Latinul ír perbeszédeket az Apostoli Szentszéken és csak a Vatikánnak tartozik elszámolással Bodnár Zoltán, a katolikus egyházfő fellebbviteli bíróságának ügyvédje. Tízévnyi munka volt, hogy ennek az elit csapatnak tagja lehessen – egyetlen magyarként. Elmesélte, hogy milyen feltételeket kellett teljesítenie, és azt is, hogy mit gondol az egyházi visszaélések kezeléséről.
Elegáns öltöny, hátrafésült haj, szarukeretes szemüveg. Inkább egy jól menő üzletembernek tűnik, semmint a katolikus egyház feje, a pápa fellebbviteli bírósága, az 1908-tól működő Rota Romana ügyvédjének. Az Apostoli Szentszék legfelső igazságszolgáltatási fórumának mindösszesen 250 praktizáló ügyvédje van az egész világon, Bodnár Zoltán az első és eddig egyetlen magyar tagja. Ez a bíróság gyakorolja a pápa bírói jogkörét, ide fordulhat bárki, aki a Szentatyához fellebbez a házasságok érvénytelenítése, az egyházmegyék vagyonjogi, a szerzetesrendek peres ügyeit és a papok romantikus ügyeit illetően. Egyházjogi ügyvédek nemcsak a Vatikánban, hanem az egész világon minden egyházmegyében az egyházmegyei bíróságok kötelékében is működnek, ez például Magyarországon hozzávetőlegesen 30, Németországban 100 fő. Ők viszont kizárólag ott praktizálhatnak és – bár függelmi-semlegességi paradoxonnak tűnhet – a tevékenységüket éppen az az egyházmegye engedélyezi, amely ügyeivel kapcsolatban el kell, hogy járjanak. Bodnár Zoltán ügyvédi tevékenységét azonban a pápa közvetlen helyettese hagyta jóvá, amely engedély felhatalmazza, hogy bizonyos egyházjogi ügyekben az egész világon korlátozás nélkül, bármelyik egyházmegyében eljárhasson. Minden év elején a Rota Romana bírái, ügyvédei összejönnek, hogy a pápa köszöntse őket, tavaly már ott volt Zoltán is.
„Ott álltam a pápa előtt, és fejet hajtottam előtte, nagyon meghatott voltam, tízévnyi munkám volt ebben a pillanatban.”
Bodnár Zoltán, a Rota Romana első magyar ügyvédje 2023-ban Ferenc pápával. Fotó: Vatican Media
Pontosan felépített mesterterv kellett, hogy szinte lehetetlen vállalkozásként, 2023-ban bekerülhessen a vatikáni elitklubba. A Rota Romana ügyvédi kara 95 százaléka olasz nemzetiségű, akik mind Rómában, vagy más olasz egyházmegyében működtetik a praxisukat, alig egy tucat az, aki más nemzetiségűként teljesíti a feltételeket és az Olaszországon kívüli „piacra” dolgozik.
Az egyházjog, azaz a kánonjog gyakorlata egészen más elveken nyugszik, mint a klasszikus jogé. Ez utóbbiban a törvény betűje a mérvadó, a kánonjogban a szabályok nagy része az úgynevezett isteni jogra, azaz a természetjogra, isteni normákra és ezek helyes értelmezésére vezethető vissza. Zoltán először csak intellektuális kirándulásként a Pécsi Tudományegyetem jogi kara elvégzése közben két évig hallgatott át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kánonjogi kurzusaira, aztán – mivel akkoriban nagy hiány volt egyházi jogászokból – el is fogadott egy állást a Veszprémi Főegyházmegyében és Székesfehérváron. Bár az ügyvédi szakvizsga megszerzése után anyagi okok miatt civil ügyvédként kezdett praktizálni, e mellett
megszületett benne az elhatározás: saját ügyvédi praxisa megtartása mellett a pápa ügyvédje akar lenni.
A hároméves római képzésre csak püspöki ajánlólevéllel és egy szigorú átvilágítást követően kerülhetett be, ennek mikéntjéről neki is csak sejtései vannak. A vatikáni bírák által tartott képzés már nem az egyházjogi ismeretek megszerzéséről, hanem ennek a gyakorlatban való helyes alkalmazásáról szól. Hogy a magas szintű szakmai tudást alapfeltételként tekintik, mutatja, hogy az ügyvédi cím megszerzéséhez nemcsak a kánonjogi szakjogász végzettség – ezt Bodnár Budapesten és Bécsben megszerezte –-, hanem a doktori cím megszerzését is megkövetelik. Ez utóbbi is meg lett. Mivel a kánonjog nem annyira a leírt törvényekre, hanem inkább az általános, természetjogi normákra épül, az emberi természet megismeréséhez és helyes értékeléséhez magas szintű pszichiátriai, pszichológiai, antropológiai képzést is kaptak.
