A magazin

Így épített a nulláról félmilliárdos játékboltot az erdélyi matektanár

G. Tóth Ilda
2021. december 03. 5 perc olvasás

„Ha annak idején a burattinós Gyuri bácsi kifizet, most nincs Fakopáncs” – Szabó István szerint ennyin múlt, hogy a rendszerváltás után elindította fajátékboltját. Miután a pesti kereskedőtől nem kapta meg időben a pénzt az Erdélyből beszállított kisvonatokért, matektanár lévén azonnal osztott-szorzott, és üzletet alapított. Bár termékeinek többsége ma is import, azt mondja, akit lehetett, igyekezett felkarolni a hazai játékkészítők közül. És szinte nincs ma gyerek Magyarországon, akinek ne volna otthon legalább egy kirakója vagy építőkockája a Fakopáncsból. A cég története a decemberi Forbesban.

„Ajánlottak havi 4200-at, és azzal kecsegtettek, hogy pénteken munka után lemegyünk a Duna-partra halat enni. Jónak ígérkezett a környezet, a kollégák is, nekem meg mindig is matekos agyam volt, hát picit számoltam, és rájöttem, hogy jobban járok a Kalászi úti iskolával, mint a 4500 forintos martonvásári gépészmérnöki állással, ami napi negyven perc közlekedéssel járt volna. Nem bántam meg” – meséli Szabó István, hogyan választotta inkább a matektanári pályát, miután 1985-ben Székelyföldről egy szerelem – majd házasság – miatt Pestre költözött. (Előzőleg persze tanári és mérnöki diplomát is szerzett Marosvásárhelyen.)

Matekos agya az elmúlt csaknem harminc évben a vállalkozásában is sokszor jól jött, és az interjún is csak úgy löki a számokat. Fejből tudja, hogy most éppen hatezerféle játék van abban a Baross utcai üzletben, aminek a hátsó részében beszélgetünk. Gondolkodás nélkül sorolja az évszámokat, ahogyan azt is, hogy mikor mi mennyibe került, és hogy melyik hónapban hány dollárt fizetett egy-egy konténer Ázsiából hozott termék szállításáért.

Fotó: Orbital Strangers

Ceaușescu kivégzése után a harmincas évei elején járó István felszabadultan járt rokonlátogatóba Erdélybe, és az egyik ilyen kiruccanásról hozott az akkor kétéves fiának, Bálintnak egy kis favonatot.

„A feleségem mondta, hogy Magyarországon mennyire drágák a fajátékok, miért nem próbálom meg eladni, amit kint vettem.” Azon nyomban be is sétált az akkoriban a Ráday utcában működő Burattino játéküzletbe. „Mondtam a tulajnak, Gyuri bácsinak, hogy én tanárember vagyok, elég, ha annyit fizet, hogy kijöjjön belőle a 127 forintos vonatjegy, meg egy kis kávé és egy-egy szappan az eladóknak, és szívesen hozok be neki fajátékokat.” Aztán a hónap végén, amikor ment a jussáért, mindig úgy kellett kiimádkoznia „Gyuri bácsiból”, ami neki járt. Úgy tűnt, a holmi nem kelendő.

„Egyszer észrevettem, hogy például a kedvencemet, azt a gyönyörű duplaszárnyas piros farepülőt, amit egy egér vezetett, 850 forintért tette ki, pedig én 105-ért hoztam neki. Hát persze, hogy annyiért nem vitték el! Na, ekkor vetette fel egyik tanárkollégám, hogy miért nem nyitunk boltot mi. És nyitottunk. Vagyis ha annak idején a burattinós Gyuri bácsi időben kifizet, most nincs Fakopáncs. Aztán pár éve, már rég nyugdíjasként bejött hozzám az öreg, hogy mit ajánlanék az unokájának, és örömmel nyugtázta, hogy a hagyománya jó kezekbe került.”

István azt mondja, akit csak tudott, felkarolt a magyar készítők közül.

A kesztyűbábokat például évtizedek óta Mohácsi Ildikó, a Puppet-World Kft. alapítója tervezi és varrja nekik. „Egyszer egy rövid időszakra mástól rendeltünk bábokat, de azok olyan ormótlanok voltak, hogy akadt köztük, amit csak zebrapintynek hívtunk, mert nem lehetett eldönteni róla, hogy zebra vagy pinty” – nevet István.

Nem tagadja, hogy a kínálat nagyjából háromnegyede ma is a Távol-Keletről jön.

A 90-es évek közepétől rendszeresen látogatták a nemzetközi játékvásárokat – főként a nürnbergit –, hogy beszállítók után nézzenek. Csaknem húsz éve vásárolnak a világszinten elismert kínai Viga Toystól, vagyis Lolitától és Bryantől – a tulajdonos házaspár a külföldi vevők, például István kedvéért vette fel ezeket a neveket. „Kezdetben egy pici műhelyük és raktáruk volt, szinte bicskával faragták a játékokat, ám annál több jószándékot és szakértelmet tapasztaltunk felőlük. Azóta viszont hatalmasat nőttek, és már minőségi problémák sincsenek a termékeikkel – mondja István. – Lolita állandóan azzal jön nekem, hogy:

»Steve, mondd meg, mit szeretnél, és mi azonnal megtervezzük és legyártjuk!«

Megnézik a katalógusunkat, és ajánlkoznak, hogy ezt-azt ők kihozzák nekünk olcsóbban, mint a magyar gyártók. De én szoktam nekik mondani, hogy »my Hungarian friends’ work! Nem cserélem le, akármennyivel olcsóbb a tiétek!« Erre Brian rendszerint vitába száll Lolitával, és elmagyarázza neki, hogy »Steve-nek vannak magyar barátai, akik fontosabbak, mint az, hogy mi olcsóbban csinálnánk.«

Arról, hogyan terjeszkedett a játékbolthálózat Budapesten, hogyan építették fel a webshopot, és hogyan érintette őket a covid és a szállítási mizéria, a decemberi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!