Sajátos üzleti modellt alakított ki Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint: a jazzduó ma már külföldön is kiadja a lemezeit, és németországi koncertügynökkel dolgozik, hogy aztán többet léphessen fel Nyugat-Európában, mint Magyarországon. Kapus dealek, kemény üzletasszonykodás és a fizikai hanghordozók végnapjai – portré az egykor informatikusként végzett énekesnőről és zenésztársáról a márciusi Forbesban.
Törékeny, angyalarcú lány sétált be 2005-ben a Magyar jakobinusok terén a Galeon nevű, aprócska, kultikus lemezboltba. Bemutatkozott, és egy CD-t ajándékozott a tulajdonosnak, azzal, hogy ha tetszik neki, esetleg árusítsa majd az üzletében. Kleb Attila, aki akkoriban jellemzően külföldi jazz- és klasszikus lemezekkel, valamint hangoskönyvekkel foglalkozott, így tett. Jó ideig nem is nagyon lehetett máshol kapni Harcsa Veronika Speak Low című, magánkiadásban megjelent első albumát.
A lassan barátságba hajló üzleti kapcsolat annyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy Attila a következő februárban meghívta Veronikát a bolt születésnapi bulijára – zenélni. A mintegy húsz négyzetméterre azonban nem fért be az énekesnő kvartettje, ezért egyedül Gyémánt Bálint gitáros zenésztársát vitte magával.
„Veronika csak tavaly mesélte el nekem, hogy ez volt az első duókoncertjük, vagyis végső soron hozzájárultam ahhoz, hogy később kettesben kezdjenek zenélni” – meséli büszkén Attila.
Veronika a Millenáris Startup Campuson, Ha nem zenélne, talán itt dolgozna. Fotók: Orbital Strangers
Matekos agy
Veronika matematika tagozatos gimibe járt, aztán informatikusként diplomázott. A strukturált gondolkodás ma is jellemző az énekesnőre: amikor vállalkozása bevételeiről és költségeiről kérdezem, azonnal sorolja a rendszerezett adatokat.
Mint mondja, nyereségük mintegy felét visszaforgatják audio- és vizuális anyagok gyártásába.
Mert ugyan CD-ből ma már jó, ha 500 vagy ezer darab elkel, azok is szinte kizárólag a koncerteket követő dedikálásokon, mégis szinte kihagyhatatlan, hogy gyártsák ezt a lassan elavuló hanghordozót: a zenekritikusok jellemzően egy új albumról írnak kritikát, pár dalról önmagában aligha, és a sajtóügynökök is akkor tudnak hatékonyan dolgozni egy-egy produkción, ha van egy 40-50 perces zenei anyag a kezükben.
Nem csoda, hogy – miután azt látták: Magyarországon elérték, amit az ő műfajukban el lehet érni – Veronika és Bálint Nyugat-Európát kezdték meghódítani. Egyszerűen beírta a Google-be azt, hogy jazz labels in Germany, és és a találati lista néhány szereplőjének bemutatkozó levelet írt.
Arról, hogy miként találkozott Veronika mostani berlini lemezkiadójával, mit gondolnak külföldön a magyar jazzről és mennyiben mások a nyugat-európai jazzfesztiválok, mint a hazaiak, a Forbes márciusi számában olvashattok. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba:
