Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Hatezer oldalnyi nyúlszamuráj – és mind az övé!

Nyaralni jött Budapestre, de azért bele tudott préselni a menetrendbe egy interjút Stan Sakai, az Usagi Yojimbo képregények atyja.

Amikor a Japánban született amerikai képregényrajzoló 1984-ben elkészítette az első, nyolc oldalas epizódot, még nem sejtette, hogy harmincöt év múlva is Usagi Yojimbo, a nyúlszamuráj történetét folytatja majd. A sorozat hamar az olvasók kedvence lett, és nem csak képregényben – akció- és plüssfigurák, számítógépes játék, és hamarosan egy animációs filmsorozat gondoskodik arról, hogy évről évre gyarapodjon a rajongók tábora. A fő vonal mindig is a képregény maradt: hamarosan megjelenik a harmincharmadik angol nyelvű, fekete-fehér kötet, új kiadójánál viszont már színesben folytatódnak Usagi kalandjai.

Habár az olyan, erős képregénykultúrával foglalkozó országokban a legnépszerűbb, mint Franciaország, Olaszország, vagy Lengyelország, a mestert magyarországi látogatása során is lelkes rajongótábor fogadta. Az első magyar fordítás egy kis, családi kiadó szerelemprojektjeként született meg, még 2006-ban. (A napokban jelent meg a 18. kötet, a Vad Virágok Könyvműhely meg közben profi üzleti vállalkozássá fejlődött.) Két éve különleges, dedikált díszkiadással lepték meg a rajongókat, most pedig közönségtalálkozót szerveztek a Budapesten nyaraló mesterrel, mi pedig tudtunk vele interjút is készíteni előtte.

Kevés olyan alkotó van, aki nem egészíti ki jövedelmét – főleg a karrierje kezdetén – képregényoldalak eladásával. Mégis, ha jól tudom, ön birtokolja az Usagi-sorozat összes oldalát.

A képregény összes oldala az enyém. A borítókat el szoktam adni, megrendelésre is készítek rajzokat, de az összes képregényoldal a birtokomban van. Ez nagyon hasznos tud lenni olyankor, amikor szükségem van rá egy különleges projektekhez. Például az Usagi díszkiadásaihoz. Ezek óriási, nagyjából harmincszor negyvenöt centis albumok, amelyhez újból befényképezték az eredeti rajzokat. Igaz, hogy fekete-fehérben dolgozok, de a fényképek színesben készültek, úgyhogy látszik rajtuk az összes maszat, ahogy néhol szétkentem dolgokat, és az összes olyan apróbb változtatás, amit általában észre sem lehet venni. Még a papír is majdnem ugyanolyan, mint amit rajzoláshoz használok. Úgyhogy ezek a kiadások állnak legközelebb az eredeti képekhez.

Stan Sakai / Fotó: APP

Hogy kezdődött?

A legelső szám nagyon fontos volt nekem, annyi időt emésztett fel a történet meg a rajzok elkészítése is, úgyhogy végül arra gondoltam, megtartom, esetleg majd egy múzeumnak adom oda. És több egyetem meg múzeum jelentkezett is, hogy ugyan tudják, hogy nem szoktam eladni a rajzaimat, de remélik, hogy esetleg néhányat közülük nekik adományozok.

Szerintem szép örökség lenne, hogy az utánam jövő alkotók láthatják az oldalakat, amiken dolgoztam, kézbe vehetik, és tanulmányozhatják, hogyan alkottam.

Meg tudja mondani, világszerte hány millió példányban keltek el a kötetek?

Fogalmam sincs, hány példányban. Azt tudom, hogy megjelent 16 nyelven, és hogy az angol nyelvű kiadás első kötetét már tízszer-húszszor újra kellett nyomni.

Ki kezeli a külföldi kiadások jogait. A kiadók önnel tárgyalnak?

Egy csapattal dolgozom, és ami a külföldi jogokat illeti, a kiadóim kezelik a külföldi jogokat. Tehát a Dark Horse felel a Dark Horse-os kötetek külföldi kiadásáért, a Fantagraphics a többiért, és az IDW fogja kezelni az új kötetek jogait. Ami az Usagi-csapatot illeti, ez nagyjából egy családi üzlet. Én írom és rajzolom, a feleségem, Julie (aki mindemellett szintén művész) kezeli a könyvelést, az összes pénzügyi dolgot. A lányunk, Emi, a gyártásba segít be. Nagyon ért a számítógépekhez, jó a Photoshopban, és mindezek mellett profi fotós, úgyhogy néha velem tart ezeken az utakon, és fényképez. Fiunk, Daniel intézi a licenszeket és a merchandise szerződéseket. Illetve van egy szórakoztatóipari ügyvédünk, aki a TV-s szerződéseket és hasonlókat kezeli.

A szamurájnyúl nem csak képregényben hódit – népszerűek a játékfigurák, készült belőle számítógépes játék is, és talán mozgóképen is láthatjuk. Ön dönti el, hogy ki használhatja az Usagi-karaktereket?

Usagi az enyém. Én hoztam létre, és még mindig az enyém az összes jog.