A szemináriumok olasz nyelven folytak, de minden más, a felvételi, a perbeszédek, a vizsgafeladatok latinul (írásban és szóban is). Bár Zoltán Pannonhalmán tanult latint, a felvételihez jelentősen fel kellett tornáznia a tudását. Úgy kezdte, hogy nekiállt az egyházi törvénykönyv latin szövegének és mindent kiírt, amit nem tudott. Az első alkalommal minden szót, aztán belejött. A római képzést tizenegyen kezdték el, végül csak ketten végeztek, a másik egy argentin volt. A legtöbben a latin miatt véreztek el – az olaszok is. Bodnár könnyen vette az akadályokat, ebben annak is lehetett szerepe, hogy a latin, olasz és német mellett angolul és franciául is beszél.
Zoltán a Rómában megszerzett ismereteit szívesen átadta volna itthon is. Megkereste a Pázmányt, de nem érkezett válasz. Áprilistól viszont oktatóként szívesen látják egy német egyetem hittudományi kara, kánonjogi tanszékén.
Bodnár Zoltán konkrét ügyekkel kapcsolatban, az ügyvédi titoktartás miatt nem adhatott információt, de feltettünk néhány kérdést, hogy beleláthassunk az egyház kívülről misztikusnak tűnő igazságszolgáltatási kulisszái mögé, és megkérdeztük az egyház berkein belül zajló visszaélésekkel kapcsolatos tisztulási folyamatokról is.
Forbes.hu: Milyen ügyek kerülnek az egyházi fellebbviteli bíróság elé?
Bodnár Zoltán: Az állam nem ítélkezhet az egyház belső ügyeit érintő kérdésekben, ezeket az egyházmegyei bíróság tárgyalja, az itt született ítéletek ellen lehet a pápai testülethez fordulni. A Rota Romanának évente mintegy 120 lezárt ügye van, ennek 80 százaléka házasságjogi, 7-10 büntetőügy, a többi vagyonjogi. A legtöbb ügy Lengyelországból jön, utána sorrendben következik Olaszország, USA, Libanon. A katolikusoknál az egyházi szertartás szerint megköttetett házasságokat nem lehet felbontani, csak érvényteleníteni, amennyiben annak feltételei fennállnak. Ennek Európában megvannak a jól lehatárolt, viszonylag könnyen körülírható keretei, de például Libanonban jóval bonyolultabb, ahol nincs állami családjog, a házasságot, örökséget vallási kérdésnek tartják. Ott az egyházi bíróságok döntenek gyerekelhelyezés, gyerektartás kérdésben is. Ha valaki vétkes a házasság érvénytelenségében, akkor kártérítést kell fizetnie a másiknak. Ha a felek külön költöznek, de nincs érvénytelenítés, akkor a férj asszonytartást fizet, ami a jövedelmének egyharmada, a gyerektartás meg a másik egyharmad. Szóval ez húsbavágó anyagi döntés, ezért is érkezik sok fellebbezés például innen Rómába.
Hogyan kezeli a pápai igazságszolgáltatás a papok cölibátus megszegésével kapcsolatos ügyeit?
Általában a mi bíróságunkhoz érkeznek a papok nagykorúakkal folytatott, beleegyezéses viszonyaival kapcsolatos, fellebbezett ügyek. Egy ideje folyik diskurzus arról, hogy a papi nőtlenség tilalmát fel kellene oldani, különösen azért, mert a papi hivatás választását egyre kevésbé teszi népszerűvé, és van az egyháznak egy görögkatolikus ága is, ahol a nősülés megengedett. De mivel a társaskapcsolati viszonyok a papi fogadalommal ellentétesek, ezekben az ügyekben rendre néhány éves eltiltások születnek. Hozzá kell tennem, hogy az eltiltások többnyire csak akkor következnek be, ha már ebből botrány van és a pap makacsul kitart a kapcsolat mellett.
A hívek is egyre inkább támogatnák a cölibátus eltörlését. Afrikában, Közép-Amerikában egy vezető társadalmi beágyazottsága meg is követeli, hogy családfő is legyen egyben. 5-6 évvel ezelőtt volt egy latin-amerikai Szinódus, ahol
Ferenc pápa felvetette, hogy kísérletképpen a régióban szenteljenek pappá olyanokat is, akik már nősek. Ez nem ment át, a püspökök ellenezték.
