A haveri kapitalizmus eredményeit elfogadjuk és kifizetjük. Ebből kellene majd exportvezérelt gazdaságot építeni. Szendrői Gábor vendégírása.
A szerző M&A tanácsadó.
A 80-as években voltam kisgyerek. Bátyámmal és öcsémmel együtt vasútmodell-mániások voltunk. Egyszer kaptunk egy gyönyörű, színes katalógust, tele jobbnál jobb modellekkel. Csorgott a nyálunk, mindent is meg szerettünk volna kapni belőle, hogy beépíthessük a terepasztalunkba. Nagyapám kis mosollyal a szája csücskén csak annyit mondott: „ahhoz a Bécsi út végére kell mennünk”. Fellelkesültem, hiszen én tudtam akkor már, hogy buszra, villamosra szállva akárhova eljuthatunk! Felkiáltottam: akkor szálljunk fel a buszra és menjünk oda! Nagyapám rám nézett és kicsit elkomorodva azt mondta: „csak a határig jutnánk…”
Ez a mondás belém égett. És ez a mondás jutott eszembe a múlt héten, amikor Horvátországban jártam egy tranzakciós céltársaság tulajdonosával beszélgetni. A négy órás beszélgetés során három esetben kellett különféle kontextusokban végig hallgatnom, hogy a horvát cég egymástól független ügyekben három alkalommal akarta a harmadik országbeli beszállítóját magyar beszállítóra cserélni.
Csakhogy ez egyik esetben sem járt sikerrel.
Egyik alkalommal a magyar vállalkozó a próbamunka során százezer euró nagyságrendű kárt okozott. A másik két alkalommal károkozás ugyan nem történt, de a magyar vállalkozó annyit bénázott, hogy többet nem hívták.
Amellett, hogy szégyelltem magam, az úton hazafelé azon gondolkoztam, hogy hogyan juthattunk idáig.
Persze lehet, hogy ez teljes véletlen. De a szerencsések, akik az utóbbi hónapokban akár üzleti, akár magánügyben Ausztriában vagy Horvátországban jártak, nem mind azt tapasztalták, hogy a nálunk bizonyítottan sokkal drágábban elkészült utak mennyivel rosszabb állapotban vannak? Mégis elfogadták és kifizették azokat.
Nem napi tapasztalat, hogy vállalkozóként és magánemberként háromszor is meggondoljuk, hogy bármit is külső féltől rendeljük meg, mert attól félünk, hogy a támogatás csak nekünk okoz több munkát?
Nem legyintünk mindannyian, amikor étterembe megyünk, hogy „aki tudott szolgáltatni, az már rég nyugaton dolgozik?”
Ez nekünk elég?
Ezek szerint igen.
Amikor nincs verseny, amikor nincs teljesítménynyomás, amikor a teljesítés rossz minőség mellett is elfogadásra és kifizetésre kerül, akkor az nem csak a kivételezett helyzetekben, hanem általánosan is rányomja a bélyegét mindenre.
Akkor álmodhatunk export-vezérelt növekedésről, de nem leszünk meghívva, hogy nemzetközi pályán játsszunk. Akkor marad a hazai. Akkor pont a határig jutunk.
Pedig „dolgozni csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes”, ahogy elemi iskolai osztályunk falára már a 80-as években is felvésték. Csak ha így teszünk, akkor tudjuk gazdaságunkat exportvezérelt növekedési pályára állítani.
Szendrői Gábor,
ügyvezető partner, Concorde MB Partners
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
