Álcafüstöt igen, olajkieresztőt viszont nem igazán építenek az autókba, a gyártó azt is elmondta, miért.
Csibészes mosoly, kissé kormos inggallér. Precíz mozdulatok a kormányon, a visszapillantóban pedig három, terroristákkal megpakolt terepjáró. Golyózápor. A főhős időnként megnyom egy gombot, és eggyel kevesebb autó marad a visszapillantóban.
Aki látott már kémfilmet, az tudja, hogy a titkosszolgálati munkatársak a világ megmentése közben spéci autócsodákkal mentik az irhájukat, és pöckölgetik tovább a túlvilágra a rosszfiúkat. De tényleg lehet ilyen verdát kapni? A válasz: naná!
Mit tesznek bele?
Az amerikai Forbes felkeresett egy céget, akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy autókat alakítanak át problémaállóvá – a probléma jelenthet robbanást, lövést, autóból kirángatást, és üldözést (mindent, amiben egy átlagember valószínűleg nem fog belekeveredni). Nézzük, milyen extrákat tudnak belepakolni egy átlagos autóba.
Robbanás elleni védelem
A házilag barkácsolt robbanóeszközök, gránátok, csőbombák által szétvetett srapnelek okozzák a legtöbb sérülést, ezért egy olyan anyaggal látják el az autó padlózatát, ami képes felfogni ezeket a repeszeket.
Defektet okozó eszközök
A kémfilmektől a rajzfilmekig rendre felbukkannak az autó végéből kipottyanó tüskés vasdarabok, amikre ráhajtva azonnal pördülnek, borulnak és robbannak az üldözők – ez pedig egyáltalán nem fikció. A menekülőautó sofőrje egy (védőborítással ellátott) kapcsolóval tudja a hátsó kerekek mögé szerelt, defektet okozó kis szerkezeteket kioldani. A többit elintézi a fizika.
Külső mikrofon
Arra az esetre, ha beszélnie kell a sofőrnek valakivel, aki nincs az autóban, és ehhez nem szeretné leengedni az ablakot.
Különleges, laposan is használható gumik
Defekt ide vagy oda, ezekkel a speckó gumikkal akár 80 kilómétert is meg lehet tenni majdnem 100 km/h-s sebességgel, ami elegendő ahhoz, hogy biztonságos távolságra jusson az, akit nagyon-nagyon el akarnak kapni.
Álcafüst
Ez egy új opció, még nem találtam ki, hogy mire jó igazán, azon túl, hogy a gazdag szülők csemetéi most kaptak egy igen drága bulikelléket. (A gyártó szerint segíti a menekülésben, de ehhez izomból kell üresben nyomni a gázpedált, hogy felforrósodjon annyira a kipufogó, hogy aktiválódni tudjon a füst)
Rázós kilincs
Emlékeznek azokra az öngyújtókra/tollakra, amikkel az iskolai mókamesterek szívatták a gyanútlan áldozataikat? Na, ez az ötlet annyira frappánsnak bizonyult, hogy a védekezésben is hasznát veszik, egy gombnyomással feszültség alá lehet helyezni a kilincseket, hogy a támadónak elmenjen a kedve az ajtófeltépkedéstől.
Olajkieresztő
A gyártó mindig elmondja, hogy teljesen felesleges ilyet beszerelni, mert semmi értelme, maximum a rajzfilmekben tud elcsúszni egy autó egy olajpacán.
De ki vesz ilyet?
Természetesen az üzlet a szabadok és bátrak földjén pörög a leginkább, az iraki konfliktus csúcspontján volt hogy 1500 Humvee átalakítására kaptak megrendelést a hadseregtől vagy a katonai magánvállalatoktól. Emellett sok megrendelés jön Mexikóból és Brazíliából, ahol a drogkartellek úgy csapkodják le egymás embereit, ahogy annak idején Jani bácsi a vasárnapi ebéd előtt a konyhai legyeket egy összecsavart Népszabadsággal. Egyre népszerűbb a celebek és politikusok körében is, akiknél fenn áll a veszély, hogy megpróbálhatják elrabolni őket.
Mennyibe kerül?
Az autó árán túl a cég kb hatvanezer dollárért szereli be az alapcsomagot, amiben az autó működtetéséhez szükséges részek (akkumulátor, benzintank stb) biztonságát erősítik meg, állítanak a felfüggesztésen, és megerősítik az ablakokat a kisebb kaliberű lövedékek ellen.