A pápa a legutóbbi Szinódusra aztán már nem csak püspököket hívott, hanem civileket, nőket, akik eddig közvetlenül nem vehettek részt egy szinódus munkájában. Tette ezt talán azért is, hogy egy más összetételű, a hívekhez közelibb szinódus korszakalkotóbb döntéseket hozzon. Előírta azt is, hogy az egyház megújulását célzó diskurzust egészen plébániai szinten folytassa le az egyház. Ezek a párbeszédek ma is zajlanak Nyugat-Európában, de nem észleltem, hogy itthon ez a pápától elvárt módon megvalósult volna.
Hogy zajlik egy bírósági döntési folyamat?
Majdnem ugyanúgy mint 500 évvel ezelőtt. Minden eljárás írásban folyik, amelynek során az eljárásban részt vevőktől előre összegyűjtik a kérdéseiket. Van személyes meghallgatás is, ahol van egy úgynevezett ügyhallgató, aki ezeket a kérdéseket felteszi az ügyfélnek és szóról-szóra leírja a válaszokat. Ez azért tud problémákat okozni. Rosszul jegyzőkönyveznek valamit, félreértik a választ, a leíró saját interpretációja is megjelenik a válaszban és nincs visszakérdezési, pontosítási lehetőség sem. A fő szabály az, hogy a bíró kap egy iratköteget, amiben ott a kereset, a meghatározott kérdésekre adott válaszok alapján elkészült kihallgatási jegyzőkönyv, megkapja az ügyvéd által kötött formai szabályok alapján készült érvelést tartalmazó perbeszédet szintén írásban, és ez alapján hoz egy döntést.
Tehát nincs tárgyalóterem, nincs beszéd, nincs szóbeli érvelés.
Mikor egy ügyfelet képviselek az egyházi bíróság előtt, a saját szempontjai mellett figyelemmel kell lennem az egyház általános igazságszolgáltatási szempontrendszerére is. Itt ki kell bújnom a klasszikus civil ügyvédi szerepemből és teljesen más gondolkodást kell követnem.
A kánonjogban, így velünk szemben is az elvárás, hogy ne csak az ügyfelet magát, hanem az Igazság érvényre juttatása iránti egyházi igényt is képviseljük, ezen elvek alapján kell képviselnem az egész ügyet. Civil ügyekben nem bírálhatom felül az ügyfél által előadott tényeket, nekem az ő álláspontját kell képviselnem. Persze ha látom, hogy nem mond igazat, vagy durva jogsértést követett el, akkor erre fel kell hívnom a figyelmét és meg is tagadhatom a vele való munkát. Az egyházi munkámban nem így van. Ügyvédként sokszor előfordul, hogy bár betekinthetek az aktákba, de nem adhatom át az ügyfelemnek, hogy milyen információk vannak a bíróság birtokában, viszont én biztosítom ügyvédként az álláspontja kifejtéséhez való jogát és hogy ez rajtam keresztül érvényesülhessen az ő érdekében. A bírósági szervezet tagja vagyok, de ügyvédként meg kell felelnem az egyházi elvárásoknak is. Sokszor ugyanannak a központnak a helyi szerveivel szemben kell fellépnem, amiben való egyensúlyozás és álláspontok képviselete nyilván nem egyszerű.
Ha 500 éve ugyanazon elvek és eljárás mentén zajlanak a döntések hogyan van tere a változásnak, az egyház bármilyen fajta megújulásának?
Kétféle eljárás van az egyházban. A bírói út, ahol szakképzet jogászok döntik el az ügyet, és a közigazgatási ügyek, ahol a püspök dönthet, mint bíró. Ez utóbbiak nem mindig transzparensek és sokszor a hierarchia érdekei mentén születik a döntés. Ehhez még az is hozzájön, hogy az egyház nyolcéves csúszással közli a Rota Romana döntéseit, azt is név nélkül, latinul, és kis példányszámban, nyomtatásban.
Vagyis ezekbe a döntésekbe csak az láthat bele, aki tudja, hogy hol kell keresnie, akinek erre szüksége van és ráadásul latinul is tud.
A nyugati egyházakban, Franciaországban, Németországban az elmúlt években nagyon felerősödött a transzparencia igénye, erről több fórumon folyik a diskurzus. Nemcsak a nyilvánosságot tekintve, hanem például arról is, hogyan lehetne még jobban előmozdítani bizonyos büntető ügyekben az egyház és állam együttműködését. Németországban arról is beszélnek, hogy az egyházjog hogyan viszonyuljon a transzidentitással rendelkező emberekhez, vagy egy azonos nemű pár gyerekének az anyakönyvezését, keresztelőjét hogyan kell lebonyolítani.
