A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Vásárlás közben észre sem vesszük, de hamarosan eltűnik a valódi és a virtuális határa

A Las Vegas-i Shoptalk konferencián a vásárlás jövőjéről volt szó. Egyre jobban összekapcsolódik az internet és a fizikai világ, és ez erre a területre is igaz. Peresztegi Zoltán, vendégszerzőnk írása.

“Összenő, ami összetartozik” – Willy Brandt elhíresült 1989-es mondása ugyan Nyugat- és Kelet-Németország egyesítése kapcsán hangzott el, azonban akár a Las Vegas-i ShopTalk 2017 konferencia mottója is lehetett volna. A világ minden részéről, de elsősorban azért az internet hazájából, Amerikából, több mint 2000 cég 5500 képviselője által látogatott konferencia szakmai beszélgetéseiben és prezentációiban is egy külső fülek számára kémiai képletnek hangzó kifejezés tűnt fel: O2O. Jelentése pedig Online to Offline, azaz az internet és a valós világ kapcsolata. Úgy tűnik ugyanis, hogy

a két világ, a virtuális és a fizikai, kezd átjárhatóvá válni és eljött az ideje, hogy a gyártók és kereskedők ne külön csatornaként tekintsenek rájuk.

Az internetes kereskedelem legnagyobb előnyei között, a boltok üzemeltetésénél alacsonyabb költségek mellett, a 100 százalékos mérhetőségét szokták említeni. Az internet döntötte meg például az évtizedes reklámos közhelyt, mely szerint a reklámra költött összeg fele ablakon kidobott pénz, csak nem tudjuk melyik fele az. De nem csak az internetes reklámhatékonyság növekedett az internet adta mérhetőséggel, az oldalak látogatóiról immár nemcsak összesített statisztikákat, de egyedi jellemzőket is megtudhatunk és számukra egyedi ajánlatokat is tehetünk. A számítási kapacitások emelkedésével és a költségük csökkenésével pedig elindult a nagy adat, azaz a big data forradalma. A fizikai világban azonban nem volt olyan egyszerű ugyanazokat a számokat produkálni. A fizikai boltok forgalmáról nem készültek elemzések, nem volt mérhető, milyen hirdetések hatása miatt jöttek be a vevők, ahogy az sem, hogy milyen terméket néztek a vásárlók, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve elhagyták a boltot.

shoptalk_2017_02

Fotók: Shoptalk

Bemászik az internet a boltokba

Mára azonban fordult a kocka és a minden ember zsebében lévő okostelefonok segítségével az internetes mérhetőség elért a fizikai boltokba is. A ShopTalk konferncián például több olyan cég is bemutatkozott, akik a boltokba telepített eszközök segítségével a vásárlókat nem csak centiméteres pontossággal tudják követni, de számukra, korábbi látogatásaik vagy böngészési történetük alapján üzeneteket, javaslatokat és ajánlatokat is tudnak küldeni. A világ boltjának számító Amazon pedig az internetes egygombos fizetés bevezetése után immár a fizikai boltokba is elhozta a pénztárak nélküli fizetést – a vevő az árukat egyszerűen a kosarába pakolva távozik – a fizetés pedig a háttérben történik digitálisan.

Jön az AR

A fizikai és a virtuális világot köti össze a kiterjesztett valóság (AR) is, amely egy technikai eszköz (legtöbbször okostelefon vagy tablet) segítségével turbózza fel valós környezetünket. A mindössze két éve alapított Perfect Corp. YouCam alkalmazását például már 400 millióan töltötték le és közel 100 millióan használják minden hónapban arra, hogy sminket, körömfestéket vagy például napszemüvet próbáljanak fel telefonjuk segítségével akár egy boltban, akár otthon. Végül

a világok közötti határok teljesen elmosódnak, amikor világmárkák olyan virtuális termékeket dobnak piacra, amelyeket csak és kizárólag Snapchat filterként, azaz avatarunk megszépítésére használhatunk.

Jön az AI

Természetesen a 2017-es év legfelkapottabb trendje, a mesterséges intelligencia (AI) is fontos szerepet kapott a konferencián. Az ugyan még sokak számára nem világos, hogy milyen világban fogunk 3-5 év múlva élni, mekkora szerepet engedünk át a gépeknek a döntéseinkből (véleményem szerint nagyon sokat), azonban ma már nem csak a technológiai cégek számára elkerülhetetlen, hogy AI stratégiával rendelkezzenek. Példaként a jövőben vásárlásainkat virtuális asszisztensek végzik, akik fotóink, a ruhagyártók méretezése és a trendek alapján automatikusan rendelnek ruhákat, természetesen a megfelelő méretben. De ha valami oknál fogva a kiszállított ruha a vevőnek mégsem tetszene, a rendszer tanul a hibájából és legközelebb nagyobb valószínűséggel küld olyat, ami igen. De az egyes termékek árát is gépek határozzák már meg: az Amazon például minden nap többször optimalizálja katalógusa több mint felének árát, ezzel maximalizálva profitját. És az ügyfélszolgálat sem a régi: a vásárlók kérdéseit csetbotok értelmezik és mindenféle emberi beavatkozás nélkül válaszolnak egész mondatokban.  

A kígyó tehát lassan saját farkába harap, a kör bezárul. Gépek vásárolnak gépektől, a kérdés csak az, melyik gépnek lesz erősebb hatalma: a kereskedőket tömörítő platformok legyőzik-e a vásárlókat összefogó közösségeket.

Ez a ma még nehezen felfogható kérdés 3-5 éven belül teljesen átrendezheti a világ kereskedelmi struktúráját. És aki mindezzel közelebbről és mélyebben is szeretne foglalkozni, az látogasson el a ShopTalk konferencia európai állomására Koppenhágába 2017. október 9-11. között.

Peresztegi Zoltán (Los Angeles), 
tanácsadó, MarketplacePodcast.com

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”