Én írom, én rajzolom, és az én kezemben vannak a licenszek: játékok, számítógépes játékok, pólók, poszterek, minden. Az egészet én irányítom, és szabadon választhatom ki, hogy kivel szeretnék licensszerződést kötni. Úgyhogy ha valaki felkeres, hogy szeretne egy usagis videójátékot készíteni, akkor azt mondom, hogy látom, miket csináltatok, tetszik az, amit mások szellemi tulajdonából ki tudtatok hozni, úgyhogy rendben. Például most megvették egy TV-sorozat opcióját. A Gaumont Films, a világ egyik legrégebbi, francia filmstúdiója, amit még az 1800-as években alapítottak. A kreatív producer pedig James Wan, a Fűrész sorozat ötletgazdája, az Aquaman mozifilm rendezője, nagyon nagy név, úgyhogy reménykedünk. Még nem dőlt el, hogy 2D lesz-e vagy 3D. De korábban megvették már az opciós jogokat 2D-re, számítógépes grafikára, bábfilmre, sőt, még élőszereplős filmre is.

Japán stílusú bábok lettek volna?

Nem, inkább olyanok, mint a Sötét kristály című filmben.

Azért kérdeztem, mert az új kiadójánál, az IDW-nél napokban megjelenő történetében kulcsszerepet kapnak a japán bábok.

Mostantól fogva az IDW adja ki az új történeteimet az Egyesült Államokban, és az első történetív a bunrakuról, a japán bábszínházról szól, ami gyökeresen eltér a nyugati bábjátéktól. Az utóbbi inkább a humorra, vásári komédiára épít, míg Japánban a drámáé a főszerep: szerelmi öngyilkosság, becsület, szamurájuk és hűbéruraik kapcsolata a téma. És az előadások akár tíz órán át tarthatnak.

 

 

Több, mint húsz év után hagyta ott a Dark Horse kiadót, hogy az IDW-nél folytassa. A váltás oka üzleti volt, vagy – akárcsak Usagi, a vándor szamuráj – előbb-utóbb ön is úgy érzi, hogy tovább kell állnia?

A Dark Horse a harmadik kiadóm volt, a negyedik az IDW. De a történetfolyam nem változott, az ugyanaz, mint amit 1984-ben elkezdtem, mind a mai napig. Az IDW egy fiatalabb, agresszívabb kiadó. Jelenleg a sorozatot fekete-fehérben adjuk ki az Egyesült Államokban. Amikor az Usagi elindult, a fekete-fehér képregény nagyon erős volt. Most az Usagi mellett egyetlen más, hasonló nagy cím van, mégpedig a Walking Dead képregény. Úgyhogy amikor az IDW megkeresett, hogy színesben adnák ki a sorozatot, sőt, újra kiadnák színesben a korábbi részeket, rábólintottam. Ez jobban tetszik a fiatalabb olvasóknak, nagyobb eséllyel veszik majd meg. Viszont a külföldi kiadóim maguk dönthetik el, hogy színesben akarják folytatni, vagy fekete-fehérben. Még az új történetek esetében is. Már láttam az első új füzet színeit. A színező, Tom Luth, elsőrangú munkát végzett. A kezdetek kezdete óta dolgozom vele, ő színezte néhány korábbi történetemet (mert az Usaginak volt egy színes korszaka a Mirage kiadónál), és ő színezi a borítóimat is. Harminc éve dolgozom vele, és imádom a munkáját, a színválasztásait, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

Azt nyilatkozta, hogy vannak történetei, amelyeket majd csak tíz év múlva fog megírni…

Van néhány történet, amit el szeretnék mesélni. Például Tomoe, az egyik fontos szereplő esküvője. Hogy megmutassam azt a rendszert, ahogy az elrendezett házasságok zajlottak az arisztokrácia körében. De nehéz eljutni ezekhez a történetekhez. Tudom, hogy mit szeretnék tíz év múlva csinálni, de kitalálni, hogy mit csináljak a jövő hónapra, na, az a nehéz. Rövidebb történeteket is készítek, mert ezek ragyogó lehetőségek arra, hogy egy fiatal olvasó beleolvasva könnyedén rajongóvá váljon. Az idősebb olvasók viszont a hosszabb történeteket kedvelik, mert abban sokkal több kutatásban van, több teret engedhetek a karakterfejlődésnek, és maga a tempó is lassúbb, van idő, hogy lassan építkezve jussunk el a nagy lezáráshoz.

Említette a kutatást – belefut egy jelenségbe, és abból kanyarít történetet, vagy kitalál egy témát, és azt kutatja ki?

Rengeteget kutatómunkát végzek. Néha az ihlet egy könyv vagy tévéműsor, néha pedig a téma az orrod előtt hever, de bele sem gondolsz. Mint például a szójaszósz. Szójaszószt egész életemben ettem, de sohasem gondolkoztam el azon, hogy honnan jön. Az egyik nap ültem egy étteremben, és amikor kezembe vettem, akkor felmerült a kérdés, hogy hogyan is csinálják. Kutatgattam egy picit, majd történetté formáztam. Olyan is volt, hogy a szüleim Japánba látogattak, és mutattak nekem egy fényképet, amin egy algafarm látszott. Életemben nem láttam még algafarmot, úgyhogy elkezdtem utánanézni, még egy keleti parti múzeumba is ellátogattam, mert volt egy algafarm-gazdálkodásról szóló kiállításuk. Sőt, tavaly, amikor Japánba látogattam, dolgozhattam is egy algafarmon. Tóhoku földrengés sújtotta vidékén van egy keresztény önkéntes csoport, és a segítségükkel jutottam el egy ilyen farmra.

Mára az Usagi Yojimbo sikertörténet. Nehéz volt az eleje?

Hogy nehéz volt-e? Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy harmincöt éve csinálhatom, és megélek belőle. A legtöbb képregényalkotó nem tudja ezt főállásban csinálni. Szerencsés vagyok, hogy én igen.

 

 

Az élet egy vígjáték - egy szadista író tollából.