A gyakorlatban is alkalmazott jogtechnikai újdonságok viszonylag ritkák, tehát teljesen újszerű döntések biztosan nem fognak születni egy-egy fellebbviteli ügy kapcsán. De a kapcsolódó tudományágak eredményei, mint például a lélektani ismeretek, összefüggések egyre inkább megjelennek például a házasságjogban. Egyre gyakrabban hivatkozási alap egy házasság érvénytelenítése során, hogy az egyik házasfélnél olyan pszichés okok álltak fenn a házasságkötéskor, melyek képtelenné tették őt a házasságkötésre. Ilyen újabban például, ha valaki a családjából nem hozott stabil értékrendet, nem stabil az önképe, személyisége, ami képtelenné teheti egy tartós, házassági kapcsolatra. Ennek megállapításához Rómában már pszichológus, pszichiáter véleményét is igénybe veszik, Magyarországon ez a gyakorlat egyedül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében van, ahol ezt a munkát egy nyugalmazott pszichiáter professzor segíti.
Magyarországról kerülnek-e ügyek római fórumok elé?
Saját ügyeimről nem beszélhetek, de a sajtóhírekból tudhatjuk, hogy Várszegi Asztrik, akkor Pannonhalmi Főapát tíz éve Rómához fordult a nagyszombati érsek által jogellenesen felszámolt komáromi bencés rendház ügyében, illetve tavaly a Győri Egyházmegyében két alapítvány körüli jogi vita és ennek kapcsán Benkovich Ferenc plébános eltiltása ügyében is véleményem szerint Róma fog végső döntést hozni.
Egyelőre úgy látom, hogy még a hazai egyházi berkekben, vallásgyakorló közegben sem ismert, hogy Rómában van több, olyan fellebbviteli fórum, amelytől eredménnyel kérhető az illetékes egyházmegye döntésének felülvizsgálata.
Volt olyan ügyem itthon, ahol a sértettel nem is álltak szóba az adott egyházmegye ügyvédei, ezért hozzám fordult.
Vélhetően azért, mert én Rómának tartozom elszámolással, a hazai kollégák meg az egyházmegyéknek. Ez a gyakorlat amúgy nagyon jellemző a kelet-európai régióra, itt az egyházon belül megmerevedett, klerikális a berendezkedés, ami ellen egyébként küzd is Ferenc pápa.
Mit gondol az egyházon belüli visszaélési ügyekről és ezek kezeléséről?
Rómában, nagyon helyesen, a zéró tolerancia a meghatározott irány. Ez azt is célozza, hogy tisztuljon meg az egyház, és utána induljon el egy építkezés. A súlyosabb büntetőügyekben, mint a hit és erkölcs elleni cselekmények, a kiskorúak, csökkent értelmi képességűek elleni szexuális és hatalmi visszaélések, nem a Rota Romana ítélkezik. Ezeknek az ügyeknek külön bírósága van, a Hittani Dikasztérium, régebbi néven Szent Inkvizíció. Ez egy nagyon pontos eljárásrend szerint jár el az ilyen ügyekben, az egyházmegyei szervek munkáját szigorúan és aprólékosan irányítva. Meghatározott például, hogyan, milyen határidőn belül kell egy esetet jelezni a püspöknek Róma felé, mikor, milyen azonnali intézkedést kell alkalmaznia, hogyan kell a vizsgálatot lefolytatnia.
A visszaélési ügyeknek a feltárása egyre hangsúlyosabb igény a helyi egyházak részéről is.
Németországban van olyan egyházmegye, ahol külsős ügyvédi irodát bíztak meg egy teljes körű átvilágítással, azaz, hogy gyűjtsék össze az ügyeket, de nézzék meg ezeknek a kezelését is, volt-e eltussolás. Franciaországban voltak olyan püspökök, akiket eltussolás miatt állami büntetőeljárás alá vontak, elítéltek és emiatt le kellett mondaniuk hivatalukról.
Magyarország hol tart ebben a feltárási folyamatban?
Ha a francia és a német számokból indulok ki, akkor valószínűsíthetően hatalmas a látencia és feltáratlanság Magyarországon. Ezzel együtt határozottan látni a változást. Tudom, hogy vannak egyházmegyék, ahol folynak eljárások.
- Olyan már szinte sehol nincsen, ahol megy a susmus valakiről, de nem indul eljárás.
Olyan azonban van, hogy vannak egyházmegyék, ahol még nem tartják fontosnak az ilyen eljárások nyilvánosságra hozatalát. Nem gondolom, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében azért ugrott meg a napvilágra került esetek száma, mert ez egy súlyosan problémás egyházmegye, hanem mert megtört a jég, egyre többen tesznek bejelentést és az egyházi hatóság az előírt útnak megfelelően indítja a vizsgálatot, erről nyilatkozatokat adnak ki, mert az egyházmegye maga is akarja a tisztulást.
