az élet egy vígjáték - egy szadista író tollából.