Megkezdődött a Lánchíd felújításának egyik leglátványosabb szakasza, amikor szétkapják a pályaszerkezetet. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel azt közölte, hogy az egy hónappal ezelőtti lezárás óta szinte kizárólag bontási munkákat végeznek, eltávolították a dísz- és közvilágítást, felmarták az aszfaltot az úttestről és bontják az útpályaszegélyt.
Bő egy hete zajlik az útpálya bontása is az elöregedett vasbeton pályalemezt a híd közepétől két irányba indulva „felszeletelik”, majd az egyenként két-három tonnás darabokat kiemelik és elszállítják – írja a BKK.
A kiemelt darabok helyén egyelőre óriási lyukak maradnak, ezeken keresztül látható a híd tartószerkezete. A szakemberek megvizsgálják és eldöntik, milyen javításokra van szükség a szerkezetben. A két bakdaru, amiket a hídra emelnek, már elkészült, ahogy a sínpályarendszer is, amin a daruk közlekednek majd.
A Lánchíd felújítása május közepén kezdődött a Duna medrének fém- és lőszermentesítésével, majd a pesti oldalon felállították a toronydarut, átépítették a Clark Ádám teret és elkészítették a Lánchíd függesztett állványzatát. A budai oldalon június végén állították fel a toronydarut. A híd felújítása a jelenlegi ütemterv szerint 2023-ban zárul.
További képek a BKK Facebook-oldalán.