Nettó 8 óra, és menj haza játszani!

Csanády István szembe megy az árral. Van egy 30 fős startupja, amely most kapott 2 milliárd forint befektetést, nem is akárhonnan, hanem a Revolut és a Spotify egykori befektetőitől. Alkalmazásuk, […]


Bővebben

Jól mulattam! Köszönöm! – Az utolsó találkozás Vekerdy Tamással

Egy hónappal ezelőtt, szeptember 9-én találkoztunk. Hétfő reggel tízre beszéltük meg az interjút, kérte, hogy menjek ki Dunakeszire. Az Orbital Strangers is jött velem, gondoltuk, könnyebb, ha egy lendülettel vesszük fel az anyagot, és csináljuk meg hozzá a képeket is. Szitált az eső, amikor a ház elé értünk – egy kis kertes ház a Dunától pár percre lévő csendes utcában. Ő nyitott ajtót a csengetésre, mosolyogva üdvözölt minket a kapuban, beinvitált, és azt mondta, a cipő nyugodtan maradhat.

„Mi használjuk a lakást” – mondta (és itt a használjukon volt a hangsúly), és valahogy ebbe a félmondatba is fért egy adag Vekerdy-bölcsesség. Kérdezte, kérünk-e mosdót, kávét, mielőtt belekezdünk, a kávét választottuk, mindhárman másfélét.

Mosolygós hümmögéssel tudomásul vette, hogy tejjel, anélkül, röviden vagy hosszan, és pár percre eltűnt a konyhában. Régimódi fonott szegélyű tálcán hozta be a bejárattól balra nyíló dolgozószobába, aztán túlestünk a fotózáson. Kapcsolgattuk a lámpákat, volt álló, fali, asztali, játszottunk a fényekkel, ezt is derűsen tűrte. Aztán kikísérte a Forbes fotósait, Aknay Csabát és Kotschy Gábort, én ott maradtam vele kettesben, és ő mesélni kezdett. A gyerekkoráról, szüleiről, nagyszüleiről, szerelmeiről, a kamaszkori álmairól, ’56 zűrzavaráról-mámoráról, az azt követő kiábrándulásról, depresszióról, az ókori görög gondolkodók irigylésre méltó életéről és édes semmittevéséről. Aztán persze Rudolf Steinerről, a Waldorf-pedagógiáról, a gyereknevelésről, a pszichológiáról, irodalomról, Rejtő Jenőről, színházról. Sűrű tudás és sok anekdota fért abba a hanganyagba, amit a telefonom diktafonja rögzített. 1 óra 47 perc 33 másodperc, 175,6 megabájt.

Dunakeszin, 2019. szeptember 9-én (Fotó: Orbital Strangers)

Dunakeszin, 2019. szeptember 9-én (Fotó: Orbital Strangers)

A betegségéről nem beszéltünk. Láttam persze, hogy le van fogyva, tudtam, hogy volt egy operációja valamikor a nyáron, de nem firtattam. Nem tűnt olyannak, mint akit érdekel vagy meghatároz a betegsége.

Annyit mondott csak, hogy „matuzsálemi korúnak” érzi már magát, de ezt olyan friss szellemmel és olyan derűvel mondta, hogy csak kuncogtam rajta. 

Két héttel később küldtem át neki a kéziratot, kértem, ha tárgyi tévedést lát, szóljon. Nem válaszolt egyből, másnap sms-ben rákérdeztem, megkapta-e. Közeledett a nyomdanap. Az sms-re egyből hívott, szabadkozott, hogy nem reagált korábban, de hétfőn rosszul lett, és azóta az ágyat nyomja, egy vidéki előadását is le kellett mondania, pedig ilyet soha nem csinált még. Kérdeztem (csütörtök volt, szeptember 26.), hogy jobban van-e már, javul-e az állapota, mire azt mondta:

„Hát azt nem mondanám. De olyan unalmas ez, erről ne is beszélgessünk.”

Két apró pontosítást javasolt a cikken, megköszönte, és azzal búcsúztunk, hogy valószínűleg nem tud eljönni a szokásos őszi egész napos rendezvényünkre, a Forbes Flowra. Másnap hivatalosan is lemondta. A nagyszínpadra vártuk volna október 4-ére egy beszélgetésre, tudtuk, hogy sokan kíváncsiak rá, mert rá mindig sokan kíváncsiak. Több mint ötven könyv, több ezer Nők Lapja-cikk, előadások sokasága után is rengetegen kerestek és találtak kapaszkodót a gondolataiban. Hiába mondta szinte ugyanazt évtizedek óta, az valahogy mindig friss fogódzót jelentett, és épp mert évtizedek óta ugyanazt mondta, ez tette hitelessé.

Egy hónappal ezelőtt az interjú végére elvonultak a felhők és kisütött a nap. Búcsúzásképpen megajándékozott egy könyvvel, az És most belülről… Álmok és Lidércek című duplakötet sok mindent megmagyaráz abból, miért gondolkodott úgy Vekerdy Tamás a gyerekekről, az iskoláról és az életről, ahogy gondolkodott. Kicsit ugyan már fáradtnak látszott, mintha megkönnyebbült volna, hogy végeztünk, mégis visszaült a karosszékbe, és alaposan átgondolta, mit írjon bele:

„Jól mulattam! Köszönöm!”

 


 

"Az üzlet üzleti része sosem érdekelt igazán"

Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója