A munkájukat elveszítő fiatalok 37 százaléka a járvány miatt vált állástalanná. Bár 17 százalék azóta már talált állást, 20 százalék még mindig álláskereső.
A fiatalok 37 százaléka veszítette el az állását a pandémia miatt – derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves jelenleg állásban lévő és munkanélküli fiatalok körében vizsgálta a koronavírus-járvány hatásait.
Budapesten könnyebb
A munkájukat a járvány miatt elvesztő fiatalok két táborra szakadtak. A megkérdezettek 17 százaléka talált magának új munkahelyet az előző elvesztése után. Budapesten voltak a legnagyobb arányban azok, akiknek sikerült az elveszített állásuk helyett újat találni (33 százalék a 17 százalékos átlaggal szemben). 20 százalékuk viszont azóta még nem tudott elhelyezkedni.